Makulátlan mérlegének megőrzésére hajt az FTC Kisvárdán

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 12:32
null
Az FTC Kisvárdán hangol a BL-re (Fotó: Tumbász Hédi)
A válogatott mérkőzések után a labdarúgó NB I a 7. fordulóval folytatódik. A Ferencváros nyitja a fordulót Kisvárdán, a Mol Fehérvár FC zárja a Honvéd ellen. Az MTK és a DVTK kieső helyről próbál elmozdulni – idegenbeli meccseken.

KISVÁRDA–FERENCVÁROS

♦ Hat élvonalbeli bajnoki után még százszázalékos a Kisvárda ellen a Ferencváros, az FTC szemszögéből az eredmények: 2–0, 2–0, 1–0, 1–0, 2–1, 1–0. Annyit elmondhatnak a várdaiak, hogy mindig megnehezítették a zöld-fehérek dolgát, de mennek-e ennél többre most?

♦ A Kisvárda hármat megnyert a legutóbbi négy bajnoki mérkőzéséből, a Honvéd, az Újpest és a Mezőkövesd ellen is három pontot szerzett idegenben.

♦ Hazai pályán nincs jó sorozatban a Kisvárda, legutóbb május 30-án nyert bajnokit a Várkerti Stadionban (1–0-ra verte meg az Újpestet), azóta két döntetlen, két vereség. Ebben a bajnokságban a Kisvárda még csak egy mérkőzést játszott hazai környezetben, ezen 3–0-ra kikapott a PAFC-tól.

♦ A Ferencváros június 20. (Fehérvár–FTC 1–0) óta nem veszített el tétmérkőzést. A bajnokságban ötmérkőzéses a zöld-fehérek veretlenségi sorozata, Szerhij Rebrov csapata megnyerte előző három mérkőzését.

♦ Az FTC a legutóbbi kilenc idegenbeli bajnokija közül haton pontokat hullajtott (három győzelem, négy döntetlen, két vereség).

♦ A 2020-as évben a Ferencváros csak két bajnokin szenvedett vereséget: február 22-én Mezőkövesden kapott ki 3–0-ra, majd június 20-án Székesfehérváron 1–0-ra. E két mérkőzésen kívül még a Honvéd tudta nullán tartani a Ferencvárost (0–0) ebben a naptári évben.

♦ Ebben a bajnokságban mind a két csapat százszázalékos még azokon a mérkőzéseken, amelyeken meg tudta szerezni a vezetést.

BUDAFOKI MTE–DIÓSGYŐRI VTK

♦ A két csapat még sosem játszott egymással élvonalbeli mérkőzést (a másodosztályban viszont már szerepeltek együtt).

♦ A Diósgyőr négymérkőzéses nyeretlenségi és hárommeccses vereségsorozatban van, a legutóbbi 12 bajnokiján a maximális 36 pontból csak ötöt szerzett meg (1 győzelem, 2 döntetlen, 9 vereség).

♦ A DVTK május 30., a Mezőkövesd 1–0-s legyőzése óta mindegyik bajnoki mérkőzésén (mind a tizenkettőn) kapott gólt.

♦ A diósgyőriek elvesztették legutóbbi öt idegenbeli bajnokijukat, méghozzá úgy, hogy mindegyiken legalább három gólt kaptak, összesített gólkülönbségük ezeken 3–17. A DVTK legutóbb február 29-én, a Honvéd vendégeként tudott idegenbeli győzelmet aratni.

♦ A Budafok eddig mindegyik mérkőzésén kapott gólt ebben a bajnokságban.

ÚJPEST FC–MEZŐKÖVESD

♦ Eddig 14 NB I-es mérkőzésen mérték össze tudásukat, jókora az Újpest fölénye, a mérleg a lila-fehérek szemszögéből 7 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség.

♦ Különös módon a Mezőkövesdnek akkor megy jobban ebben a párharcban, ha az Újpest a pályaválasztó, a mérleg ebben az esetben 2–3–2, teljesen kiegyenlített. A Mezőkövesd 2018 márciusában (2–3) és 2019 októberében (1–2) tudott nyerni az Újpest vendégeként.

♦ A Mezőkövesd elveszítette legutóbbi két bajnokiját és a legutóbbi nyolcból ötön vereséget szenvedett.

♦ Kuttor Attila csapatának egy ideje meggyűlik a baja a gólszerzéssel a bajnokságban. Március 7-én a Mezőkövesd 4–0-ra legyőzte a Kaposvárt, viszont az azóta eltelt időszakban lejátszott 15 mérkőzésből csak kettőn szerzett egynél több gólt (azt a kettőt meg is nyerte).

♦ Az Újpest a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat elveszített, úgy, hogy ezen a hármon összesen 12 gólt kapott.

♦ Az Újpest legutóbbi nyolc bajnokija mindegyikén kettő vagy több gól esett.

♦ Predrag Rogan csapata a Kaposvár elleni kiütéses győzelem (5–0) óta egyszer sem tudta „tisztán tartani kapuját”, mind a hat mérkőzésén kapott gólt. Igaz, mindegyiken szerzett is.

PUSKÁS AKADÉMIA–MTK BUDAPEST

♦ Eddig 10 élvonalbeli mérkőzést játszottak, a Puskás Akadémia kétszer nyert, az MTK hétszer, csak egy mérkőzés lett döntetlen (a legelső).

♦ A párharc legutóbbi két mérkőzése egyaránt 3–2-es eredményt hozott, egyszer az MTK, egyszer a PAFC nyert. Az egymás elleni 10 mérkőzésből egyen sem alakult ki egygólosnál nagyobb különbség, az összes találkozó szoros volt.

♦ Az MTK jól kezdte a bajnokságot, ám immár négy mérkőzés óta nyeretlen, legutóbbi három találkozóján vereséget szenvedett.

♦ Amióta a kék-fehérek visszajutottak az NB I-be, minden mérkőzésükön kaptak gólt, sőt, ha „visszalapozunk” a 2018–2019-es bajnoksághoz, a legutóbbi 10 mérkőzésükön ott is. Az MTK 2019. március 2. (Újpest–MTK 0–0) óta, legutóbbi 16 élvonalbeli mérkőzésén mindig kapott gólt.

♦ Az MTK legutóbb 2019. február 9-én aratott az élvonalban idegenbeli győzelmet, a Mezőkövesdet múlta felül 3–2-re.

♦ A Puskás Akadémia igen jó sorozatban van hazai pályán, az előző öt mérkőzését megnyerte a Pancho Arénában, a legutóbbi haton veretlen. A felcsútiak legutóbb március 7-én kaptak ki otthon (4–1-re a Fehérvártól).

♦ Február 1. óta (Puskás Akadémia–DVSC 0–0) egyetlen vendégcsapat sem úszta meg kapott gól nélkül a Pancho Arénában.

PAKSI FC–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ Eddig 15-ször találkoztak az élvonalban, a mérleg 3 paksi siker, 5 döntetlen és 7 ZTE-győzelem.

♦ A Paks eddig kizárólag hazai pályán tudott élvonalbeli bajnokit nyerni a ZTE ellen. A tolnaiak megnyerték a legutóbbi két paksi mérkőzést (2–0, 4–2), s 2010 tavasza óta nem szenvedtek otthon vereséget a Zalaegerszegtől.

♦ A paksiak megnyerték előző két bajnokijukat, és ha most is győznek, akkor 2018 ősze óta először hoznak össze az élvonalban hárommérkőzéses győzelmi szériát. Akkor az MTK-t (3–0), a Haladást (2–1) és a Kisvárdát (4–1) verték meg.

♦ A Paks előző hat hazai bajnokijának mindegyikén 3 vagy több gól esett (a hat mérkőzésen összesen 23).

♦ A Paksról Zalaegerszegre átigazolt Könyves Norbert legutóbb még debreceni színekben játszott a tolnaiak ellen. 2017–18-ban négy bajnokin lépett pályára a Paks ellen, mutatója két gól és négy gólpassz a Transfermarkt összesítése szerint.

♦ A ZTE támadójátékával nincs baj: a zalaegerszegiek legutóbbi 19 bajnoki mérkőzésük mindegyikén betaláltak (összesen 39-szer), február 8. (Honvéd–ZTE 2–0) óta nem maradtak gólképtelenek.

BP. HONVÉD–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ 106 élvonalbeli bajnokit játszott egymással a két csapat, a Honvéd 46, a Fehérvár 40 győzelmet aratott, 20 döntetlen mellett.

♦ A Honvéd a 2016–2017-es bajnokság „aranymeccsén” 1–0-ra legyőzte a Videotont, ám azóta nem nyert a bajnokságban a fehérváriak ellen. A nyeretlenségi széria most már 9 mérkőzést számlál (3 döntetlen, 6 vereség). A párharc történetében még nem volt ilyen rossz sorozatuk a kispestieknek.

♦ A Honvéd az előző 10 bajnokiját vagy megnyerte (4 győzelem), vagy elveszítette (6 vereség), döntetlent legutóbb június 9-én pont a Fehérvár ellen játszott.

♦ A kispestiek legutóbbi 11 bajnokiján 2 vagy több gól esett, összesen 40. A Honvéd legutóbbi 3 bajnoki győzelme egyaránt 4–2-es siker, nem mondhatjuk, hogy ilyesmi gyakran fordul elő… A kispesti csapat március 7. (Paks–Honvéd 0–0) óta nem zárt NB I-es mérkőzést kapott gól nélkül.

♦ A Fehérvár hétmérkőzéses veretlenségi sorozatban van a bajnokságban (4 győzelem, 3 döntetlen), előző három találkozóját magabiztosan megnyerte, úgy, hogy ezeken 12 gólt ért el.

♦ A Vidi a legutóbbi hat bajnokija mindegyikén szerzett és kapott is gólt. A fehérváriak május 30. óta minden NB I-es meccsükön szereztek gólt, akkor a Pakssal játszottak gól nélküli döntetlent.

♦ Egyik csapat sem tudott még olyan bajnokit megnyerni a 2020–2021-es idényben, amelyen hátrányba került. Ha a Honvédnak futnia kellett az eredmény után, mindig kikapott (0–0–3), a Fehérvár kétszer pontot mentett, miután ellenfele megszerezte a vezetést (0–2–0), de győzni nem tudott.

♦ Ebben a bajnoki idényben egyelőre a Fehérvár az egyetlen csapat, mely egynél többször talált be a mérkőzések ráadásában (háromszor). A Vidi az első félidőkben csak 4 gólt ért el, a másodikban 12-t!

NB I, 2020–2021, 7. FORDULÓ
HELYSZÍN
OKTÓBER 16., PÉNTEK
20.00: Kisvárda–Ferencváros
Kisvárda, Várkerti Stadion
OKTÓBER 17., SZOMBAT
14.45: Budafoki MTE–DVTKBudapest, Budafoki MTE Sporttelep
17.00: Újpest–Mezőkövesd
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.30: Puskás Akadémia–MTKFelcsút, Pancho Aréna
OKTÓBER 18., VASÁRNAP
14.30: Paks–ZTE
Paks, Városi Stadion
17.00: Bp. Honvéd–Mol Fehérvár
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Az összes mérkőzést az M4 Sport közvetíti.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár 5 3 2 16– 7 +9 11
2. Ferencvárosi TC 4 3 1 10– 3 +7 10
3. Puskás Akadémia 5 3 2 9– 7 +2 9
4. Kisvárda 5 3 2 9– 9 0 9
5. Zalaegerszegi TE 6 2 2 2 13–11 +2 8
6. Mezőkövesd 6 2 1 3 6– 7 –1 7
7. Paksi FC 6 2 1 3 9–11 –2 7
8. Budafoki MTE 5 2 1 2 6– 8 –2 7
9. Újpest FC 6 2 1 3 10–15 –5 7
10. Budapest Honvéd 5 2 3 11–11 0 6
11. MTK Budapest 6 1 2 3 6–12 –6 5
12. Diósgyőri VTK 5 1 1 3 7–11 –4 4

Az 1. fordulóból elhalasztott Puskás Akadémia–Bp. Honvéd találkozót november 4-én, az 5. fordulóból elhalasztott Kisvárda–Mol Fehérvár és Budafok–Ferencváros meccset 2021. január 27-én játsszák.A 2. fordulóból elhalasztott Ferencváros–Diósgyőr mérkőzés új időpontja még nem ismert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik