Marek Heinz nem ígérget, bizonyít

2010.07.31. 09:42
null
Marek Heinz a pályán akar bizonyítani (Fotó:Németh Ferenc)
Címkék
Marek Heinz nem ígérget, hanem bizonyít. A Ferencvárosban a Paks elleni győztes szezonnyitón (2–1) góllal bemutatkozó korábbi válogatott cseh csatár már közvetlenül ideérkezése után elmondta, nem a nyilatkozataival, hanem a pályán mutatott teljesítményével akar kitűnni. Ezt tegnapi találata után is megerősítette. A Ferencváros vezetőedzője, Ptukner László csapata tartását emelte ki a tegnapi mérkőzés kapcsán.

Három gólt hozó, kiváló első félidővel, könnyen felejthető másodikkal, 2–1-es ferencvárosi győzelemmel, no meg egy Marek Heinz-találattal (igaz, az új szezon első gólját nem ő, hanem a Paks csatára, a korábbi ferencvárosi Bartha László szerezte) kezdődött.

Aligha gondolta volna bárki is 2004-ben a portugáliai Eb-n, hogy a Németország ellen szépségdíjas gólt szerző cseh támadó, Marek Heinz 32 évesen majd a Ferencvárosban fog játszani. Pedig itt van, és ha már itt van, első meccsén a Paks ellen rögtön gólt is lőtt (nagyon okos gól volt, hiszen a saját kipattanója után ment a csatár, aki felismerte, hogy az első, laposabb kísérlet után meg kell emelnie a labdát). Ennek ellenére szerény maradt, továbbra sem ígérget.

„Nagyon örülök, hogy góllal sikerült bemutatkoznom hazai közönség előtt, nagyon vártam már ezt a meccset – nyilatkozta a mérkőzés után riporterek gyűrűjében a cseh támadó. – A második félidőben sajnos többször is nyomás alatt tartott bennünket az ellenfél, de szerencsére túléltük.”

„Ami a saját teljesítményemet illeti: örülök, ha a közönségnek és az újságíróknak tetszett, igyekszem újabb gólokkal segíteni a Fradit, de továbbra sem szeretném azt ígérni, ezután minden meccsen betalálok. Persze efféle bemutatkozásról álmodik az ember, nagyszerű érzés, hogy a valóságban is megadatott” – nyilatkozta Heinz.

A Ferencváros szakmai igazgatója, Prukner László Heinz gólja ellenére tisztában van vele, hogy csapatának mindenképp szüksége van még egy támadóra.

Naponta elmondom, igyekszünk lehetőségeinkhez mérten kiválasztani legalább egy csatárt, akire nagy szükség lenne, de kapkodni nem akarunk. Reméljük, hamarosan megtaláljuk a megoldást” – nyilatkozta a szakember a tegnapi siker után.

„Az első fellépés mindig különösen nehéz, én például most mutattam meg először magam a Fradi-szurkolók előtt, fontos volt, hogy győzelemmel tegyem. Nagyon sokat dolgozott ez a csapat, a kapott gól után sem roppant össze, ami tartásról adott bizonyságot. Jó érzés volt a végén az ünneplést hallgatni” – értékelte a mérkőzést Prukner.

Paksi kollégája érthetően csalódott volt a lefújás után, mert úgy érezte, egy pontot megérdemeltek volna.

„Csalódott vagyok, mert úgy érzem, a játék képe alapján rászolgáltunk volna a döntetlenre, de a jó játékért önmagában nem jár pont. Szóval különösen fájó a vereség. Volt tartásunk, bár elismerem, a Ferencvárosnak is adódott több helyzete” – fogalmazott Kis Károly.

FERENCVÁROS–PAKS 2–1

 

EMLÉKEZTETŐ
EMLÉKEZTETŐ

 

Legfrissebb hírek

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
21 perce

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
42 perce

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
57 perce

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
1 órája

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
1 órája

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
1 órája

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
1 órája

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik