Mezey reméli, a Szpari a DVSC dolgát is megnehezíti

Vágólapra másolva!
2010.04.12. 13:02
null
A Szpari megnehezítette a Videoton dolgát, de az éllovas nem botlott meg (Fotó: Németh Ferenc)
Mezey György és Szentes Lázár sem volt elégedett csapata helyzetkihasználásával a vasárnapi Videoton–Nyíregyháza mérkőzést követően. A két szakember hangulatát persze alaposan befolyásolta, hogy a hazai pályán játszó fehérváriak 1–0-ra győztek.

Nem botlott meg a Videoton. Az éllovas a forduló vasárnapi záró mérkőzésén 1–0-ra győzött a Nyíregyháza ellen, és sikerével négy pontra növelte előnyét a második helyen álló Debrecennel szemben.

„Elismerésem az ellenfélnek, szervezetten, tudatosan játszott – értékelte a mérkőzést a Nemzeti Sportnak Mezey György, a székesfehérváriak vezetőedzője. – A vendégek alaposan megszervezték a védekezésüket, leszűkítették a területeket, persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha értékesítünk még egy-két helyzetet, könnyebb lett volna a mérkőzés. Bízom benne, hogy a Nyíregyháza a Debrecen dolgát is legalább ennyire megnehezíti."

A Szpari nem játszott jól a mérkőzésen, de így is voltak helyzetei, ezeket azonban nem tudta értékesíteni az együttes – Szentes Lázár, a nyíregyháziak vezetőedzője is ebben látta a vereség fő okát.

„Bár sikerült szorossá tenni a mérkőzést, az első félidőben halvány volt a támadójátékunk. A másodikban próbáltunk erősíteni, de a Videoton otthonában ez is kevés volt – értékelt a szakember. – Még egyszer mondom: nem volt elég hatékony a támadójátékunk. A futballban nincs olyan, hogy érdem, ha kevés volt egy gólhoz a három kidolgozott helyzet, hatot kellett volna kialakítani, vagy egyből egyet belőni."

A találkozó legjobbjának az Erwin Koeman szövetségi kapitány által is figyelt Elek Ákost választották. „Az első fél órában legalább négyet kellett volna rúgnunk, akkor nem lett volna semmi okunk az izgalomra. A helyzetkihasználásunkkal volt gond. A héten rengeteget gyakoroltuk a támadásokat, Mezey György valamelyest átszervezte erre a mérkőzésre a szélsőjátékunkat, a védelem jobb oldalán játszó Lázár Páltól és tőlem is azt kérte, hogy a befelé húzódó középpályások helyén gyakran törjünk előre" – mondta a Nemzeti Sportnak a fiatal védő.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Videoton FC 22 15 5 2 48–23 +25  50
  2. Debreceni VSC-TEVA 21 15 1 5 45–28 +17  46
  3. Győri ETO FC 22 10 9 3 26–13 +13  39
  4. ZTE FC 22 11 5 6 43–34 +9  38
  5. Újpest FC 22 11 2 9 32–28 +4  35
  6. MTK Budapest 22 9 7 6 36–24 +12  34
  7. Kaposvári Rákóczi FC
22 8 7 7 29–27 +2  31
  8. Lombard Pápa Termál FC 22 8 4 10 29–33 –4  28
  9. Ferencvárosi TC 22 6 10 6 26–28 –2  28
10. Vasas 22 7 4 11 30–45 –15  25
11. Kecskeméti TE-Ereco 22 6 5 11 35–44 –9  23
12. Szombathelyi Haladás 22 6 5 11 28–40 –12  23
13. Budapest Honvéd 22 5 8 9 24–28 –4  23
14. Paksi FC 22 5 8 9 23–31 –8  23
15. Nyíregyháza Spartacus FC
21 4 6 11 25–41 –16  18
16. Diósgyőri VTK 22 4 4 14 24–36 –12  16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik