Mindenki munkában - a DVTK és az Újpest is elkezdte

Vágólapra másolva!
2012.06.25. 17:06
null
Jos Daerden (jobbra) vezetésével munkába állt Újpesten az új szakmai stáb (Fotó: ujpestfc.hu)
Most már hivatalosan is mindenki elkezdte a felkészülést a labdarúgó NB I mezőnyében: utolsóként ma a DVTK és az Újpest vágott neki a nyári alapozásnak. Sisa Tibor, a diósgyőriek új vezetőedzője már leadta a neveket, akikkel erősíteni szeretne, három kiszemelt már részt is vett a mai tréningen, négy játékos viszont nem volt ott az első foglalkozáson. Újpesten már edzett a francia Grégory Christ, és egy  új togói futballista is.

 

DVTK: SISA HÁROM-NÉGY ÉRKEZŐVEL SZÁMOL

„Elmondtam a neveket, akikkel szeretném a csapatot megerősíteni – mondta Sisa Tibor, a DVTK vezetőedzője mai hivatalos, sajtótájékoztató keretében történt bemutatása alkalmával. – Az a legkönnyebb, ha az edző vásárolhat, de ez szokott a legkevesebbszer előfordulni. A tervekben 24 mezőnyjátékosból és három kapusból álló keret kialakítása szerepel, amelynek a gerince adott, hiszen a tavaly 7. helyezést elérő keretre lehet alapozni, de szeretnénk olyan játékosokat találni, akikkel lehet erősíteni. A csapaton belüli konkurenciaharc mindig elősegíti a fejlődést, ennek megfelelően három-négy új játékos érkezése várható. Szeretnék a fiatalabbak közül is felemelni néhányat, akik a mérkőzéseiket a saját korosztályukban játsszák. Fél év alatt óriásit lehet fejlődni, ezért neveket inkább nem mondok, de az elmúlt néhány napban láttam olyanokat, akikre érdemes figyelni.”

„Videóról még nem igazoltam senkit, mindenkit szeretnék látni ezúttal is a pályán. Tény, könnyebb olyannak a tudását megítélni, akit ismerek a magyar NB I-ből, de őket is szeretem felmérni. A DVTK Diósgyőrben gyűjt erőt az őszi szezonra, ez alól az a mindössze néhány napos csapatösszetartás lesz kivétel, amire Bükfürdőn kerül sor” – idézi a szakembert a dvtk.eu.

Az első edzésről hiányzott Mohamadou Abdouraman, Youssef Sekour és L’lmam Seydi. A klub honlapjának beszámolója szerint „mindegyiküknek megvolt a prózai oka, de az igazolatlanul távol maradókkal a házirendben foglaltak szerint fog a DVTK eljárni” – fogalmaz sejtelmesen a klub honlapja. A negyedik hiányzó Rakaczki Bence, aki igazoltan, betegsége miatt hiányzott.

Ami a ma érkező próbajátékosokat illeti, a középső védőként bevethető szlovák Peter Struhár megfordult már Magyarországon a Nyíregyháza csapatában, a legutóbbi idényben az osztrák Kapfenbergben szerepelt. A DVTK szintén teszteli a szlovákiai magyar kapust, Ribánszki Lászlót – vele közel a megegyezés – és a DVSC-DEAC-tól érkező fiatal támadót, Tóth Lajost.

A legutóbb Siófokon kölcsönben szereplő Pál Szabolccsal szerződést bonthatnak, ő véglegesen szeretné a Balaton partján folytatni pályafutását.

Az első edzésen fizikai állapotfelmérés is szerepelt a programban, míg délután felavatják az új füves edzőpályát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS DIÓSGYŐRBEN
Érkezők: Halgas Tibor (Kazincbarcika – lejár a kölcsönszerződése), Illés Richárd (Kazincbarcika – lejár a kölcsönszerződése), Szabó Péter (Kazincbarcika – lejár a kölcsönszerződése), Takács Péter (Lombard – kölcsön után végleg)

Távozik/távozhat: Budovinszky Krisztián (?), George Menougong (kameruni, ?), Vicente Arze (bolíviai, ?), Fernando Fernández (spanyol, ?), Pál Szabolcs (Siófok – kölcsön után végleg?)

Kiszemeltek: Peter Struhár (szlovák, Kapfenberg – Ausztria, próbajáték), Ribánszki László (szlovák, Siófok, próbajáték), Tóth Lajos (DVSC-DEAC, próbajáték)

 

ÚJPEST: KÉT ÚJ JÁTÉKOS EDZETT A CSAPATTAL

Az Újpest mai első tréningjén ott volt a korábban már beharangozott francia középpályás, a 29 éves Grégory Christ, aki a belga Sint-Truidentől érkezett.

A hajralilak.hu tudósítása szerint a tréningen részt vett még egy kiszemelt, egy togói futballista, de őt egyelőre nem nevezte meg a klub, Dusan Vasziljevics betegséggel bajlódik, így ő igazoltan maradt távol az első tréningről, míg Takács Zoltánra és Darko Markovicsra nem számít a szakmai stáb. Egy hónappal ezelőtt már beszámoltunk róla, hogy Rajczi Péter távozhat a csapattól, a 31 éves csatár ma nem is edzett, ő a napokban várhatóan még egyeztet a vezetéssel a jövőjéről.

A sérülésből lábadozók, Kabát Péter, Simon Krisztián és Lázár Bence külön edzésmunkát végeztek.

Az Újpest FC vezetősége holnap sajtótájékoztatót tart, amelyen várhatóan bejelentik a csapat új szerzeményeit.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS ÚJPESTEN

Érkezők: Egerszegi Tamás (Siófok – lejár a kölcsönszerződése), Rubus Tamás (Vasas – lejár a kölcsönszerződése), Szabó Bence (Vasas – lejár a kölcsönszerződése), Takács Zoltán (Vasas – lejár a kölcsönszerződése)

Távozik/távozhat: Dvorschák Gábor (?), Akoete Henrietse Eninful (togói, Standard Liege – Belgium, lejár a kölcsönszerződése), Fodor Marcell (?), Kiss Zoltán (?), Lipták Zoltán (Győri ETO), Darko Markovics (?), Takács Zoltán (?), Tajthy Tamás (?), Rajczi Péter (?),
Kiszemeltek: Jarmo Ahjupera (Győri ETO), Bodor Boldizsár (OFI – Görögország, szabadon igazolható), Grégory Christ (francia, St. Truiden – Belgium), Koen Daerden (St. Truiden – Belgium), Feczesin Róbert (Brescia), Gosztonyi András (Videoton), Lencse László (Videoton), Vass Ádám (Brescia), Vaskó Tamás (Videoton)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik