MK: „egész” Koroncó kint lesz a Fradi elleni meccsen

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2016.10.26. 09:19
null
A Fradi nagyecsedi Magyar Kupa-meccséhez hasonlóan jó hangulatra számítanak Koroncón (Fotó: Földi Imre)
Elhalasztotta az Abda elleni szombati bajnokiját a Koroncó a Győr-Moson-Sopron megyei II. osztály Győri csoportjában, de nem csupán azért, hogy a csapat a lehető legjobban felkészülhessen a Ferencváros elleni Magyar Kupa-meccsre. Lényegesebb indok volt, hogy a keret tagjai sérüléstől tartva nehogy lemaradjanak életük mérkőzéséről.

 

„Valamennyi játékosunk dolgozik a futball mellett, így akit nem engedtek el a munkahelyéről, szabadságot vett ki szerdára – kezdte Szabó Norbert, a Koroncó KSSZE technikai vezetője. – Egyre inkább fokozódik az izgalom, az utóbbi napokban minden percben a Ferencváros elleni kupameccs a téma az öltözőben. Különösen lelkesítő, hogy hazai pályán játszhatunk, mert a rendőrség nem nyilvánította kiemelt kockázatúnak a mérkőzést. Ellenkező esetben Gyirmóton fogadtuk volna a Fradit.”

Koroncó alig kétezer lelkes község a nyugat-dunántúli régióban, a csapat a hazai bajnokijait átlagosan százötven-kétszáz néző előtt játssza, a szerdai kupamérkőzés iránt azonban hatalmas az érdeklődés.

„Rengetegen megállítottak az utcán, olyanok is, akiket nem érdekel a futball, de elmondták, mindenképpen kijönnek szurkolni a csapatnak. Kedden a rendőrségi bejáráson minden feltételnek megfeleltünk, a vendégszurkolóknak fenntartott helyen is felállítottunk egy büfét, a kijelölt helyeken pedig szerda délelőtt felállítjuk a kordonokat. Becsléseink szerint kétezer néző előtt játszhatunk.”

A koroncói klub kétszáz jegyet biztosított a Ferencvárosnak, a szurkolók azonban a Groupama Aréna jegypénztáraiban úgynevezett vouchert vásárolhattak, amelyet szerdán 10 órától a koroncói sporttelep mellett leparkoló szurkolói busznál válhatnak át jegyre. Ugyanakkor kétszáznál lényegesen több drukker érkezik a fővárosból, mivel a szervezett szurkolói csoportok is jelezték részvételüket.

Képviselőik biztosították a hazai klubot, hogy semmiféle botrányt nem okoznak, márpedig ígéretüket egy évvel korábban Nagyecseden is betartották. A találkozót azonban a helyszín természeti adottságából adódóan kizárólag jeggyel rendelkező szurkolók láthatják, ugyanis a pálya oldalában lévő töltésen hozzávetőlegesen ezer néző fér el, míg a szemközti oldalon a rendőrség a meccs idejére lezárja az utat.

Bár Thomas Doll vezetőedző a Magyar Kupában rendre olyan játékosoknak szavaz bizalmat, akik a bajnokságban kevesebb lehetőséget kapnak, nyilvánvalóan így is a Ferencváros az esélyes a továbbjutásra. Mint az előző szezon kupamérkőzéseinek zömén, illetve a szeptemberi, BKV Előre elleni összecsapáson, minden valószínűség szerint ezúttal is Jova Levente áll a zöld-fehérek kapujában, a védelem és a támadósor azonban vajmi keveset változik.

MAGYAR KUPA
2. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
AZ NB I-ES CSAPATOK MÉRKŐZÉSEI

13.30: Rákosmente KSK (NB III)–Bp. Honvéd
13.30: Somosi TC Salgótarján (NB III)–Diósgyőri VTK
13.30: Koroncó (megyei II)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
13.30: Mosonmagyaróvár (NB II)–Gyirmót FC Győr
13.30: Marcali VFC (megyei I)–Mezőkövesd
13.30: Balassagyarmat (megyei I)–MTK Budapest
13.30: Balmazújváros (NB II)–Paksi FC
13.30: Vác FC (NB II)–Haladás
13.30: Mád FC (megyei I)–Újpest FC
13.30: Csorna (NB III)–Vasas
13.30: Makó (megyei I)–Videoton FC
A TÖBBI MECCS
13.30: Baktalórántháza (megyei I)–Gyula (NB III)
13.30: FC Hatvan (NB III)–Jászberény (NB III)
13.30: Budafoki MTE (NB III)–Szeged 2011-GA (NB II)
13.30: Kozármisleny (NB II)–Nyíregyháza Spartacus (NB II)
13.30: Érdi VSE (NB III)–Budaörs (NB II)
13.30: Mór (megyei I)–Puskás Akadémia FC (NB II)
13.30: Bácsalmás (megyei I)–Celldömölk (megyei I)
13.30: Tiszasziget SE (megyei I)–Kaposvár (NB III)
13.30: Hódmezővásárhely (NB III)–Dorog (NB II)
13.30: Körmend (megyei I)–Szentlőrinc SE (NB III)
13.30: Bicske (megyei I)–Szigetszentmiklósi TK (NB III)
13.30: Tállya (NB III)–Cegléd (NB II)
13.30: Király SZE (megyei I)–REAC (NB III)
13.30: Tura (megyei I)–Putnok (NB III)
13.30: Kecskeméti LC (megyei I)–Dunaharaszti (NB III)
13.30: SZEOL SC (NB II)–Soproni VSE (NB II)
16.00: Duna Aszfalt Tiszakécske (megyei I)–ZTE FC (NB II)
16.30: ETO FC Győr (NB III)–Komárom VSE (NB III)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik