Magabiztos sikerrel zárta az őszt az MTK

Vágólapra másolva!
2012.12.01. 18:03
null
A második helyezett MTK egy félidő alatt végzett a Kecskeméttel (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 17. fordulójában az MTK a Kecskemétet fogadta otthonában, és a vendégek védelmi hibáit kihasználva magabiztosan győzött 3–1-re ellene. A kék-fehér gárda így hat pontra megközelítette a listavezető Győri ETO-t, amely ikszelt a Haladással.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

Az első félidő felénél hagytak fel a szurkolók a reménykedéssel, a „Hajrá!” kiáltások után hiába próbálkoztak a „Fegyverbe!” jelszóval, a mérkőzés menthetetlenül leült, így következett hát a rezignált „Hideg van!”. A hazai, azaz MTK-szurkolókat a forralt bor mellett leginkább az melegíthette, hogy Tischler Patrik lecsúszott lövése után a jókor, jó helyen lévő Csiki Norbert megszerezte a vezetést a Kecskemét ellen.

Az erősen közepes színvonal azonban nemcsak a mérkőzést, hanem a KTE-védelmet is jellemezte, így aztán Csiki Norbert nemsokára duplázott a középre tartó labda mellé csapó Borszéki Csaba segítségével, majd Vass Patrik talált a kapuba úgy, hogy első lövése Balogh Béla hátáról Forró Gyula maga elé kapott kezére pattant, onnan pedig vissza a másodszor már nem hibázó feladóhoz.

Nem sokkal a szünet előtt Vadnai Dániel hatalmas helyzetet rontott, de nem került a kiütés szélére a Kecskemét, amelynek mestere, Horváth Ferenc alapos fejmosást csapott övéinek a félidőben, majd Bertus Lajost és Pekár Lászlót is a pályára vezényelte.

A következő negyedórát gyorsan felejtsük el, hogy aztán arra emlékezzünk, összekapták magukat a vendégek: Borszéki bemutatta élete talán két legnagyobb védését, Pekár megdöngette a kapufát, Francis Litsingi pedig a bal alsóba vágta Rafael Burgos remek indítását.

Mindent megpróbált a hajrában a vendégcsapat, hogy továbbolvassza hátrányát, de az MTK-védelem többször nem hibázott. Győzelmével hat pontra megközelítette az éllovas Győrt a fővárosi kék-fehér csapat, egyben biztosította is második helyét az üldözők előtt.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

MTK–KTE PHOENIX MECANO 3–1
"ELTÉVESZTETTÜK A NAPTÁRAT ÉS AZT HITTÜK MIKULÁS VAN"

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 17 11 5 1 35–15 +20 38
2. MTK Budapest 17 9 5 3 28–18 +10 32
3. DVSC-Teva 17 9 1 7 24–18 +6 28
4. Videoton FC 16 7 4 5 20–14 +6 25
5. Budapest Honvéd 17 7 4 6 27–25 +2 25
6. Diósgyőri VTK 17 6 6 5 17–19 –2 24
7. Kaposvári Rákóczi 17 6 5 6 17–20 –3 23
8. MVM Paks 17 5 8 4 24–19 +5 23
9. Ferencváros 16 5 7 4 23–21 +2 22
10. Haladás 17 5 6 6 22–18 +4 21
11. Újpest FC 16 5 6 5 24–21 +3 21
12. KTE-Phoenix Mecano 17 5 5 7 21–26 –5 20
13. Lombard Pápa FC 17 5 5 7 16–25 –9 20
14. Pécsi MFC 16 4 7 5 15–18 –3 19
15. Egri FC 17 2 5 10 15–30 –15 11
16. Siófok 17 2 3 12 15–36 –21 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik