- Utolsó módosítás:
- 2012-01-15 02:54:36
„Az Újpestnek klasszis támadói vannak, nekünk pedig szenzációs kapusunk” – Véber
McStaynek biztos a helye, és már előretekint
Kovács Zoltán, az Újpest labdarúgócsapatának sportigazgatója arról tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy a pápai vereséget követően – négy tavaszi bajnokijából ez már a harmadik kudarcuk volt a liláknak –, a korábban már felröppenő hírekkel ellentétben sem vetődött fel az edzőváltás lehetősége, bizalmuk továbbra is él William McStay vezetőedző iránt.
![]() |
| Véber György (jobbra) ebben a szezonban már kétszer vigasztalta William McStayt a Pápa Újpest elleni sikerét követően (Fotó: Török Attila, archív) |
„Szó sincs edzőkérdésről – szögezte le Kovács Zoltán. – William McStay élvezi a bizalmat, ráadásul számunkra az év egyik legfontosabb meccse következik, a Magyar Kupa elődöntője a Zalaegerszeggel szemben, mi most arra koncentrálunk. William McStay dolgozik tovább."
A skót szakember elsősorban a kihagyott helyzetekben látta a pápai vereség okát.
„Kidolgoztuk a ziccereket, és sorban elrontottuk őket. Hagytuk, hogy magához térjen a már csaknem padlóra küldött ellenfél" – kezdte a tegnapi 1–0-s fiaskót követő értékelését William McStay. A vezetőedző kitért Rajczi Péter kiállítására is, aki ütés miatt kapott piros lapot a 63. percben, és megemlítette a játékvezetővel üvöltöző Kabát Péter esetét is.
„A meccs után rögtön megnéztem videóról, mi történt, s azt kell mondanom, test test elleni küzdelmet láthattam, mindkét játékos pozícióért harcolt, egyformán akadályozta a másikat. Ezután az a véleményem, hogy túlzó a piros lap."
„Játékosaim győzni akartak. Azt én sem szeretem, ha egy labdarúgó üvölt, ahogyan azt Kabát Péter tette. Nem repesek az örömtől, ha sárga lappal szórják meg a fiúkat. Vaskó Tamást például sok esetben tévesen állította meg bíró. Nincs mese, dolgozunk tovább." – tette hozzá McStay.
A pápaiak vezetőedzője, Véber György többek között az ismét remek formában védő Szűcs Lajosnak is tulajdonítja a vasárnapi győzelmet.
„Az Újpest jobban elkapta a fonalat, mint mi, és kidolgozott három-négy nagyobb gólszerzési lehetőséget. De az Újpest éppen attól Újpest, hogy klasszis támadói vannak, nekünk pedig van egy szenzációs kapusunk, akit úgy hívnak, Szűcs Lajos. Ez a mostani siker jelentős eredmény, amelytől azt várom, hogy a játékosok önbizalma visszatérjen" – mondta az Újpest egykori csapatkapitánya, a Pápa jelenlegi vezetőedzője, Véber György.
| SOPRONI LIGA 19. FORDULÓ | |||
| Lombard Pápa–Újpest FC 1–0 (Tóth G. 38.) |
| 1. DVSC-TEVA | 19 | 14 | 1 | 4 | 41–23 | +18 | 43 |
| 2. Videoton FC | 19 | 13 | 4 | 2 | 41–19 | +22 | 43 |
| 3. Győri ETO FC | 19 | 10 | 6 | 3 | 24–11 | +13 | 36 |
| 4. Újpest FC | 19 | 10 | 2 | 7 | 30–25 | +5 | 32 |
| 5. ZTE FC | 18 | 9 | 4 | 5 | 34–28 | +6 | 31 |
| 6. MTK Budapest | 19 | 7 | 6 | 6 | 29–23 | +6 | 27 |
| 7. Lombard Pápa Termál FC | 19 | 8 | 2 | 9 | 26–27 | –1 | 26 |
| 8. Kaposvári Rákóczi | 19 | 7 | 5 | 7 | 27–26 | +1 | 26 |
| 9. Ferencvárosi TC | 19 | 6 | 7 | 6 | 24–26 | –2 | 25 |
| 10. Paksi FC | 18 | 5 | 7 | 6 | 20–23 | –3 | 22 |
| 11. Vasas | 19 | 6 | 3 | 10 | 28–43 | –15 | 21 |
| 12. Kecskeméti TE-ERECO | 19 | 6 | 2 | 11 | 30–39 | –9 | 20 |
| 13. Szombathelyi Haladás | 19 | 5 | 4 | 10 | 24–35 | –11 | 19 |
| 14. Budapest Honvéd | 19 | 4 | 6 | 9 | 21–26 | –5 | 18 |
| 15. Nyíregyháza Spartacus | 19 | 4 | 6 | 9 | 25–36 | –11 | 18 |
| 16. Diósgyőri VTK | 19 | 3 | 3 | 13 | 20–34 | –14 | 12 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 16:08 Felkészülés: a DVTK korai góllal győzte le a macedón bajnokot
- 16:05 PMFC: lett válogatott játékos érkezik; a volt boltonos aláírhat - videó
- 16:01 Videó: David Villa a reklám kedvéért szorítóba lépett, bokszolónak állt
- 15:47 Sousa-ügy: a portugál nem jelent meg a békéltető meghallgatáson
- 15:33 Primera División: felfüggesztik a tárgyalást, újabb sztrájk jöhet
- 15:21 Felkészülés: a magyar csatár gólja kevés volt korábbi csapata ellen
- 14:49 Újpest: a bosnyák szövetségi kapitány unokaöccsét tesztelik Belekben
- 14:39 Videó: szenzációs védés - a levegőben úszva kapta le a korongot
- 14:29 Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- 14:28 NS: Szavazzon a Fradi és a Vasas túrájáról - Köztér
- 14:14 NB II: Aranyos Márk és Török érkezhet, Franyó távozik Vácról
- 14:13 Bundesliga 2.: a rossz pálya miatt elmarad Királyék pénteki meccse
- 14:07 Vasas: a Malév-csőd miatt Cipruson ragadhatnak a táborozó fiatalok
- 14:03 Ajax: folytatódik a Cruyff-sztori, lemondanak az igazgatósági tagok
- 13:59 F1: brit politikusok nyílt levélben kérik a Bahreini GP törlését
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Több mint 20 nagyméretű műfüves pálya épül 2012-ben
- Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







