Magyar Kupa: Libor Kozákot frusztrálta a gólok hiánya

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.27. 13:56
null
A gólszerző mindig könnyű teher: az egyre jobban <br />teljesítő Libor Kozákot a DVSC-meccsen kapta el <br />Jakub Plsek (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Kovács Péter)
Megszerezte első magyarországi góljait a korábbi Lazio-csatár, Libor Kozák, aki a Puskás Akadémiával együtt nagyobb sikerekre tör.

Rendkívül rutinos csatár érkezett Libor Kozák személyében a nyáron az NB I-be. Pályafutása alatt játszott a Lazio, a Brescia, az Aston Villa, a Bari vagy éppen a Livorno színeiben. A 32 esztendős támadó legutóbb a Sparta Praha együttesében futballozott, a 2020–2021-es idényben 16 tétmeccsen négy gólt szerzett és két gólpasszt adott. A kilencszeres válogatott futballista 2009-ben és 2013-ban Olasz Kupát nyert a Lazióval, tagja volt a 2011-ben Európa-bajnoki bronzérmes U21-es cseh válogatottnak, az Európa-liga 2012–2013-as idényében nyolc találattal gólkirályi címet szerzett.

„Libor nagyon jó játékos, csak túl sok időt hagyott ki. Mielőtt hozzánk jött, csonttörése volt, majd átesett a koronavírus-fertőzésen, három és fél hónapig harcképtelen volt. Ez sok. Harminckét évesen nem nyeri vissza olyan könnyen az erejét, de így is nagy segítségünkre van. A piszkos munka zömét elvégzi elöl, letámad, leköti a védők figyelmét, megtartja a felívelt labdát, csak a gól hiányzik tőle… Bántja, hogy nem kapta még el a fonalat.”

A fenti jellemzést Hornyák Zsolt adta lapunknak két héttel ezelőtt, amikor is arra kerestük a megfejtést, ki lehet az a futballista a Puskás Akadémiában, aki a számtalan kialakított helyzetből végre gólokat rúg. A Nemzeti Sport akkor Libor Kozák futballját emelte ki, mondván, képességei alapján ő az a játékos, aki hamarosan elkezdheti a gólgyártást. Nos, a cseh csatár a hétvégén megszerezte első góljait az
NB I-ben, a Debreceni VSC ellen idegenben 3–0-ra megnyert találkozón duplázott.

„Nagyon vártam már az első gólomat   – mondta lapunknak Libor Kozák, a felcsútiak támadója az ETO elleni Magyar Kupa-mérkőzés előtt. – Öt-hat meccs eltelt, mire jött az első találat, egyáltalán nem bánom, hogy rögtön duplával nyitottam. Nagyon jó érzés volt. Amióta a Puskás Akadémiához szerződtem, sokat beszélgettem Hornyák Zsolt vezetőedzővel, jól ismerjük egymást, tudja, mire számíthat tőlem. Ő is tisztában volt vele, hogy némileg frusztrál a gólok hiánya, de próbáltam higgadt maradni.”

A 32 esztendős játékos Debrecenben az első és a második félidőben is eredményes volt. Előbb honfitársa, Plsek visszagurítását váltotta gólra, majd a holland Van Nieff szögletét követően ugrott a legmagasabbra, és fejelte a labdát Gróf Dávid kapujába. A csatárnak nagyon fontos, hogy egyre jobb erőben érzi magát.

„Nehéz időszakon vagyok túl, hiszen súlyosabb sérülésen és betegségen is túl vagyok, nem a legtökéletesebb állapotban érkeztem Magyarországra. Hornyák Zsolt is pontosan tudta, szükségem lesz némi időre, hogy formába lendüljek, és kellenek a játékpercek. Megkaptam tőle a lehetőséget, türelmes volt, akkor is a pályán hagyott, amikor nem jöttek a gólok. Mind a ketten tudtuk, előbb-utóbb megszerzem az első góljaimat, és ha elkapom a fonalat, nagy hasznára lehetek a csapatnak. Még messze vagyok a legjobbamtól, de hétről hétre jobb leszek.  Sok helyen megfordultam pályafutásom alatt, felkészülve érkeztem Magyarországra is. Ideérkezésem előtt cseh társaimtól kérdezősködtem a ligáról, elmondták, hogy egyáltalán nem könnyű bajnokság a magyar. Sok a jó helyi futballista, és egyre jobb légiósok választják az NB I-et.”

A 193 centiméter magas csatár barátnőjével költözött Magyarországra, Budapesten él, a fővárosból jár a felcsúti tréningekre. Az ingázás nem jelent gondot, hiszen úgy választott lakást, hogy kevesebb mint fél óra alatt a stadionnál legyen.

Ami a gólok számát illeti, Libor Kozáknak konkrét tervei vannak, más kérdés, hogy senkivel sem hajlandó megosztani – de:   „Az idény végén elárulom, sikerült-e túlszárnyalnom az álmomat.”          

MAGYAR KUPA
A SZERDAI PROGRAM
4. FORDULÓ
– élőben az NSO-n!
13.30: Jászberényi FC (III.)–Vasas FC (II.)
13.30: ESMTK (III.)–Békéscsaba 1912 Előre (II.)
13.30: FC Nagykanizsa (III.)–Tatabánya SC (III.)
13.30: Szegedi VSE (megyei I.)–Ceglédi VSE (III.)
13.30: VSK Tököl (megyei I.)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Kisvárda Master Good–MTK Budapest
17.00: WKW ETO FC Győr (II.)–Puskás Akadémia FC
18.00: Szombathelyi Haladás (II.)–Gyirmót FC Győr
18.00: Budafoki MTE (II.)–Újpest FC
18.00: Kecskeméti TE Hufbau (II.)–Debreceni VSC
18.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia (II.)–Mezőkövesd Zsóry FC
18.00: Aqvital FC Csákvár (II.)–Pécsi MFC (II.)
19.30: Zalaegerszegi TE FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)    

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik