HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.12.05 21:06 Frissítve: 2018.12.05 21:12

MK: Kit akarunk kapni a tizenhat között? A Fradit! – Waltner

A Kaposvár az utolsó pillanatokban szerzett góllal kiejtette a címvédő Újpestet a Magyar Kupából. Az 1–0-s győzelmük utáni sajtótájékoztatón Waltner Róbert vezetőedző azt is elárulta, hogy kit akarnak ellenfélnek a következő körben, míg Nebojsa Vignjevics kifejtette a vereség okait.

HIRDETÉS

 

„Először is gratulálnunk kell a Kaposvárnak a mai győzelemért – mondta Nebojsa Vignevics, az Újpest vezetőedzője. – Habár végig nálunk volt a labda, hiába birtokoltuk, nem volt konkrét  ötletünk, határozott elképzelésünk, hogy mit kezdjünk vele, ezért nagy helyzeteink sem voltak. A probléma talán az volt, hogy nem voltak elég agresszívek a játékosok a tizenhatosnál, hogy kialakítsák a helyzeteket. Igaz, a kaposváriak jól védekeztek, de ez ettől független. A végén történt, ami történt, jött egy kontratámadás, megszerezték a gólt, számunkra a legrosszabb időben. A Kaposvár úgy játszott, ahogy számítottunk rá, védekezett, és kontrákra rendezkedett be, és ebből sem volt sok, mi kontrolláltuk a mérkőzést. 

 

Waltner Róbert, a Kaposvár vezetőedzője széles mosollyal érkezett a sajtótájékoztatóra.

„Nagyon büszke vagyok a csapatra, sikerült a legutóbbi kupagyőztest kiverni. Rendkívül elégedett vagyok, mindenki betartotta a taktikai utasítást. Ez óriási dolog a mi életünkben, hogy az NB II-be feljutó csapatként sikerült ilyen szép eredményt elérnünk. A győzelem mellett még kiemelném, hogy játszott hat fiatal játékosunk, és a 2000-es születésű Borbély Ákos fejelte a gólt, neki ez az első meccse volt hazai pályán, s hogy becseréltem, góllal hálálta meg. Örülök, hogy abból az U19-es csapatból, amellyel korábban bajnokok lettünk, most nyolcan is a keretben vannak, pályára is léptek, és jó teljesítményt nyújtottak. Csapatként küzdöttünk, jól védekeztünk, és helyenként a kontratámadásaink is sikeresek voltak, ilyenből született a győztes gól is.”

Feltettük azt a kérdést is Waltner Róbertnek, hogy a tizenhat között kit szeretnének ellenfélnek.

„Örülnék, ha megkapnánk a Fradit! De nyilván bárkit kapunk, megpróbálunk fegyelmezett játékkal szép eredményt elérni. Óriási dolog lenne a Fradi ellen itthon és a Groupama Arénában is pályára lépni. Úgyhogy remélem, megkapjuk a Fradit, ha nem, akkor más ellen próbálunk hasonló szép sikert elérni.”

 

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.18 18:07:41

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NB I-ES LEGEK. Rendhagyó jelenetek vezették fel a Mol Vidi–Ferencváros rangadót.

2018.12.18 15:01:57

Labdarúgó NB I DOROS LÁSZLÓ

„Busai Attilának, Lipták Zoltánnak és a csapatnak is jobb, ha külön folytatjuk a munkát.”

2018.12.18 00:05:03

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Az ilyen szituációknak – nem először írjuk le – az a rákfenéje, hogy megoszlik a felelősség

2018.12.17 17:12:20

Labdarúgó NB I P. K.

A kilenc rangsor közül csak egy van, amelyben nem a Haladás az utolsó.

2018.12.17 00:38:58

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Ha jó meccs van, akkor arra kimegy az ember.

HIRDETÉS

HIRDETÉS
HIRDETÉS