Magyar Kupa: a Vasas nyert az érdekes gólok rangadóján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.29. 19:50
null
Remili Mohamed jól célzott (Fotó: Török Attila)
Hamar megszerezte a vezetést az Újpest a Vasas ellen a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán, ám a vendégek fordítottak, noha még egy büntetőt is elhibáztak.

 

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Újpest–Vasas 1–2 (1–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1733 néző. V: Vad II
Újpest: Balajcza – Balázs B., Heris, Kálnoki-Kis, Mohl (K. Hazard, 70.) – S. Diarra, Windecker – Balogh B., Cseke (Szankovics, 57.), Andrics – Lázok (Perovics, 32.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Vasas: Nagy G. – Burmeister, Vaskó, Debreceni ( Remili, 34.) – Murka, James, Korcsmár, Berecz, Szivacski (Ádám, a szünetben) – Király B., Saglik (Kulcsár T., 61.). Vezetőedző: Michael Oenning
Gólszerző: Lázok 5., ill. James 62., Remili 82.
Kiállítva:
Kálnoki-Kis (90.)

Ajándékot illik viszonozni: a Vasas előbb azzal kedveskedett a házigazda Újpestnek, hogy igencsak tartalékosan állt ki a kupapárharc első felvonására, majd Szivacski Donát és a középpályás hazaadását elvétő Nagy Gergely kapus valósággal gólt rúgatott Lázok Jánossal: 1–0!

Mohl Dávid azonban hamar visszaadta az ajándékot, egy percen belül kétszer is kezezett ötöse környékén, a másodikat szándékosnak ítélte meg Vad II István játékvezető (helyesen), Mahir Saglik gyenge lövését azonban elcsípte a jobb alsó előtt Balajcza Szabolcs!

Az első félidőben inkább az Újpest veszélyeztetett, de hol Nagy védett szépen vagy repült ki pontosan a beadásokra, hol meg lemaradtak a passzokról a középcsatárok (Lázok, majd miután ő megsérült, Mihailo Perovics).

Nem hagyta magát a Vasas – egyébként is igen bátran, keményen harcoltak egymással a felek –, ám az angyalföldiek helyzetig sem jutottak a pihenőig, pedig beállt egy idő után Remili Mohamed is, a második játékrészre pedig Ádám Martin is csatlakozott hozzá, majd Saglikot Kulcsár Tamás váltotta.

Nem szenvedett tehát támadókban hiányt a Vasas, mégis Balajcza rossz indítása kellett az egyenlítéshez: James Manjrekar váltotta gólra az ajándékot. 1–1!

A két kapus adta a gólpasszt az ellenfeleknek, ilyet sem sokszor látni – és belefért még egy érdekes gól a rangadóba, Remili Mohamed pazar emelését a régi nagyok is megsüvegelhetik: 1–2, nagy lépést tett a továbbjutás felé a Vasas.

A visszavágót nem az angyalföldiek átmeneti otthonában, azaz éppen Újpesten rendezik, hanem az MTK stadionjában.

Az összefoglalót ide kattintva nézheti meg!

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

2017. március 28. (kedd)
Mezőkövesd–Szolnok (II.) 3–1
2017. március 29. (szerda)
Budafok (III.)–Sopron (II.) 1–2
Ferencváros–DVTK 2–1
Újpest–Vasas 1–2

VISSZAVÁGÓK
2017. április 4. (kedd)
19.45 (Mezőkövesd): DVTK–Ferencváros
2017. április 5. (szerda)
17.00: Szolnok (II.)–Mezőkövesd
17.00: Sopron (II.)–Budafok (III.)
20.30 (Hidegkuti-stadion): Vasas–Újpest

 

PERCRŐL PERCRE

Vignjevics szerint nehéz 6-7 emberrel meccset nyerni, sokan fejben nem álltak készen erre a rangadóra.

Az Illovszky-stadion felújítása miatt a bajnokságban a Vasas is az újpesti arénában rendezi hazai mérkőzéseit – a kupában ezért az MTK pályáján, a Hidegkuti-stadionban lesz az április 5-i visszavágó.

94. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

94. perc Kulcsár helyzetben, de ismét körülményes, Heris szereli testtel lökve a csatárt.

Három perc a ráadás.

90. perc Kálnoki-Kis Dávid
csúnyán ballal belerúg a mellette elfutó, korábban a védő mezét meghúzó Kulcsárba. Piros lap, jogos. És abszolúte fölösleges...

86. perc MICSODA GÓL! Egy Kulcsárról éppen elé csorgó labdát REMILI MOHAMED ballal a bal sarokba emel 20-ról, középről, két remek csel után. 1–2!

81. perc Perovics kapura tör, de Murka ügyesen kiszorítja jobbra, Andrics beadása meg Nagyé.

75. perc Ez nem rossz, Kulcsár egy jobb oldali szöglet után az oldalhálóba lő jobbal, 13 méterről. Andrics 25 méteres szabadrúgása nem sokra rá már sokkal rosszabbra sikeredik.

74. perc Jonathan Heris fellöki és megrúgja egyszerre a jobbon Királyt, sárga.

73. perc
Kulcsár kapura tör, de nem lő 11-ről, oda a helyzet, szerelik végül. Remili a 16-os előtt jár nem sokra rá Kulcsár passzából, ám szereli keményen odalépve Balázs, volt egy kis lökés is.

70. perc
És majdnem gólt ér el első labdaérintéséből: három méterről, Murka elől a kapushoz fejeli Balázs jobbos beadását!

70. perc Kylian Hazard állt be végül a bekk helyére. Balogh megy egy sorral hátrább.

67. perc
Mohl összerúg Korcsmárral, ápolás. Nem tudja folytatni.

62. PERC OTT A GÓL! Egy hazaadást Balajcza jobb külsővel a 16-os előtt álló Szankovics elé tenne, aki nem figyel, de a passz sem túl jó, JAMES MANJREKAR odalép, szereli, és jobbal 10-ről, kissé jobbról a léc alá bombáz a kivetődő kapus fölött. 1–1!

61. perc Kulcsár Tamás be, Saglik be.

58. perc Diarra elront egy helyzetet, nem lő, sokat vacakol, odacsúszik elé Remili, a kipattanót Diarra 22-ről átlövi Angyalföldre.

57. perc Bojan Szankovics be, Cseke le a hazaiaknál.

56. perc Kiejti Nagy Perovics jobbos beadását, de nincs hazai érkező.

55. perc LÉC! Burmeister és Murka közül Andrics hatról a lécre fejeli Windecker jobb oldali beadását!

51. perc Ádám cselezget a balon, Remili ad be végül, Kálnoki-Kis fejjel ment Saglik elől az ötösön.

49. perc
Balogh passzát Andrics ballal 22-ről kapura teszi, a keményen meglőtt labdát kikapja vetődve Nagy a bal sarok elől.

46. PERC FOLYTATJUK!

45. perc Ádám Martin folytatja a Vasasban Szivacski helyén.

2000 márciusa óta az MK-ban nem mérkőztek meg egymással a felek, az újpestiek korábban háromszor is úgy győzték le a XIII. kerületieket (1970-ben, 1975-ben és 1987-ben), hogy utána el is hódították a serleget.

Korcsmár Zsolt 2005 és 2010 között az Újpestben futballozott, nem tagadja, a mai napig kötődik a klubhoz.

„Sokat várok magunktól. Bízom abban, hogy az Újpest elleni sikeres szerdai mérkőzéssel elkapunk egy jó szériát. A március 29. és április 15. közötti időszakban ugyanis hat mérkőzést is játszunk, 3-4 naponként, amelynek vannak előnyei és hátrányai is. Szerintem elég erős keretünk van ahhoz, hogy ezzel az erőltetett menettel megbirkózzunk. Nem szerettem volna kupaellenfélként az Újpestet kapni, mert szerintem egy veszélyes csapat. Megítélésem szerint azonban vagyunk azon a szinten, hogy bárkit is kaptunk volna, legalább 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra. Ez egy kiélezett, izgalmasnak ígérkező párharc lesz, bízom abban, hogy mi jövünk ki belőle jobban” – mondta csapata honlapján a védő/középpályás.



45. PERC EZZEL VÉGET IS ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. perc
Még egy Balogh-szabadrúgás a végére, balról, a nagy erővel belőtt labda elkerüli középen Herist.

41. perc
Mohl balos beadását mélyre hajolva hétről a léc fölé csúsztatja fejjel Perovics.

40. perc Vaskó Tamás lökdösi Herist egy szöglet előtt, sárga.

39. perc NAGY-VÉDÉS! Balázst remekül indítja Cseke, a védő jobbal az ötös jobb sarka elől a túlsó alsóba lőne, de nagyot véd vetődve Nagy, a kipattanó Perovicsé, aki hétről kapura teszi a labdát, de blokkol Burmeister!

38. perc James Manjrekar méterekről csúszik oda Diarrának, sárga ez is.

37. perc Souleymane Diarra
összevész Remilivel egy az oldalvonalon túlra kicsorgott labdáért folytatott harcban, két kézzel nagyot lök a szélsőn, sárga.

36. perc Király nagyot rúg Diarrába, aki látványosan szenved, de folytatja. Heris indítása után meg szegény Vignjevics szenved a kispad sarkában, elbújva saját tenyerében.

34. perc Remili Mohamed be, Debreceni le.

33. perc Balázs és Balogh akciózik a jobbon, utóbbi ad be végül, jobbal, de kivetődik az ötösre ismét Nagy. Debreceni állapota nem javul, csere lesz a Vasasnál is.

32. perc Mihailo Perovics áll be Lázok helyére végül.

28. perc Balogh ballal 30-ról jó egy ölnyivel téveszti el a jobb sarkot félmagas próbálkozásával.

Lázok meg sántikál, csere lesz? Bal lábát húzza.

Korcsmár 7 meccsen 1 gólt lőtt a Vasas ellen, az Újpest ellen ugyanennyiszer talált be három találkozón.

24. perc Király újabb passzát Korcsmár 20-ról, középről, ballal feladja a kapusnak.

Az Újpest és a Vasas találkozója kiélezett párharcot ígér. Az angyalföldiek jelenleg jobban állnak az NB I tabelláján, de az aktuális formát tekintve nincs jelentős különbség a két csapat között. A bajnoki szünet második hetében mindkét együttes játszott felkészülési mérkőzést, az Újpest 3–0-ra nyert a Dunaújváros ellen, míg a Vasas 2–1-re győzte le a másodosztályú Cigándot. Szerdán a Szusza Ferenc Stadionban mérkőzik meg egymással a két együttes, a Megyeri úti stadion jelenleg mindkét csapatnak a hazai pályát jelenti a bajnokságban (mlsz.hu).

22. perc Balogh passzát kissé jobbról Lázok nem sokkal nyesi a túlsó felső fölé-mellé, ballal.

20. perc
Korcsmár kap remek indítást Királytól, de szereli őt Heris a 16-os előtt.

18. perc Nagy szépen vetődik ki Lázok elé Andrics bal oldali beadásra az ötösre.

16. perc Lázok most Balázs jobbos beadását nem éri el jól, a kipattanó Herisé, a távoli lövés azonban elzúg a léc fölött.

Saglik eddigi két Újpest elleni meccsén egy gólig már eljutott.

Lázoknak ez csupán az ötödik meccse a Vasas ellen, kanadai pontig még nem jutott ellene.

13. perc Cseke bal oldali szabadrúgását nem tudja lekezelni középen Lázok.

10. perc
Korcsmár jobblábas, 20 méteres lövését blokkolja Heris tanár úr.

8. PERC ÉS NINCS BENT! Saglik gyenge, ballábas gurítását megfogja a jobb alsó előtt a vetődő Balajcza!

8. perc Deus ex machina: Mohl Dávid nyújtott kézzel hárítja a Berecz-szöglet után James Manjrekar közeli, az ötös bal sarka elől érkező fejesét. 11-es és sárga lap.

7. perc Érdekes: Mohl elvéti Szivacski balos beadását az ötösön, majd Saglik a védő kezébe fejeli a labdát. Korner.

5. PERC VEZET AZ ÚJPEST! Szivacski jobbról érkező hazaadását Nagy kapus nem tudja elrúgni becsúszva a 16-oson kívül Cseke elől, LÁZOK JÁNOS a kipattanót ballal a kapu közepébe gurítja 19-ről, a lesen lévő Cseke meg okosan nem nyúl semmihez: 1–0!

3. perc Csak keményen: Windecker nyújtott lábbal majdnem leszedi Debreceni jobb bokáját.

1. perc
Heris indítja a jobbon Balázst, aki Lázokot futtatja, kilép azonban elé okosan Nagy.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak lila-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta bordóban.

Erősen tartalékos a Vasas (sérült Hangya, Pavlov, Polekszics és Gaál, pihen Kleisz és Risztevszki), a lehető legerősebb ma az Újpest (sérült Bardhi, pihen Angelov és Pávkovics).

„Németországban van egy mondás: A kupának megvannak a saját törvényei. Ez a mi estünkben is igaz, és kétségkívül különleges helyzet egy kétfordulós kupapárharc. Két mérkőzés dönt a továbbjutásról, így egy eredményorientáltabb párharcra számítok. Az Újpest véleményem szerint egy nagyon jó csapat, nehéz ellenük nyerni, ez látható volt a szezon eddigi szakaszában is. Nem vehetjük könnyen a találkozót. Papíron idegenbeli mérkőzés lesz, de ismerjük a pályát, úgyhogy bízom egy jó eredményben" – így a Vasas mestere, Michael Oenning a vasasfc.hu-n.

A két csapat korábbi mérkőzései, jegyzőkönyvekkel ITT!

Egy kis örökmérleg! 173 élvonalbeli meccs, 87 újpesti és 45 vasasos siker, 343, ill. 257 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Vasastól az Újpesthez:

2015, Lázok János, ingyen
2009, Bognár István
2008, Kincses Péter
2006, Völgyi Dániel
2002, Juhár Tamás
2002, Simek Péter
2001, Polonkai Attila
2001, Illyés Dániel
2001, Vaskó Tamás
1987, Kakas László
1964, Szentmihályi Antal
1961, Lenkei Sándor
Az Újpesttől a Vasashoz:
2014, Kékesi Alexander
2013, Mohamed Remili, i.
2013, Zamostny Balázs, k.
2012, Popovics Bertold
2011, Takács Zoltán, k.
2011, Rubus Tamás, k.
2011, Szabó Bence, k.
2011, Simek Péter
2009, Mohamed Remili, k.
2009, Kincses Péter
2009, Végh Zoltán
2007, Füzi Ákos
2005, Németh Norbert
2003, Posza Zsolt
2001, Kerényi Norbert
2000, Tóth Norbert
1997, Zombori Zalán
1993, Bácsi Sándor
1993, Gróf Attila
1987, Kardos József

„Valamennyien jobb tavaszi indulást reméltünk, úgy tűnik, kicsit megtorpantunk, de nem történt katasztrófa – folytatta Remili Mohamed. – Nyilván mosolygósabbak az arcok, amikor sorra nyeri a csapat a meccseket, de azért nem kell magunk alatt lennünk, mert harmadikok vagyunk a bajnokságban és állunk még a Magyar Kupában is... Nem mindennapi sorozat vár ránk, tizennyolc nap alatt hat mérkőzést játszunk, háromszor az Újpest lesz az ellenfelünk, megmérkőzünk a Debrecennel, a Videotonnal és a Ferencvárossal is, ám ha jól jövünk ki belőle, nagyon sikeres idényünk lehet. És mi más lenne a célunk?!"

Azért azt is látni kell, hogy az ősszel remekelő Vasas tavasszal kevésbé „acélos, az utóbbi két bajnokiját, az MTK (0–1) és a Haladás (2–3) ellen egyaránt elveszítette, ami nyilván hatással van a játékosok hangulatára is.

„Jól tudjuk, a továbbjutást két meccsen kell kiharcolni, persze ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk már szerdán előnybe kerülni – mondta a piros-kékek 31 esztendős támadója, Remili Mohamed. – A Magyar Kupa legalább olyan fontos nekünk, mint a bajnokság, már csak azért is, mert kevesebb meccsen lehet megszerezni a nemzetközi kupaszereplés jogát. Az Újpest játszik hazai pályán, valószínűleg megpróbál nyomás alatt tartani bennünket, de az is biztos, hogy lesznek helyzeteink. Ez a párosítás előre hozott döntőnek is beillene, és ha túljutunk a lilákon, már csak egyetlen lépésre leszünk az igazi finálétól!"

Ha abból indulunk ki, hogy a Vasas a Magyar Kupa előző kiírásában a legjobb harminckettő között búcsúzott (1–1-et játszott Nyíregyházán, és tizenegyesekkel veszített), most pedig ott van a negyeddöntőben, elégedettek is lehetnének az angyalföldiek, ám erről szó sincs. A klubnál mindenki tisztában van vele, semmire sem mennek azzal, ha a sorozatban az Újpest jelenti számukra a végállomást, éppen ezért olyan eredményt akarnak elérni a Szusza Ferenc Stadionban, amely a visszavágón reális esélyt kínál a továbbjutásra.

„Nem foglalkozunk ellenfelünk formájával, egyrészt az utóbbi hetek botladozása ellenére a Vasas kiváló csapat, másrészt mindig kifizetődőbb inkább magunkra figyelni, a saját hibáinkat kijavítani – mondta lapunknak Mohl Dávid, az Újpest 31 éves védője. – Márpedig volt időnk elemezni, pontosan tudjuk, miben kell javulnunk: a helyzetkihasználásban. Minden meccsen nagyon sok lehetőségünk adódik, gyakorta eljutunk az ellenfél tizenhatosához, sok beadásunk is van, de a befejezésekkel gondok vannak. Ha elöl és hátul is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtunk, megverhetjük a Vasast. Elsődleges célunk, hogy odahaza ne kapjunk gólt, az oda-vissza vágós rendszerben az idegenbeli találat mindig sokat ér."

A Vasas hátvédje, Korcsmár Zsolt is bizakodó, és mint mondta, bízik benne, hogy a remélt szerdai sikerrel újra eredményes angyalföldi sorozat veszi kezdetét. A 24-szeres válogatott védő egyébként szívesen eltekintett volna korábbi csapata, az Újpest elleni mérkőzéstől, mert veszélyes ellenfélnek tartja Nebojsa Vignjevics csapatát.

A hosszú bajnoki szünetről is beszélt Balogh Balázs, aki szerint sosem jön jókor a szünet, mert a csapatok kiesnek a megszokott ritmusból: „Nekünk sem jött jókor a többhetes kihagyás, ennek ellenére megpróbálunk kellőképen fölpörögni. Keményen edzettünk és készültünk az előttünk álló szerda-szombat meccsritmusra."

„Továbbra is célunk a döntőbe jutás – vágott a közepébe Balogh Balázs, az újpestiek középpályása. – Tavaly a fináléban a Fradival mértük össze az erőnket, és bár jobbak voltunk, egy góllal kikaptunk. Eljött az idő a visszavágásra, de ehhez túl kell lépnünk az angyalföldi együttesen. Biztosra veszem, hogy a Vasas öt védővel futballozik majd, ám a védekezését gyors letámadásokkal, oldalváltásokkal, valamint pontos beadásokkal feltörhetjük.”

Hosszú még azonban a fináléig vezető út, a négy közé jutásért a Vasas igyekszik „elgáncsolni” a lila-fehéreket.

A hosszúra nyúlt bajnoki szünet után nem lehet más célja a csapatoknak, mint kellőképp felpörögni a fővárosi kupacsatára. Egy éve a döntőig menetelt az Újpest a Magyar Kupában, s a Megyeri úton nem titkolják, az idén sem adnák alább.

A bajnoki tabella egyébként sem különösebben alkalmas kupameccsek esélylatolgatásához, most pedig kiváltképp nem, mert bár a Vasas dobogón áll, az Újpest pedig nyolcadik, az angyalföldiek hullámvölgyben vannak, ebben a naptári évben csak a Mezőkövesdet verték meg az NB I-ben. Igaz, az újpestiek sem brillíroznak, de legalább győztes meccsel (2–0 a Debrecen ellen) mentek a válogatott vb-selejtezője miatti háromhetes szünetre.

Ezt azért kell most hangsúlyozni, mert az Illovszky-stadion felújítása miatt a bajnokságban a Vasas is az újpesti arénában rendezi hazai mérkőzéseit – a kupában éppen ezért az MTK pályáján, a Hidegkuti-stadionban lesz az április 5-i visszavágó.

A múlt alapján az Újpest–Vasas a legrangosabb párharc a Magyar Kupa negyeddöntőjében, az első mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban játsszák – a lila-fehérek pályaválasztása mellett.

Jól alakul a Magyar Kupa-sorozat, az eddigi küzdelmek és az így kialakuló negyeddöntős párharcok alapján kijelenthető, a mostani lebonyolítás igazán szurkolóbarát, s jó meccseket láthatnak szerdán is a futballrajongók. Az elődöntőben biztosan szerepel majd alacsonyabb osztályú csapat (az NB II-ből a Szolnok, a Sopron vagy az NB III-as Budafok). A mostani körslágermeccse, rangadója az Újpest–Vasas lesz, mindkét klubnak szép számú és igencsak lelkes közönsége van – kupahangulat garantálva!

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ ÚJPEST–VASAS LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA-NEGYEDDÖNTŐ ELSŐ FELVONÁSÁNAK ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik