Mezőkövesd: a „fiatalszabály” miatt távozott Kispestről Koszta

Vágólapra másolva!
2017.07.19. 15:38
A Honvédtól a „fiatalszabály” miatt távozott Koszta Márk, aki 2021-ig szóló szerződést kötött a Mezőkövesddel – derül ki új klubja közleményéből.

„Elsősorban az döntött a klubváltás mellett, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjak – nyilatkozta Koszta Márk új klubja honlapjának. – Sajnos a »fiatalszabály« miatt Kispesten erre nem lett volna meg a lehetőségem, ugyanis a helyemen a hétvégén is két fiatalt szerepeltetett az edző.”

„Voltak az élvonalból is komoly lehetőségeim, sőt külföldi ajánlatról is hallottam, de a Mezőkövesden felvázolt jövőkép miatt utóbbi mellett döntöttem” – tette hozzá a mezőkövesdiek új játékosa.

„Szép emlékekkel távozom Kispestről, örök élmény marad a bajnoki cím, a kispesti szurkolók által teremtett hangulat, illetve a csapatszellem. Sok sikert kívánok volt klubomnak. Azt egyelőre nem tudom, hogy a hétvégi meccsen játszom-e, de remélem, hamarosan bizonyíthatok a pályán” – zárta gondolatait Koszta, aki „hazatér” Borsodba, hiszen Miskolcon született. Édesapja, Koszta Péter az NB III Keleti csoportjában az előző szezonban 6. helyen záró Putnok FC vezetőedzője.Koszta Márk új klubja honlapjának. – Sajnos a »fiatalszabály« miatt Kispesten erre nem lett volna meg a lehetőségem, ugyanis a helyemen a hétvégén is két fiatalt szerepeltetett az edző.”

„Voltak az élvonalból is komoly lehetőségeim, sőt külföldi ajánlatról is hallottam, de a Mezőkövesden felvázolt jövőkép miatt utóbbi mellett döntöttem” – tette hozzá a mezőkövesdiek új játékosa.

„Szép emlékekkel távozom Kispestről, örök élmény marad a bajnoki cím, a kispesti szurkolók által teremtett hangulat, illetve a csapatszellem. Sok sikert kívánok volt klubomnak. Azt egyelőre nem tudom, hogy a hétvégi meccsen játszom-e, de remélem, hamarosan bizonyíthatok a pályán” – zárta gondolatait Koszta, aki „hazatér” Borsodba, hiszen Miskolcon született. Édesapja, Koszta Péter az NB III Keleti csoportjában az előző szezonban 6. helyen záró Putnok FC vezetőedzője.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők:Jakub Brasen(szlovák, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként),Cseri Tamás(Kisvárda),Paul Fadiala Keita(szenegáli, AO Kerkira – Görögország, szabadon igazolhatóként), Koszta Márk (Bp. Honvéd), Köböl Máté(szlovákiai, Somosi TC Salgótarján),Martin Krnác(szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként),Lázár Pál(szabadon igazolhatóként, legutóbb Diósgyőri VTK),Tomás Majtán(szlovák, Racing Roma – Olaszország),Novák Csanád(Vasas),Róbert Pillár(szlovák, FK Senica – Szlovákia),Szalai Attila(Rapid Wien – Ausztria),Vadnai Dániel(MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István(Szolnoki MÁV),Engel Alex(Kazincbarcika, ?),Fröhlich Roland(Ceglédi VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:Louise Parfait(kameruni, Club Africain – Tunézia)
Távozók:Balogh Béla(MTK Budapest),Czuczi Márton, Alekszandar Damcsevszki (macedón),Ulysse Diallo(mali, Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként),Marko Dinjar (horvát, szabadon igazolható),Dombó Dávid, Egerszegi Tamás(szabadon igazolható, Miedz Legnica – Lengyelország),Heffler Norbert(balmazújvárosi kölcsön után Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Hegedűs Dávid(szabadon igazolható),Tarmo Kink(észt, szabadon igazolható),Molnár Gábor(Puskás Akadémia),Orosz Márk(Soroksár, szabadon igazolhatóként),Rácz Ferenc(győri kölcsön után szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Stipe Bacelic-Grgic(horvát, Puskás Akadémia),Branko Pauljevics(szerb, Puskás Akadémia, onnan Újpest),Sós Bence(Debreceni VSC),Vági András(Paks)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Fótyik Dominik(szlovákiai, Kisvárda)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Danilo(brazil, szabadon igazolhatóként, legutóbb Dibba al-Fudzsajra – Arab Emírségek),Deák István(Mosonmagyaróvár),Pölöskei Zsolt(Videoton)
Kölcsönbe érkezők:Laczkó Zsolt(Paks, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők:Bobál Gergely(ZTE FC),Fehér Imre(SZEOL SC),Varga Márkó(Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Banó-Szabó Bence, Berla Attila, Bíró Ákos, Gergényi Bence, Herjeczki Kristóf, Nemes Barna, Rózsahegyi Dominik, Stoiacovici Dávid
Kiszemeltek:
Távozók:Hajdú Ádám(Paks, kölcsön után végleg),Hidi Patrik(szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas, Puskás Akadémia, DAC – Szlovákia), Koszta Márk (Mezőkövesd), Dusan Vasziljevics(szerb-magyar, szabadon igazolható),Vernes Richárd(paksi kölcsön után ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Bora György(ismét Dorog),Vajda Dániel(budaörsi kölcsön után Dorog)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs Zsolt(Paks, onnan ZTE FC),Zsótér Donát(Sint-Truiden – Belgium, onnan Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Kadima Kabangu(kongói)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik