Mezőkövesd: A csapat játéka kezd összeállni – Kuttor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 10:07
Kuttor Attila, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd vezetőedzője úgy véli, csapata védekezése és játéka kezd összeállni.

„Örülök, hogy a legutóbbi két mérkőzést is kapott gól nélkül tudtuk lehozni. A felkészülési mérkőzések során négy találkozón nem kaptunk gólt, emellett volt még hét teljes félidőnk, amikor érintetlen maradt a kapunk” – vélekedett Kuttor Attila a Mezőkövesd honlapján. „Örülök, hogy a legutóbbi két mérkőzést is kapott gól nélkül tudtuk lehozni. A felkészülési mérkőzések során négy találkozón nem kaptunk gólt, emellett volt még hét teljes félidőnk, amikor érintetlen maradt a kapunk” – vélekedett Kuttor Attila a Mezőkövesd honlapján.

„Ha ehhez hozzávesszük, hogy az őszi szezon végén is van egy 269 perces kapott gól nélküli sorozatunk, akkor kijelenthetjük, hogy a csapat védekezése és játéka kezd összeállni. Elégedett vagyok a beleki edzőtáborral, jó csapatok ellen játszhattunk, jó körülmények között készülhettünk, véleményem szerint hasznos és eredményes edzőtábor volt.”

A MEZŐKÖVESD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
január 8.
Edzőtábor: január 31. – február 9., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20., Mezőkövesd–Kazincbarcika 2–3 (Novák 2)
Január 24., Mezőkövesd–Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai) 1–0 (Baracskai)
Január 27., Mezőkövesd–MTK Budapest 2–1 (Bognár, Koszta)
Február 2., Belek: Mezőkövesd–FK Sztal (ukrán) 2–1 (Novák, Cseri)
Február 3., Belek: Mezőkövesd–FK Csajka Peszcsanokopszkoje (orosz) 1–2 (Koszta)
Február 5., Belek: Mezőkövesd–Sahtar Doneck U21 (ukrán) 1–1 (Szalai A.)
Február 5., Belek: Mezőkövesd–Pirin Blagoevgrad (bolgár) 2–1 (Cseri 2)
Február 8., Belek: Mezőkövesd–Irtis Pavlodar (kazah) 0–0
Február 8., Belek: Mezőkövesd–Csornomorec Odessza (ukrán) 1–0 (Novák Cs.)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Bognár István (Ferencváros), Horváth Tamás (Videoton), Matija Katanec(horvát, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Oláh Bálint (Diósgyőr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Nico Dao (mali, szabadon igazolható, próbajáték, legutóbb el-Radzsa – Egyiptom) Gál Benedek (Ózd, próbajáték), Molnár Gábor (Puskás Akadémia), Delio Alex Ndongmo (kameruni, próbajáték), Fabrice Onana (kameruni, próbajáték), Szalay Alex (Felsőtárkány, próbajáték)
Távozók: Jakub Brasen (szlovák, FK Senica – Szlovákia), Köböl Máté (szlovákiai, ?), Martin Krnác (szlovák, MFK Karviná – Csehország), Marek Strestík (cseh-magyar, szabadon igazolható), Tomás Tujvel (szlovák, Videoton), Lazar Veszelinovics (szerb, FK Zemun – Szerbia)
Kölcsönbe távozók: Csirmaz István (Szolnoki MÁV), Murai Márk (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Paul Keita (szenegáli), Tomás Majtán (szlovák)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik