MK: Nem dőlt még el semmi – Pintér; A magabiztos győzelem valami más – Bódog

Vágólapra másolva!
2018.03.14. 08:24
null
Pintér Attila szerint még nem dőlt el semmi (Fotó: Koncz György)
Négy napon belül másodszor játszott Felcsúton Bódog Tamás csapata. A DVTK a múlt szombaton bajnokin a Videoton FC vendégeként lépett pályára a Pancho Arénában, míg kedden a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Puskás Akadémiával mérte össze erejét. A diósgyőriek 1–0-ra nyertek. A mérkőzés után így értékelt a két vezetőedző.

Először a vendégDiósgyőr vezetőedzője, Bódog Tamásértékelt:

„Megnyertük a mérkőzést idegenben, fontos gólt szereztünk, ami segíteni fogja a továbbjutásunkat. Az első félidő rendben volt, nagyobb helyzeteink voltak, de a második félidőben kapkodó volt a játék. Így, hogy nyertünk, azt mondom oké, de a magabiztos győzelem az valami más. Hogy nem kaptunk gólt, az szenzációs, parádés, viszont van még mit javítani és fogunk is. A visszavágóra megpróbálunk jobbak, lenni, ugyanakkor gratulálok a játékosaimnak, egy-nulla idegenben jó eredmény, le a kalappal a csapat előtt.”

Pintér Attila, a Puskás Akadémia FC trénere szerint még koránt sincs lefutva a kupacsata:

„Igazi kupamérkőzés volt. Megvoltak azok a lehetőségek, amiket elterveztünk. Volt két olyan lehetőségünk nulla-nullánál, amiből gólt kellett volna szereznünk. Nem jött össze, majd egy hibából kaptunk egy gólt. Utána becsülettel tették a dolgukat a játékosok. A második félidőben teljesen odanyomtuk őket, a Diósgyőr nem is tudott kijönni, mi viszont nem tudtunk betalálni. Ugyanakkor van még egy visszavágó, úgy gondolom, továbbra is nyílt a továbbjutás kérdése.”

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK 0–1 (0–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 778 néző. Vezette: Szőts
Gólszerző: Joannidisz (33.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik