Mezőkövesd: tetszik az NB I a Sahtarból érkező gólvágónak

Vágólapra másolva!
2020.09.23. 12:19
null
Andrij Borjacsuk a Sahtar Doneck mezét cserélte le mezőkövesdire (Fotó: Getty Images)
Andrij Borjacsuk éveken át futballozott együtt a ferencvárosi Olekszandr Zubkovval, és a Nemzeti Sportnak elmondta azt is, hogy hazájában egyre több szurkolót érdekel a magyar bajnokság.

 

A közelmúltban újabb futballistával bővült az NB I ukrán légiója: a Mezőkövesd egy esztendőre kölcsönvette a Sahtar Donecktől Andrij Borjacsukot. A 24 esztendős támadó nagy névnek számít hazájában, folyamatosan játszott az ukrán utánpótlás-válogatottakban, és immár kétszer Andrij Sevcsenko szövetségi kapitánytól is lehetőséget kapott a bizonyításra.

Egyre inkább úgy tűnik tehát, immár az ukrán futballistáknak is vonzó a magyar élvonal.

„Nem sokat gondolkodtam a magyarországi lehetőségen, hiszen egyfelől folyamatos játéklehetőségre vágytam, másfelől csupa jót hallottam az itteni labdarúgásról  – kezdett bele Andrij Borjacsuk.  –    A Mezőkövesd vezetői ajánlatot tettek, szerették volna a támadósorukat megerősíteni, én meg nem sokat gondolkodtam. A döntésem előtt azért informálódtam, a Ferencvárosból jól ismerem Olekszandr Zubkovot, vele korábban a Sahtarban együtt futballoztunk, a mai napig gyakran keressük egymást telefonon, és alaposan kifaggattam a magyarországi lehetőségekről.”

A zöld-fehérek szélsője csupa jót mesélt barátjának, és biztosította róla, nem nyúl mellé a mezőkövesdi lehetőséggel. Andrij Borjacsuk ráadásul mindenképpen szerette volna magát külföldön kipróbálni, és Ukrajnában egyre többen követik figyelemmel a magyar élvonal mérkőzéseit.

„Amióta Szerhij Rebrov a Ferencváros vezetőedzője, még többen kíváncsiak a magyar bajnokságra   – folytatta a támadó.  – Odahaza, Ukrajnában a szurkolók nagyon kedvelik őt, figyelemmel kísérik, milyen munkát végez a Ferencvárosnál. Személyesen nem ismerem, de alig várom a Fradi elleni mérkőzésünket, remélem, lesz lehetőségem vele egy-két szót váltani. A Fradiból egyébként Ihor Haratint is jól ismerem, vele az ifik között játszottunk sokat egymás ellen.”

Andrij Borjacsuk a Kijevtől kétszázötven kilométerre lévő Vinnicja városában született, ám végül nem a Dinamo Kijev, hanem a nagy rivális Sahtar Doneck csapott le rá.

„Szülővárosomban a Niva Vinnic­ja csapatában kezdtem el futballozni, tizenkét éves voltam, amikor próbajátékra hívott a Sahtar, két héttel később már költöztem. Nem volt könnyű döntés. A Sahtar Donecknek kitűnő akadémiája van, és hatalmas bázissal rendelkezik. Nem csak az első csapatnál dolgoznak jó szakemberek, és a játékosmegfigyelő rendszerük a legnagyobb az országban. A saját nevelésű játékosok is kiemelkedő teljesítményre képesek, a szakemberek megfelelően felkészítik őket az európai szintre is.”

A mezőkövesdiek új légiósa vérbeli középcsatár, akit a gólok éltetnek. Nem tagadja, emiatt sokszor önzőséggel vádolták, ám mostanra ezen a téren is sokat fejlődött, és tudja, saját céljainál előrébb való a csapaté.

„Ettől függetlenül akkor vagyok igazán nyugodt, ha a gólommal nyerünk”   – mondta nevetve.

A remek képességű futballista a válogatottban eddig Szlovákia és Törökország ellen lépett pályára, ám miután Andrij Sevcsenko különös figyelmet fordít a Magyarországon légióskodó ukránokra, úgy készül, ha Mezőkövesden is sorra szerzi a gólokat, újra meghívót kaphat a kapitánytól.

Andrij Borjacsuk beilleszkedése új csapatánál zökkenőmentes volt, hiszen a keretben a kapus Danilo Rjabenko, a hátvéd Andrij Neszterov és a középpályás Mihajlo Meszhi is Ukrajnából érkezett.

„Nagyon tetszik Magyarország. Egerben lakom, a többi csapattársammal onnan járunk Mezőkövesdre. Nincs gondunk semmire, csak a futballra kell koncentrálnunk. Hét közben a Magyar Kupában megszereztem első góljaimat, de igazán boldog akkor leszek, ha végre a bajnokságban is betalálok. Pénteken a Puskás Akadémia otthonában lépünk pályára, remélem, ott is átesek a tűzkeresztségen.”

Fotó: Mezőkövesd Zsóry
Fotó: Mezőkövesd Zsóry

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik