Matyi: Amit Supka elrontott, javítsa is ki!

Vágólapra másolva!
2012.11.06. 08:58
A bama.hu-nak adott, hétfőn megjelent nyilatkozatában nem kímélte Supka Attilát, a PMFC vezetőedzőjét Matyi Dezső klubtulajdonos – éles bírálat érte a trénert. Szó esett kifogáskeresésről és szándékos provokációról (ez a kupakiesés). A tulajdonos kritikáját Supka egyelőre nem kommentálja.

„Egyszerűen kikívánkozott belőlem a kritika – így Matyi Dezső a Nemzeti Sportnak. – Amikor bírálok, nem bántásképp teszem. Segítő szándékkal igyekeztem felhívni a figyelmet néhány nekem nem tetsző jelenségre. Azt gondolom, nincsen semmi baj a választott fórummal, és kizárólag olyan dolgokról mondtam el a véleményemet, amelyeket szerintem nem muszáj az öltöző négy fala között tartani.”

Komor a tulajdonos, de Supka marad 
a kispadon (Fotó: Korponai Tamás)
Komor a tulajdonos, de Supka marad a kispadon (Fotó: Korponai Tamás)

A mérgezett nyilak célpontja, Supka Attila a fokozott érdeklődés ellenére sem akarta kommentálni munkaadója szavait. Arra a kérdésre, hogy beszél-e négyszemközt a tulajdonossal és lehet-e folytatása az ügynek, annyit felelt hétfő kora délután, hogy nem tudja. Ugyanakkor – bármily furcsán hangzik is – Matyi Dezső hangsúlyozta, esze ágában sincs elküldeni a szakembert, mert szerinte „egy az egyben neki köszönhető, hogy a PMFC ide jutott, hát most ne tőlem várja a »kényelmes« megoldást!”

„Azt is mondhatnám, hogy vezetőedzőnk egye meg, amit főzött – magyarázta a klub első embere. – Elegem van abból, hogy a magyar edzői karból sokan a könnyebb utat választják. Vagyis amikor beüt a krach, a szükséges plusz, a nagyobb erőfeszítés helyett inkább bedobják a törülközőt, ám úgy, hogy a tulajdonost terhelje a döntés felelőssége. Ennek egyszer s mindenkorra vége! Nincs többé felmentés. Nem veszünk a nyakunkba még egy tetemes végkielégítést, és nem kezdjük az egészet elölről új szakemberrel, aki sokáig csak ismerkedik a körülményekkel. Tessék, most itt az alkalom, hogy az edzőnk bizonyítson.”

A kritikus tulajdonos készséggel elismerte, ez alkalommal szembement régi önmagával – és edzőfaló elnökből edzőtartó lett. Na de mi az oka a váratlan száznyolcvan fokos fordulatnak?

„Lehet, valamit eddig nagyon nem jól csináltam – mondta Matyi Dezső. – Amit viszont Supka Attila elrontott, javítsa is ki!”

A szakember szerződése még két és fél évig érvényes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik