MK: „Nem szeretem, amikor a szélső védők játsszák Harry Potter szerepét”

Vágólapra másolva!
2018.03.07. 22:47
A Siófok közel volt ahhoz a hajrában, hogy hosszabbításra mentse a Honvéd elleni Magyar Kupa mérkőzést, de a hazai 2–2-es döntetlen után, 2–1-es vereséget szenvedett az NB II-es csapat a nyolcaddöntőben. A két vezetőedző sajtótájékoztatón beszélt a továbbjutásról döntő mérkőzésről. 

Először a vendég Siófok vezetőedzője, Varga Attila értékelt:Siófok vezetőedzője, Varga Attila értékelt:

„Ugyanabban a cipőben járt mindkét csapat, hogy sorra maradtak el a mérkőzéseink. Erre ráment az első félidő, ritmustalanok voltunk, nem találtuk a saját játékunkat. Ráadásul, nem akarok bántani senkit, de a játékvezető sem állt a helyzet magaslatán, ha a mezőnyben nem fújja szét a mérkőzést, akkor színvonalasabb lett volna az első félidő. A második félidőben már azt a csapatot láttam a pályán, amely a felkészülés alatt megvalósította az elképzeléseket: megnyertük a párharcokat, feljebb toltuk a védekezést, ennek pedig meglett az eredménye, megérdemelten lőttünk gólt.”

Elmondta, nem hisz abban, hogy első és másodosztályú csapat közül bármelyiket esélyesnek lehetne kikiáltani, ezért úgy küldte fel a csapatát a pályára, hogy nyerni akarnak és tovább akarnak jutni.

„Úgy gondolom, ez csak hozzáállás és szenvedély kérdése, a második félidőben ez meg is volt. Sőt, labdánk volt a hosszabbításhoz, a játékosaim mindent megtettek azért, hogy kiegyenlítsenek. Nem biztos, hogy örültem volna a vasárnapi, Kisvárda elleni mérkőzés előtt, ha plusz harminc percet játszunk, de mint mondtam is, tovább akartunk jutni, ezért beleadtunk apait-anyait. De mégiscsak a magyar bajnokkal játszottunk, a védekezésben elkövetett hibáinkat kétszer is kihasználták, ezért megnyerték a mérkőzést. Amikor a Honvéd-tábor vastapssal köszönti a csapatomat, az elismerés. Nagyon büszke vagyok rájuk, és el is mondtam nekik az öltözőben, hogy ez vállalható vereség volt.

A Nemzeti Sport munkatársának kérdésére kitért arra is, hogy az első félidőben miért csapott rá dühösen a kispadra.

Nem szeretem, amikor a szélső védők játsszák Harry Potter szerepét. Elkezdtek varázsolni, az első meccsen is pont ezekből a szituációkból kaptuk a gólokat, kritikus helyen eladták a labdákat, lekontráztak, gólt kaptunk. Mérges voltam a két szélső védő közül az egyikre, aki vastagon benne volt a kapott gólban, majd után elkövetett még két olyan hibát, hogy azonnal arra gondoltam, lecserélem, hiszen nem ezt kértem tőle. De amikor meglátta a cserét, összekapta magát, és nem hibázott a folytatásban.”


Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője így látta a találkozót:

„Csakúgy, mint az első mérkőzésen, most is megnehezítettük a saját dolgunkat. Megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy már az első félidőben vagy a második elején eldöntsük a továbbjutás sorsát. Nem úgy játszottunk a meccs elején, ahogy elterveztük, jobban kellett volna koncentrálnunk támadásban, később pedig a cseréink sem lendítettek a támadójátékunkon, sőt visszavetették. Ennek ellenére a játékosok mindent megtettek a továbbjutásért, a célunkat tulajdonképpen elértük.”

Elmondta, bár az az első gólt szerző Gazdag Dániel kapott néhány rúgást a lábára, nem sérülés miatt cserélte le a félidőben, hanem pihentetni akarta a Vasas elleni bajnoki előtt, miután fontos láncszeme a csapatnak. Ezután a védekezésről beszélt.

A tavasszal lejátszott három mérkőzésen nem voltam elégedett a védekezéssel, a Siófok elleni első mérkőzésen és a Ferencváros elleni bajnokin is hibákat követtünk el a kapott gólok előtt. A Ferencváros egyetlen helyzetet dolgozott ki, amelyből aztán nem lett gól, a többit mi ajándékoztuk nekik, ezt elmondtam az öltözőben is. Sokat dolgozunk azon az edzéseken, hogy javítsunk a védekezésünkön, de ez elsősorban koncentráció kérdése. A Siófok mai gólja inkább a szerencsén múlott, hiszen a labda megpattant Baráth Botond lábán, ezen kívül Horváth Andrásnak talán ha kétszer kellet hárítania. Tehát ma nem volt olyan rossz a védekezésünk, de sokat kell még dolgoznunk, hogy még jobb legyen."

A negyeddöntős ellenféllel, a DVSC-vel kapcsolatban elmondta, nagyon szervezett csapat, de bíznak benne, hogy a két mérkőzés alatt a Honvéd szervezettebb lesz.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BP. HONVÉD–BFC SIÓFOK 2–1 (1–0)
Bozsik stadion, 1004
néző. Vezette: Takács János (Berettyán Péter, Szilágyi Norbert)
HONVÉD: Horváth A. – Heffler T., Baráth, Kosút, Kukoc – Danilo (Banó-Szabó, 65.), Nagy G., Gazdag (Pölöskei Zs., a szünetben), Holender – Lanzafame, Eppel. Vezetőedző: Supka Attila
SIÓFOK: Tajti – Szilágyi Z., Gál M., Lorentz, Hidvégi (Balázs Zs., 65.) – Nagy D., Petneházi (Fehér Zs., 77.), Lázár Zs., Nemes (Vólent, 74.) – Elek B., Farkas N. Vezetőedző: Varga Attila
Gólszerző: Gazdag (1–0) a 11., Baráth (öngól, 1–1) a 73., Baráth (2–1) a 75. percben
Továbbjutott: a Honvéd, 4–3-as összesítéssel

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Újpest FC–MTK
Bp. Honvéd–Debreceni VSC
Puskás Akadémia–Diósgyőri VTK
Balmazújváros–Békéscsaba 1912 Előre
Az első mérkőzéseket március 14-én, a visszavágókat április 4-én rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik