MK: a DVSC tízet, az Újpest és a Haladás hatot vágott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.20. 16:55
null
Hat gólt szerezve nyert az Újpest (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó Magyar Kupa főtáblája első fordulójának szerdai játéknapján a délután pályára lépő összes NB I-es klub továbbjutott. A DVSC 10–1-re győzött Csongrádon, a Videoton néggyel nyert Mohácson, az Újpest és a Haladás egyaránt hatot vágott idegenben.

 

ÖTTEVÉNY (megyei I)–ÚJPEST

A megyei I osztályú csapat az első félidő derekáig tartotta az élvonalbeli gárda tempóját, akkor azonban Tischler Patrik bevette az Öttevény kapuját, és annyira belelendült, hogy a szünetig meg sem állt négyig (0–4). Sokáig úgy tűnt, hogy újabb gól már nem esik, az utolsó percekben viszont Pávkovics és Simon is betalált, így a „lilák" végül 6–0-ra nyertek.

CSONGRÁD (megyei I)–DEBRECENI VSC

A Loki semmit sem bízott a véletlenre, a kilencedik percre már két góllal vezetett, ehhez képest a szünetig már csak Tisza talált be (0–3). Az 54. perctől aztán beindult a debreceni henger, Tisza összesen ötig, a csapat tíz gólig jutott, a házigazda Kiss-Kása révén csupán szépíteni tudott (1–10).

MOHÁCS (megyei I)–VIDEOTON

A fehérváriak a hatodik percben törték fel a mohácsi reteszt, Lazovics átadásából Szabó volt eredményes, majd Kovács passzát követően Tamás Krisztián vette be a hazai kaput a félidő derekához érve. A játékrész végén egy Szabó-szöglet után Fejes is betalált, a meccs hajrájában pedig Szabó fejese állította be a végeredményt (0–4).

SÁRVÁR (megyei I)–PAKSI FC

A paksiak a 32. percben jutottak vezetéshez, Fejős a szólója után Daruhoz játszott, aki a kapus mellett a hálóba passzolt. A második félidő közepéhez érkezve egy perc alatt eldöntötte a továbbjutás kérdését a vendéggárda: előbb Simon Márk lövése egy védőn megpattanva kötött ki a kapuban, majd Zachán lökete a hosszú alsóba került (0–3).

PMFC (NB III)–HONVÉD

Nyolcszáz néző látogatott ki, a kispesti ultrák egybusznyian érkeztek és énekelték végig a találkozót. Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, Bata Kristóf előbb a vendégek kapufáját találta el, majd a másik oldalon Danilo lőtt lesgólt. Történt mindez a 8-9. perc környékén – biztosat azért nem tudunk, mert az eredményjelző nem működött a szebb napokat is megélt pécsi pályán.

A 19. percben Holender Filip szerezte meg a fővárosiaknak a vezetést, Nagy Gergő jobb oldali beadását lőtte néhány méterről a kapu közepébe. (0–1)

Továbbra is nyílt maradt a küzdelem mindkét csapat szerezhetett volna újabb gólt. Földi Szabolcs állt a legközelebb hozzá, amikor 20 méterről leadott kapáslövését bravúrral tolta szögletre Horváth András. A második félidő első nagy helyzete a Honvéd előtt adódott: Lanzafame szabadrúgását a pécsiek kapusa tolta ki szögletre. A hazaiak is pontrúgás után foghatták a fejüket, Károly Bálint ugyanis a felső lécet találta el.

A meccs végén mindkét fél előtt adódott helyzet – Tömösvári Bálint a kapufa tövére lőtte a labdát –, ám újabb gól már nem esett, így a Honvéd egygólos győzelemmel jutott a következő fordulóba.

A Honvéd megizzadt a PMFC otthonában (Fotó: Török Attila)
A Honvéd megizzadt a PMFC otthonában (Fotó: Török Attila)

KECSKEMÉT (megye I)–MEZŐKÖVESD

Gyors gólváltással kezdődött a találkozó: a 6. percben a Mezőkövesd szerezte meg a vezetést Baracskai Roland találatával, majd egy perccel később egyenlítettek a hazaiak Balog Szabolcs révén. A szünetben 1–1 volt az állás, a fordulás után azonban Tomás Majtán mesterhármasával eldöntötte a továbbjutást az NB I-es együttes.

KARANCSLAPUJTŐ (megye I)–BALMAZÚJVÁROS

Nagy bravúrral a megye I-es csapat kihúzta kapott gól nélkül az első félidőt, a fordulás után nem sokkal viszont megtörte a jeget Horváth Ferenc együttese, a 49. percben Jurij Habovda talált a hálóba. A végeredményt négy perccel később Vólent Roland állította be, a Balmazújváros 2–0-s sikerrel lépett tovább.

NYÍRADONY (megye I)–VASAS

Az első 45 percben nem tudta bevenni megye I-es ellenfele kapuját a Vasas, a szünet után azonban kiharcolta a továbbjutást. A 62. minutumban Jevhen Pavlov fejelt a hazaiak hálójába, majd a ráadásban a csereként beálló Kulcsár Tamás talált be.

SZARVASKEND (megye II)–HALADÁS

Nem okozott gondot a Haladásnak a megye II-es Szarvaskend, már a harmadik percben előnybe került Medgyes Zoltán találatával. Karol Mészáros még az első félidőben duplázott, ráadásul Tóth Benjámin és Rácz Barnabás is betalált a szünet előtt, így megnyugtató előnnyel várhatta a folytatást a szombathelyi klub. A 6–0-s végeredményt a hajrában Miroszlav Grumics állította be.

KAPOSVÁR (NB III)–PUSKÁS AKADÉMIA

Egy gól született a két csapat találkozójának első félidejében: a 26. percben Liridon Latifi passzolt a tizenhatoson belül Prosser Dánielhez, aki a jobb oldalról, hét méterről elemi erővel kilőtte a rövid alsót. A fordulás után nem sokkal tovább növelte előnyét a felcsúti együttes: Zsidai László beadását Antonio Perosevic csúsztatta a hálóba. Nem sokkal később szépített a Kaposvár Lakatos Gergő találatával. A 73. percben dőlt el a mérkőzés, amikor Ur Lászlót kiállították a hazaiaktól, a megítélt szabadrúgást pedig Latifi a hálóba helyezte. (1–3)

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A harmadosztályú Pápa kikapott a megyei I osztályú Bácsa otthonában – Gajdos Krisztián a 73. percben döntött –, a szintén NB III-as Jászberényt pedig a megyei II-es Ibrány búcsúztatta.

Véber György csapata, a megyei II-ben szereplő Törtel húsz perc alatt kiütötte, és 4–1-gyel kiejtette az egy vonallal feljebb szereplő Algyőt.

Szintén búcsúzott az NB III-as Hódmezővásárhely, a megyei I-ben szereplő Ásotthalmi TE tizenegyesekkel verte ki riválisát. Az MTK kilencet vágott harmadosztályú riválisának, a Tállyának, Hrepka Ádám mesterhármast szerzett. Az NB III-es Cigánd tizenegyesekkel búcsúztatta a második vonalban szereplő Szolnokot.

MAGYAR KUPA
FŐTÁBLA, 1. FORDULÓ (A 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

NYÍRADONY VVTK–VASAS FC 0–2 (0–0)
Nyíradony, Városi Stadion, 300 néző. V.: Kátai (Berényi, Katona)
NYÍRADONY: Bákonyi – Kerecsen, Daru I., Éles, Takács A. – Mercs – Furó (Gyurina, 75.), Kónya (Baranyi, 73.), Gyügyei, Szilágyi Z. – Gáll (Pataki, szünetben). Edző: Orosz János
VASAS: Póser – Burmeister, Vaskó, Benes – Vogyicska (Kulcsár T., szünetben), James, Berecz, Király B. (Remili, 59.) – Ádám, Vergosz (Ferenczi I., 77.), Pavlov. Vezetőedző: Michael Oenning
Gólszerző: Pavlov (0–1) a 63., Kulcsár T. (0–2) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Orosz János: – Büszke vagyok a csapatomra, nagyon jól helytálltunk, sőt... A helyzeteink is megvoltak, csak elkapkodtuk őket, de azért mégiscsak a Vasas ellen kellett játszanunk, amely fizikailag azért magasabb szinten van, mint mi. Örülök, hogy emelt fővel eshettünk ki a kupából.
Michael Oenning: – Arrogánsan játszottunk, ezért a mérkőzés utolsó pillanatáig kellett küzdenünk a továbbjutásért. A Nyíradony azt csinálta, amit kellett, ráadásul azzal a szívvel-lélekkel játszott, ami belőlünk pont hiányzott. Legalább, ha szoros mérkőzésen is, de tovább tudtunk jutni.

SÁRVÁR FC–PAKSI FC 0–3 (0–1)
Sárvár, 400 néző. V.: Móri (Bede, Nagy A.)
SÁRVÁR: Horváth B. – Horváth A., Pados, Rajos, Takács M. (Nyírő, 80.), Pető B. – Csákvári (Ódor, 56.), Potyi, Kun B., Takács Á. – Venczel (Koronczai, 70.). Edző: Kovács László
PAKS: Molnár P. – Kovács D., Zachán, Berdó, Báló – Szakály D. (Bognár D., 84.), Simon M., Kecskés T. – Fejős (Bartus, 70.), Daru B., Adamcsek. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Daru B. (0–1) a 32., Simon M. (0–2) a 66., Zachán (0–3) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
Kovács László: – Időnként fegyelmezetten, jól játszottunk, s amíg az erőnkből tellett, egyenlő ellenfelek voltunk, de sajnos a két csapat közötti osztálykülönbség a mérkőzés végén megmutatkozott.
Csertői Aurél: – Elértük a célunkat, sikerült kiharcolnunk a továbbjutást. Egy nagyon masszívan játszó sárvári csapat ellen sikerült győznünk, ráadásul több fiatal játékosnak is lehetőséget adhattam.

CSONGRÁD–DEBRECENI VSC 1–10 (0–3)
Csongrád, 1200 néző. V.: Kiss Anikó (Bornemissza, Zahorecz)
CSONGRÁD: Oroszi – Bodor, Bakos, Budai, Mészáros M. – Maszlag (Molnár Zs., 61.), Borda, Kiss-Kása, Juhász S. – Huszka (Bartucz, 71.), Rácz D. Edző: Szűcs Róbert
DEBRECEN: Novota – Kuti, Szilvási, Mészáros N., Barna Sz. – Csősz (Kusnyir, 74.), Szekulics, Filip, Bíró (Bárány D., 57.) – Tisza T., Takács T. (Nagy K., a szünetben). Vezetőedző: Herceg András
Gólszerző: Takács T. (0–1) az 5., Borda (öngól, 0–2) a 10., Tisza T. (0–3) a 23., Tisza T. (0–4) az 53., Nagy K. (0–5) az 56., Tisza T. (0–6) a 60., Bárány D. (0–7) a 65., Tisza T. (0–8) a 70., Kiss-Kása (1–8) a 72., Tisza T. (1–9) a 73., Bárány D. (1–10) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Szűcs Róbert: – Nagyszerű közönség előtt egy kitűnő csapattól szenvedtünk vereséget.
Herczeg András: – A játékot végig élvezve, szép gólokat lőve győztük le sportszerű ellenfelünket.

PMFC–HONVÉD 0–1 (0–1)
Pécs, 800 néző. V.: Barna (Kis Z., Perák)
PMFC: Sólyom – Kónya K., Nagy J., Fellai, Varga T. – Füredi (Rácz Á., 79.), Turi – Bata, Wittrédi (Koller, 65.), Horváth P. (Károly, 65.) – Kónya D. Vezetőedző: Márton Gábor
HONVÉD: Horváth A. – Villám (Latifu, a szünetben), Lovric, Baráth, Laczkó – Nagy G., Kamber, Gazdag – Holender, Lanzafame (Tömösvári, 74.), Danilo (Hegedűs M., 89.). Vezetőedző: Erik van der Meer
Gólszerző: Holender (0–1) a 19. percben
MESTERMÉRLEG
Márton Gábor: – A csapat jól játszott, ha az elején higgadtabbak vagyunk, jobban megszorongathattuk volna a Honvédot. Ellenfelünknek a továbbjutáshoz, játékosaimnak a teljesítményükhöz gratulálok.
Erik van der Meer: – Nem volt könnyű meccs az NB III-as csapat ellen, nem szép játékkal, de nyertünk.

ÖTTEVÉNYI TC–ÚJPEST FC 0–6 (0–4)

Öttevény, 950 néző. V.: Gaál Gyöngyi (Kovács G., Kovács Brankó)
ÖTTEVÉNY: Papp I. – Fuhrmann P., Wagenhoffer, Keszei, Varga J. (Puter, 69.) – Németh M. – Peczár (Hécz, 77.), Nagy L., Lappints, Horváth B. – Nagy R. (Vígh N., 58.). Vezetőedző: Germán Ferenc
ÚJPEST: Banai – Pauljevics (Windecker, 76.), Bojovics, Pávkovics, Mohl – Szankovics (Simon K., 58.), Diallo – Obinna, Angelov (Novothny, 68.), Szelmani – Tischler. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerző: Tischler (0–1) a 24., Tischler (0–2) a 32., Tischler (0–3) a 41., Tischler (0–4) a 44., Pávkovics (0–5) a 88., Simon K. (0–6) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Germán Ferenc: – Csapatom minden dicséretet megérdemel, sajnos a többosztálynyi különbséget nem tudtuk úgy eltüntetni, ahogyan szerettük volna.
Nebojsa Vignjevics: – Szimpatikus ellenféllel szemben az első játékrészben eldöntöttük a találkozót Szünet után is megvoltak a helyzeteink, de ekkor a kapu előtt már nem voltunk annyira élesek, a lefújás előtt azonban sikerült még növelni az előnyünket.

SZARVASKEND–HALADÁS 0–6 (0–5)
Szarvaskend, 300 néző. V.: Tolnay (Bertalan, Horváth R.)
SZARVASKEND: Esztergályos – Nagy I Á. (Koffer, a szünetben), Földes (Kovács F., a szünetben), Tóth A., Csillag – Németh T., Németh B., Kunovics – Vörös (Nagy II Á., 75.), Jóna, Tóth G. Edző: Csenterics János
HALADÁS: Rózsa – Tóth D., Schimmer, Jánvári, Németh Milán – Tóth B. (Petró, a szünetben), Rácz B., Martínez (Szántó, 70.) – K. Mészáros, Grumics, Medgyes (Bamgboye, 62.). Vezetőedző: Pacsi Bálint
Gólszerző: Medgyes (0–1) a 3., K. Mészáros (0–2) a 18., Tóth B. (0–3) a 21., K. Mészáros (0–4) a 30., Rácz (0–5) a 43., Grumics (0–6) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Csenterics János: – Örülök, hogy NB I-es csapatot láthattunk ellenfélül a Magyar Kupában. Ami tőlünk tellett, megtettük, de sajnos az első játékrészben nem tudtunk pariban lenni a nagyobb tudású csapattal. A második félidőben már jobban helytálltunk.
Pacsi Bálint: – Az első játékrészben tetszetősen, gyorsan és gólra törőbben futballoztunk. Azon dolgozunk, hogy a Magyar Kupában továbbra is sikeresek legyünk.

KARANCSLAPUJTŐ KSE–BALMAZÚJVÁROS 0–2 (0–0)
Karancslapujtő, 700 néző. V.: Bereczki (Csóra, Vad)
KARANCSLAPUJTŐ: Oláh T. – Danczák (Szőrös, 83.), Cseh, Rácz R., Szilágyi Á. – Nyerges (Kalácska, 69.), Ajtai (Pingiczer, 61.) – Novák N., Novák J., Bozó – Racs. Edző: Tőzsér Zsolt
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi G. – Habovda, Póti, Jagodics B., Virág A. – Batarelo (Erdei, 69.), Majszuradze (Bódis, 60.) – Kovács A., Belényesi M., Rácz F. – Vólent (Orovecz, 80.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerző: Habovda (0–1) a 49., Vólent (0–2) az 53. percben
MESTERMÉRLEG
Tőzsér Zsolt: – Ellenfelünk nagy iramot diktált, amelyet a heti három edzésünkkel nem ellensúlyoztunk. Ettől függetlenül méltó ellenfelei voltunk élvonalbeli riválisunknak, amely megérdemelten jutott tovább.
Horváth Ferenc: – Nehéz mérkőzést játszottunk a minden erejükkel védekező hazaiakkal. Azért érkeztünk Karancslapujtőre, hogy továbbjussunk, és ezt teljesítettük is.

KECSKEMÉTI LC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 1–4 (1–1)
Kecskemét, Műkertvárosi Sportcentrum, 400 néző. V.: Farkas (Albert, Flinta)
KECSKEMÉT: Belecan – Csizmadia T., Urbán P., Farkas I. – Terbe, Szabó D., Nádudvari (Kitl Z., 76.) – Vladul (Nemesvári, 69.), Balog M., Salami, Selyem (Bozsik M., 83.). Edző: Szabó Tibor
MEZŐKÖVESD: Dombó – Farkas D., Szeles, Szalai A., Vadnai – Keita (Tóth B., 66.), Köböl (Cseri, 55.) – Brasen, Koszta (Fótyik, 80.), Baracskai – Majtán. Vezetőedző: Radványi Miklós
Gólszerző: Baracskai (0–1) a 6., Balog M. (1–1) a 7., Majtán (1–2) a 61., Majtán (1–3) a 82., Majtán (1–4) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó Tibor: – Több volt ebben a mérkőzésben, de a helyzeteinket nem értékesítettük, így csak megnehezíteni tudtuk a vendégek dolgát. A mérkőzés végén kitámadtunk, amit könyörtelenül kihasznált a Mezőkövesd.
Radványi Miklós: – Amiért ideutaztunk, teljesítettük. Örülök, hogy a második félidőben javuló tendenciát mutatott a játékunk, miként annak is, hogy Tomás Majtán három gólt szerzett.

MOHÁCSI TE–VIDEOTON 0–4 (0–3)
Mohács, 1200 néző. V.: Szommer (Varga, Tinnyei)
MOHÁCS: Csobán (Windischmann, a szünetben) – Both, Hetényi, Strigencz, Marton, Bódis (Dávid D., 57.) – Pókos M., Pókos Cs. (Fazekas R., 81.), Izsák, Nagy Zs. – Kovács P. Edző: Székely István
VIDEOTON: Horváth T. (Hársfalvi, 81.) – Tamás K., Fejes A. (Szolnoki, 58.), Mocsi, Nego – Varga J., Barczi – Géresi, Kovács I. (Tóth B., 58), Szabó B. – Lazovics. Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: Szabó B. (0–1) a 6., Tamás K. (0–2) a 21., Fejes A. (0–3) a 43., Szabó B. (0–4) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Székely István: – Rengeteg energiát kivettek játékosaimból az ellenfél elmozgásai, nehezen követtük a támadásokat. Összességében azonban elégedett vagyok, nem minden nap játszunk NB I-es csapat ellen.
Marko Nikolics: – A továbbjutás nem volt kérdéses, néhány játékost pihentettünk is a Honvéd elleni bajnokira. Örülök, hogy három fiatal futballista, Tóth Bence, Mocsi Attila és Hársfalvi András is bemutatkozott.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–PUSKÁS AKADÉMIA 1–3 (0–1)
Kaposvár, 300 néző. V.: Szilasi (Lémon, Aradi)
KAPOSVÁR: Slakta – Nagy J., Szabó A. (Kollega, 63.), Lakatos G., Fodor M. – Ur, Szakály A. – Nagy K., Ivancsics (Vachtler, 75.), Böjte P. (Sóron, 64.) – Andorka. Edző: Artner Tamás
PUSKÁS AKADÉMIA: Danilovics – Osváth, Poór, Vanczák, Spandler – Bacelic-Grgic, Zsidai – Prosser (Szécsi M., 56.), Madarász M. (Knezevic, 60.), Latifi (U. Diallo, 79.) – Perosevic. Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző: Prosser (0–1) a 27., Perosevic (0–2) az 51., Lakatos G. (1–2) az 55., Latifi (1–3) a 74. percben
Kiállítva: Ur (gólhelyzetben lerántotta Knezevicet) a 73. percben
MESTERMÉRLEG
Artner Tamás: – Elégedett nem lehetek, mert kikaptunk és kiestünk a kupából, de a kiállításig méltó partnerek voltunk. Egyenlő létszámban nehéz utolsó húsz percet szereztünk volna a Puskás Akadémiának.
Pintér Attila: – Játékosaim komolyan vették a mérkőzést, nem becsülték le az ellenfelet, és megérdemelten jutottunk tovább.

Felsőtárkány (megyei I)–Mád (megyei I) 1–3
DEAC (NB III)–Budafok (NB II) 0–4
BKV Előre (NB III)–Kisvárda (NB II) 0–3
RAFC (BLSZ I)–Siófok (NB II) 1–3
Nagyatád (megyei I)–Vác (NB II) 0–2
Sényő (megyei I)–Kazincbarcika (NB II) 2–0 – hosszabbítás után
Komárom (megyei I)–Dorog (NB II) 0–2
Tállya (NB III)–MTK Budapest (NB II) 0–9
Úrkút (megyei I)–Ceglédi VSE (NB II) 2–6
Kondorosi TE (megyei I)–Békéscsaba (NB II) 0–2
Mórahalom (NB III)–Budaörs (NB II) 1–4
THSE-Szabadkikötő (NB III)–Csákvár (NB II) 1–5
Szarvas (megyei I)–Mosonmagyaróvár (NB II) 4–1
Nagyhalászi SE (megyei I)–Iváncsa (NB III) 1–3
Csácsbozsok-Nemesapáti (megyei I)–Pilisi LK (megyei I) 2–3
Jászárokszállás (megyei I)–Nagyecsed (megyei I) 0–5
Nagykanizsa (megyei I)–Törökszentmiklós (megyei I) 2–0
Maklár SE (megyei I)–Rákosmente KSK (NB III) 1–4
Szabadszállási SE (megyei II)–Dunaújváros (NB III) 1–3
Füzesgyarmati SK (NB III)–Makó (NB III) 3–0
Gyöngyös (NB III)–Pénzügyőr (NB III) 5–3 – hosszabbítás után
Szentlőrinc SE (NB III)–Csepel (NB III) 3–0
Lajoskomárom (megyei I)–Andráshida (NB III) 0–3
Tatai AC (megyei I)–Putnok (NB III) 2–7
Csétény (megyei I)–Ercsi Kinizsi (megyei I) 0–4
Pécsváradi Spartacus (megyei I)–Tiszaújváros (NB III) 1–4
Jánoshalma (megyei I)–Gödöllői SK (megyei I) 0–2
Bátaszék (megyei I)–Tolna (megyei I) 3–2
Budakalász (megyei II)–Somosi TC Salgótarján (NB III) 1–3
Edelény (megyei I)–SZEOL (NB III) 1–3
Salgótarjáni BTC (megyei I)–Petőfi SE Vasszécseny (megyei I) 7–2
Balatonlelle (megyei I)–Vecsés (NB III) 0–2
Bácsa (megyei I)–Pápai Perutz FC (NB III) 1–0
Tiszafüred (NB III)–Csorna (NB III) 1–4
Ibrány (megyei II)–Jászberény (NB III) 3–1
Ásotthalmi TE (megyei I)–Hódmezővásárhely (NB III) 2–2 – tizenegyessekkel 4–3
Törtel (megyei II)–Algyői SK (megyei I) 4–1
Eger (megyei I)–Testvériség (BLSZ I) 3–1
Olajmunkás SE (megyei I)–Felsőzsolca (megyei I) 3–1
ESMTK (NB III)–Monor (NB III) 0–1
Balatonfüred (megyei I)–Pestszentimrei SK (BLSZ I) 3–2 – hosszabbítás után
Sárrétudvari KSE (megyei I)–Balassagyarmati VSE (NB III) 1–8
III. kerületi TVE (NB III)–Soroksár (NB II) 1–1 – hosszabbítás után 1–3
Cigánd (NB III)–Szolnoki MÁV (NB II) 2–2 – 11-esekkel 7–6
Szekszárd (NB III)–Szeged 2011-GA (NB II) 1–1 – 11-esekkel 4–2
Nyírbátor (NB III)–ETO FC Győr (NB II) 1–1 – 11-esekkel 3–5
Gárdony-Agárd (megyei I)–ZTE FC (NB II) 0–3
Ménfőcsanak (megyei I)–FC Dabas (NB III) 1–3
Tatabánya (megyei II)–Sopron (NB II) 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik