Mezőkövesd: nem tetszett Szivicsnek a Kisvárda elleni teljesítmény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.09. 13:09
Az élvonalbeli Mezőkövesd utolsó téli felkészülési mérkőzésén hazai pályán simán, 3–0-ra kapott ki az NB II-es Kisvárdától. A decemberben kinevezett vezetőedző, Tomiszlav Szivics érthetően elégedetlen volt a pályán látottakkal.

„Mindenki látta, miért játszottak keveset eddig ezek a játékosok – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának a szerb szakember, aki olyan játékosoknak adott lehetőséget a bizonyításra, akik a korábbi felkészülési találkozókon kevesebbet voltak a pályán. – Az egész mérkőzésen végig szerepeltek, hogy lássák, sokkal többet kell nyújtaniuk ahhoz, hogy bekerüljenek az első csapatba. A pályaváltozás sem volt szerencsés, rendes fűről műfűre váltottunk, ami rossz hatással volt a csapatra. Akik kiharcolták, hogy a kezdőben legyenek, készen lesznek szombatra.”

A Mezőkövesd a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első találkozóján a hozzá hasonlóan élvonalbeli újonc Gyirmót FC Győrt fogadja.

A MEZŐKÖVESD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 9.
Edzőtábor: január 17–28., Protarasz és Paralimni (Ciprus)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20., Limassol: Mezőkövesd–CFR Cluj (Kolozsvár, romániai) 1–4
Január 25., Aradippu: Mezőkövesd–Karmiotissza (ciprusi) 3–0 (Veszelinovics 2, Pauljevics)
Január 28., Paralimni:Mezőkövesd–FK Zirka (ukrán) 1–2 (Veszelinovics)
Február 4.:Mezőkövesd–Lokomotíva Kosice (Kassa, szlovák II.) 3–0 (Strestík, Tóth B., Kink)
Február 8.: Mezőkövesd–Kisvárda 0–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik