MK: Nem bánom, hogy nem adta a tévé, úgyis elterjed a híre – Iváncsics Alex

Vágólapra másolva!
2019.02.21. 10:10
Bravúrt bravúrra halmozott Iváncsics Alex, a Taksony SE kapusa a Mol Vidi elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő első mérkőzésén. Ahogy azt Juhász Roland is kiemelte, elsősorban neki köszönheti a csapata, hogy mindössze 1–0-s vereséget szenvedett. Pedig a 23 éves játékosnak délelőtt még egyáltalán nem volt meccshangulata.



A pécsi nevelésű, a Kisvárdát is megjárt, korábbi utánpótlás-válogatott kapus az NSO Tv-nek elmondta, próbálta elhessegetni a gondolatait a mérkőzésről, nem akart rágörcsölni, rápörögni, s végül így jött ki jól. Láthatóan élvezte is, hogy rendre túljár a Mol Vidi játékosainak eszén, a sokadik védése után szinte eksztázisba került.


A pécsi nevelésű, a Kisvárdát is megjárt, korábbi utánpótlás-válogatott kapus az NSO Tv-nek elmondta, próbálta elhessegetni a gondolatait a mérkőzésről, nem akart rágörcsölni, rápörögni, s végül így jött ki jól. Láthatóan élvezte is, hogy rendre túljár a Mol Vidi játékosainak eszén, a sokadik védése után szinte eksztázisba került.

„A kapusnak az a dolga, hogy védjen, ezért készül minden nap. Nyilván az is feldobott, hogy a nézők örültek egy-egy védésem után, a bajnokikon azért nem szoktak ennyien lenni. Most még nem tudom megmondani, hogy melyik volt a legszebb hárításom, vissza kell néznem az összefoglalót. A legemlékezetesebb viszont az volt, amikor a második félidőben oldalról jött egy passz középre, ki tudtam rá vetődni, de a labda az ellenfél támadója elé pattant, aki visszarúgta a helyemre – az nem volt egy rossz megmozdulás.”

Ahogy Iváncsics is említette, a kora délutáni időpont ellenére sokan kilátogattak a dunaharaszti sportpályán rendezett mérkőzésre, egészen pontosan 1500 néző láthatta a kapus sorozatos bravúrjait. No de vajon bánja-e, hogy ezt a meccset nem adta a tévé?

„Nem! – vágta rá határozottan. – Elég kicsi a magyar labdarúgás közege, viszont elég gyorsan terjednek szájhagyomány útján a hírek, úgyhogy nem aggódom ezen. Egyébként is lesz összefoglaló, majd meglátják az emberek.”

Taksony (NB III)–Mol Vidi FC 0–1(0–0)
Dunaharaszti, 1500néző.V:Csonka Bence (Medovarszki János, Szvetnyik Bence)
TAKSONY:Iváncsics – Kozári, Hesz, Meiszter, Hamar I. – Pfister (Szemán, 82.), Reznek – Bene, Szilágyi M., Tárkányi (Molnár M., 86.) – Győri (Tóth Gy., 72.).Edző:Szabados Tamás
MOL VIDI:Tujvel – Nego, Juhász R., Vinícius, Hangya – Kovács I. (Berecz, 84.), Nikolov, Pátkai, Huszti – Futács, M. Scsepovics (Hodzic, 62.). Vezetőedző:Marko Nikolics

Gólszerző:Hodzic (0–1) a 78. percben

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik