Magyar Kupa: Supka negyedszer vezetheti csapatát a döntőbe, de…

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.04.14. 10:56
null
Supka negyedszer vezetheti csapatát a döntőbe(Fotó: Tumbász Hédi)
A története során először a legjobb négy közé jutó Kisvárda és a tízszeres kupagyőztes Újpest FC csatájával kezdődik meg szerdán a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntője. A másik ágon csütörtökön a Michael Boris irányításával MK-meccset eddig csak tizenegyespárbajban vesztő MTK Budapest a kétszeres győztes Mol Fehérvárt látja vendégül. Utóbbinál Szabics Imrének ez lesz az első kupatalálkozója vezetőedzőként. A kiírás szerint egy mérkőzés dönt a továbbjutásról. 

MOL MAGYAR KUPA ELŐDÖNTŐ

ELŐZMÉNYEK, ÉRDEKESSÉGEK

KISVÁRDA–ÚJPEST FC
SZERDA, 17.30

♦ A Kisvárda 2018-as élvonalba jutása óta kilencszer találkoztak a bajnokságban, a mérleg 3 szabolcsi győzelem, 1 döntetlen és 5 újpesti siker. Az első három meccsüket kivétel nélkül a lila-fehérek nyerték meg, ebben a bajnokságban mind a háromféle kimenetel egyszer fordult elő. A legutóbbi fővárosi összecsapásuk 3–0-s újpesti győzelemmel végződött.

♦ Kisvárdán viszont a rétközi csapat felé billen a mérleg nyelve: 2-szer született hazai siker, 1-szer ikszeltek – éppen legutóbb, tavaly decemberben (1–1) –, az újpestiek egyetlen diadala (1–4) 2018 novemberében egy emlékezetes, ködös meccsen történt.

♦ A Kisvárda most először jutott el a Magyar Kupa elődöntőjébe, korábban az volt a leginkább említésre méltó sikere, amikor 2017 őszén NB II-es csapatként a 64 között elbúcsúztatta a sorozattól a Ferencvárost. A győztes gólt (1–0) a most is kerettag Horváth Zoltán szerezte.

♦ Az elődöntőig a Kisvárdának volt könnyebb az útja, mert a Komárom-Esztergom megyei I. osztályban szereplő Kecskéd ellen kezdett, majd egy NB III-as – Kecskeméti TE –, két NB II-es – Soroksár és Haladás –, végül egy élvonalbeli együttest – ZTE – búcsúztatott. A zalaiakat abban az időben fertőzte meg a vírus, inkább a bajnokságra fókuszáltak, ezért gyakorlatilag az NB III-as csapatukkal álltak ki, ez magyarázza a várdaiak fölényes, 6–1-es győzelmét.

♦ Az Újpest az első két körben NB III-as ellenfeleket kapott – Iváncsa és Dunaújváros –, majd az NB II-es Szolnoki MÁV következett. A 16 között és a negyedöntőben élvonalbeli együttesek – Puskás Akadémia idegenben, majd Mezőkövesd otthon – ellen kellett kivívnia a továbbjutást. A borsodiak ellen ez a tizenegyespárbajban sikerült a lila-fehéreknek.

♦ Az Újpest 10-szeres kupagyőztes, az elmúlt egy évtizedben kétszer hódította el a trófeát, legutóbb 2018-ban a Puskás Akadémiával szemben 2–2 után, tizenegyespárbajban nyert.

♦ Mindkét edzőnek van tapasztalata abban, hogyan vezesse el csapatát a kupadöntőig: Supka Attilának, a Kisvárda mesterének ez már háromszor is sikerült, és 2007-ben a Honvéddal nyerni is tudott (a kispestiek a Debrecent verték meg 2–2 után 11-esekkel 3–1-re). MK-fináléban azonban csak kétszer irányított, mert miután a Honvéddal 2008-ban sikerrel vette az elődöntőt, távozott Kispestről. A második alkalom 2019-ben volt, amikor a Honvéd a döntőben 2–1-es vereséget szenvedett a Mol Viditől.

♦ Oenning 2017-ban a Vasassal játszott kupadöntőt, ám a Groupama Arénában 1–1-et követően tizenegyesekkel 5–4-re alulmaradtak a piros-kékek a Ferencvárossal szemben.

♦ Supka Attila és Michael Oenning eddig háromszor meccselt egymással, a mérleg 1–0–2, a német szakember első győzelmét még 2018 márciusában, a Vasassal aratta a Honvéd ellen (2–1). Három hónappal később a Supka vezette kispestiek 3–1-re verték meg az Oenning irányította piros-kékeket (akik így kiestek az NB I-ből). A legutóbbi találkozójuk márciusban a Szusza Ferenc Stadionban a lila-fehérek 3–0-s sikerével végződött.

ÚT AZ ELŐDÖNTŐIG
KISVÁRDAÚJPEST FC
Wati-Kecskéd KSK (megyei I. o.) 10–0Iváncsa KSE (NB III) 4–0
Kecskeméti TE (NB III) 1–0Dunaújváros (NB III) 6–0
Soroksár (NB II) 2–1Szolnoki MÁV (NB II) 2–0
Szombathelyi Haladás (NB II) 1–0Puskás Akadémia FC (NB I) 2–1
Zalaegerszegi TEFC (NB I) 6–1Mezőkövesd (NB I) 1–1, 11-esekkel 5–4

Megjegyzés: vastag betűvel a hazai pályán lejátszott mérkőzéseket jelöltük.

MTK BUDAPEST–MOL FEHÉRVÁR FC
CSÜTÖRTÖK, 18.30

♦ Eddig 101 meccset játszottak egymással az élvonalban, az örökmérleg teljesen kiegyenlített: mindkét csapat 40-szer győzött, a döntetlenek száma 21. A legutóbbi két összecsapásukon a fővárosiak diadalmaskodtak: novemberben az Új Hidegkutiban 3–1-re, februárban Fehérváron 2–1-re.

♦ Az MTK pályaválasztása mellett 50 találkozón kerültek szembe egymással, 27 alkalommal a kék-fehérek, 13-szor a a fehérváriak győztek, 10 találkozó döntetlen lett.

♦ A Magyar Kupában kétszer hozta őket össze a sorsolás az elmúlt 20 évben, és a négy meccsen egyszer sem tudott nyerni az éppen aktuális hazai együttes (1 döntetlen, 3 vereség). 2005 októberében a nyolcaddöntő első, Fejér megyei felvonásában 1–1-re végeztek, majd a budapesti visszavágón 2–1-re a fehérváriak győztek és jutottak tovább. Ettől olyan lendületet kaptak, hogy később a kupát is elnyerték, mégpedig fennállásuk során először.

♦ 2012 tavaszán a kupaelődöntő első meccsét idegenben 0–2-ről 3–2-re nyerte meg a Fehérvár – a fővárosiak mindkét gólja Könyves Norbert nevéhez fűződött, a Vidi találatait Nikolics Nemanja (2) és Torghelle Sándor szerezte. A fehérvári visszavágón meglepetésre 2–0-ra az akkor NB II-es MTK diadalmaskodott, és 4–3-as összesítéssel került a fináléba. A gólokat Kanta József és Tischler Patrik szerezte. A döntőt 3–3 után tizenegyespárbajban a Debreceni VSC nyerte meg.

♦ Az MTK eddig 12-szer nyerte meg a Magyar Kupát, legutóbb 2000-ben. Döntőt 2012 óta nem játszott. A Fehérvár 2006-ban és 2019-ben hódította el a trófeát.

♦ Ebben a kiírásban egyértelműen az MTK-nak volt könnyebb útja a négy közé, hiszen eddig elkerülte a NB I-es csapatokat. A BLSZ I-ben szereplő 43. sz. Építők ellen kezdett, majd a Tolna megyei I osztályban játszó Bátaszék következett a számára. Ezt követően két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kupafellépés jött a kék-fehéreknek, előbb a másodosztályú Kazincbarcika, majd az NB III-as Tállya otthonában. Az MTK a negyeddöntőben került szembe a legnehezebb ellenféllel, az NB I-ből tavaly kiesett Debreceni VSC-vel, ám ezt az akadályt is sikeresen vette.

♦ A Fehérvár a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályú Tiszaföldvárnál kezdte a menetelését, majd az NB III-as Gárdony ellen folytatta, ezen a meccsen szenvedett olyan térdsérülést válogatott kerettag kapusa, Kovácsik Ádám, ami miatt fél évet ki kellett hagynia és csak a napokban kezdhette el újra az edzéseket. A Vidinek ezután két nagy múltú fővárosi csapathoz kellett utaznia a kupában, de a jelenleg az NB II-ben éllovas Vasast, majd az NB I-es tabellát vezető Ferencvárost is sikerült a rendes játékidőben elbúcsúztatnia. A negyeddöntőben ugyan ismét élvonalbeli gárdával került szembe, ám az újonc Budafokkal szemben már otthon játszhatott és magabiztosan vette ezt az akadályt.

ÚT AZ ELŐDÖNTŐIG
MTK BUDAPEST
MOL FEHÉRVÁR FC
43. sz. Építők (BLSZ, I. o.) 8–0Tiszaföldvár VSE (megyei I. o.) 5–0
Bátaszék (megyei I. o.) 7–1Gárdony (NB III) 4–1
Kazincbarcika (NB II) 4–1 Vasas FC (NB II) 2–1
Tállya KSE (NB III) 4–1Ferencváros (NB I) 2–1
Debreceni VSC (NB II) 2–1 Budafoki MTE (NB I) 2–0

Megjegyzés: vastag betűvel a hazai pályán lejátszott mérkőzéseket jelöltük.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
Szerda, 17.30:
Kisvárda Master Good–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Csütörtök, 18.30: MTK Budapest–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik