Marko Nikolics: A következő napokban lesznek még új igazolásaink

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.27. 09:22
A Videoton kerete az előző szezon vége óta két labdarúgóval, a Vasastól szerződtetett Berecz Zsomborral és a DVSC-től igazolt Sós Bencével bővült. Marko Nikolics a DAC ellen 1–1-re végződő felkészülési mérkőzés után az NSO Tv-nek elmondta, milyen szerepet szán a következő szezonban a két fiatalnak, valamint arról is beszélt, várható-e a Bajnokok Ligája-selejtezőig újabb érkező. Kovács Istvánt az eddigi felkészülésről kérdeztük, illetve szóba került az is, elemezték-e már a luxemburgi Dudelange játékát. 



DAC (szlovákiai)–VIDEOTON 1–1 (1–1)
Bad Elrach
(Ausztria)
VIDEOTON:Kovácsik – Nego, Vinícius (Juhász, 65.), Fiola, Stopira – A. Hadzic – Nikolov (Varga J., 65.), Pátkai (Kovács I., 65.) – Huszti (Sz. Scsepovics, 74.) – M. Scsepovics, Lazovics.Vezetőedző:Marko Nikolics
Gólszerző:Bayo (13.), ill. M. Scsepovics (7.)
Forrás: vidi.hu

A VIDEOTON FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:június 14.
Edzőtábor:június 18.–, Ausztria
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 20.:Kapfenberg (osztrák)–Videoton 0–3(Sz. Scsepovics, Vinícius, Sós B.)
Június 23., Frohnleiten (Ausztria):NK Osijek (Eszék, horvát)–Videoton 2–1(Sós B.)
Június 26., Bad Elrach (Ausztria): DAC (Dunaszerdahely, szlovákiai)–Videoton 1–1 (M. Scsepovics)
*Július 10., BL-selejtező, 1. kör: F91 Dudelange (luxemburgi)–Videoton
*Július 17., BL-selejtező, 1. kör: Videoton–F91 Dudelange (luxemburgi)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:Berecz Zsombor(Vasas),Sós Bence(Debreceni VSC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bévárdi Zsombor(BFC Siófok, ?),Lencsés Balázs(ZTE FC, ?),Lorentz Márton(BFC Siófok, ?),Sejben Viktor(Csákvár, ?),Szabó Bence(Nyíregyháza Spartacus),Zöldesi Illés(Kisvárda, ?)
A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:Hangya Szilveszter(Vasas),Davide Lanzafame(olasz, Bp. Honvéd),Urblík József(szlovákiai, Vysocina Jihlava – Csehország)
Távozók:Bódi Ádám(Debreceni VSC – kölcsön után végleg),Ezekiel Isoken Henty(nigériai, Puskás Akadémia, kölcsön után végleg – onnan kölcsönben NK Osijek),Asmir Suljic(bosnyák-magyar, Wisla Kraków – Lengyelország),Szolnoki Roland(Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Anel Hadzic(bosnyák-osztrák, lejár a szerződése),Boban Nikolov(macedón, FK Krasznodar – Oroszország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik