MK: Böde Dani kiszorítaná Lewandowskit a Bayernből – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.02. 20:20
null
Böde Dániel (balra) parádés góllal egyenlített (Fotó: Hegedüs Gábor)
Bár odahaza kikapott a Videotontól a Ferencváros a labdarúgó Magyar Kupában, idegenben nagy csatában 2–1-re nyertek a zöld-fehérek, így ők jutottak a legjobb négy közé a sorozatban. A találkozó után Thomas Doll szuperlatívuszokban beszélt az újra csereként gólt szerző Böde Dánielről, míg Horváth Ferenc elmondása szerint 170 percig kezükben tartották a továbbjutás kérdését.

„Ha a két mérkőzést összegezzük, megérdemelten jutottunk tovább – kezdte Doll. – Nehéz volt területeket találnunk és ziccereket kialakítanunk. A száznyolcvan perc során nagyjából három volt összesen… Jól kezdtük a meccset, járattuk a labdát, aztán buta gólt kaptunk, egy ilyen meccsen ez teljesen szükségtelen. A szünetben elmondtam, hinnünk kell önmagunkban. Még egy támadót pályára küldtünk, így eggyel kevesebb középpályásunk lett, de muszáj volt kockáztatnunk. Bejött, Böde hamar gólt szerzett.”

„Benne volt a játékunkban, hogy meglesz a második gól. Büszke vagyok a csapatomra. Mindannyiunk számára nagyon fontos pillanat ez. A szombati meccs után nem sokat aludtunk. Változtatnunk kellett a hozzáállásunkon, ezt megtettük az előző napokban. A srácok megértették, keményen kell dolgozniuk a sikerért. Megértették, csak így tudunk sikeresek lenni. Böde Dani a Bundesligában? Simán megállná a helyét. Sőt, Robert Lewandowskinak nem jutna hely mellette a Bayernnél, kiszorítaná őt. De ne aggódjanak, nem adjuk el…”

„Nem mondhatom, hogy megnyert meccset adtunk ki, a Fradi ellen nem mondhatok ilyet – mondta Horváth Ferenc. – Százhetven percig kézben tartottuk a továbbjutás kérdését. A legjobb tudásom szerint készítettem fel a csapatot és úgy érzem, hogy a játékosaim is mindent megtettek, így nagyon fájó ez a vereség. Egy kezezés volt, hatalmas pech volt már az is, ahogy bement a labda a kapuba, az szintén. Mióta én vagyok az edző, nem kaptunk két gólt egy meccsen, bíztam benne, hogy ezúttal sem fogunk. De mégis. Arra kértem a játékosokat, hogy tartsák meg a labdát, ez is sikerült. A fordulópont akkor volt, amikor tizenegyest kapott ellenfelünk.”

„JOBB LENNE, HA NEM HAZAI BÍRÓ VEZETNÉ EZEKET A MÉRKŐZÉSEKET”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik