Mezőkövesd: Pintérrel bajnok lett, Szivics szerződtette

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.28. 16:50
A Mezőkövesd szerződtette a horvát-magyar kettős állampolgár Marko Dinjart – adta hírül kedden hivatalos honlapján az NB I-es borsodi labdarúgócsapat.

Az eszéki születésű balhátvéd – aki 2009 óta légióskodik Magyarországon – másfél évre szóló szerződést írt alá.

„Tomiszlav Szivics hívott Mezőkövesdre, és az utolsó erőmmel is azon leszek, hogy segítsek a csapatnak. Most megyünk Gyirmótra (kupameccsre), az edző dönti el, hogy kapok-e lehetőséget a mérkőzésen, s ha igen, akkor kezdőként vagy csereként. Ha játszom, azon leszek minden erőmmel, hogy továbbjussunk” – idézi a klubhonlap a labdarúgót, aki szavai szerint már az első napján úgy érezte, mintha 2-3 éve Mezőkövesden játszana.

Dinjar Eszéken, illetve Oroszországban, a Tyerek Groznijban futballozott, mielőtt 2009-ben Győrbe igazolt. Az ETO-val – éppen a tavaly Mezőkövesden edzősködő Pintér Attila irányításával – magyar bajnok lett 2013-ban.

Az ETO után a Puskás Akadémia, majd a Kozármisleny labdarúgója volt – az NB II-es baranyai csapattól télen távozott, és szabadon igazolható labdarúgóként lett a Mezőkövesd játékosa.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Balogh Béla (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Alekszandar Damcsevszki (macedón, Atirau FK – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Marko Dinjar (horvát-magyar, Kozármisleny, szabadon igazolhatóként), Farkas Dániel (szerbiai, Szpartak Szubotica – Szerbia), Peter Sulek (szlovák, Vysocina Jihlava – Csehország), Lazar Veszelinovics (szerb, Pohang Steelers – Dél-Korea)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Heffler Norbert (nyíregyházi kölcsön után Balmazújváros), Patrick Mevoungou (kameruni), Mihai Nicorec (román-magyar, Cigánd SE), Polényi Gábor (ZTE FC), Jan Vosahlík (cseh, FK Teplice – Csehország)
Kölcsönbe távozók: Fröhlich Roland (Ceglédi VSE), Mihailo Milutinovics (szerb-magyar, Kozármisleny FC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Devecseri Szilárd (Haladás)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik