Mezőkövesd: fél évre aláírt a macedón válogatott belső védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.17. 15:10
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Alekszandar Damcsevszkit. A 24 esztendős középhátvéd a szezon végéig szóló szerződést kötött Tomiszlav Szivics csapatával.

A macedón-francia kettős állampolgárságú futballista a francia Toulouse Fontaines Clubban kezdte pályafutását, majd játszott a Luzern második csapatában, a szintén svájci SC Kriens együttesében, a bolgár Csernomorec Burgaszban, a holland NAC Bredában, míg legutóbb a kazah Atirauban, amelytől az év végén távozott.

Damcsevszki a macedón válogatottban eddig négyszer szerepelt. A 193 centiméter magas középhátvéd az idény végéig írt alá a Mezőkövesdhez, és a Diósgyőr elleni szombati bajnokin már pályára is léphet.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Balogh Béla (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Farkas Dániel (szerbiai, Szpartak Szubotica – Szerbia), Peter Sulek (szlovák, Vysocina Jihlava – Csehország), Lazar Veszelinovics (szerb, Pohang Steelers – Dél-Korea), Alekszandar Damcsevszki (macedón, Atirau – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Heffler Norbert (nyíregyházi kölcsön után Balmazújváros), Patrick Mevoungou (kameruni), Mihai Nicorec (román-magyar, Cigánd SE), Polényi Gábor (ZTE FC), Jan Vosahlík (cseh, FK Teplice – Csehország)
Kölcsönbe távozók: Fröhlich Roland (Ceglédi VSE), Mihailo Milutinovics (szerb-magyar, Kozármisleny FC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Devecseri Szilárd (Haladás)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik