Lombard: „már senkit sem nézegetnek”, Nicorec nem jött

Vágólapra másolva!
2014.02.17. 13:55
A Lombard Pápa labdarúgócsapatánál befejeződött a „tesztidőszak”, erre a hétre már nem várnak próbajátékost, és úgy tűnik, a győri kiszemeltet, Mihai Nicorecet sem szerződtetik – minderről Szemán György klubigazgató tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t.

„Sohase mond, hogy soha, vagyis teljesen nem zárható ki, hogy lesz még változás, de úgy gondolom, kész a keretünk. ezért ezen a héten már nem nézegetünk senkit. Nincs nálunk próbajátékos, és már nem is várunk senkit. A győri Mihai Nicorec ügyében megszakadtak a tárgyalások, nem szerződik hozzánk” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére Szemán György, a Lombard klubigazgatója.

A sportvezető a korábban távozó játékosok kapcsán elmondta, hogy Novica Makszimoviccsal, Jaszmin Mecinoviccsal és Zoran Supiccsal is szerződést bontottak. Összesen négy új futballista érkezett a Lombardhoz, nyolcan viszont távoztak Pápáról (az érkezők és távozók listáját keretes írásunkban foglaltuk össze).

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Csizmadia Csaba (Gyirmót FC Győr), Horváth Richárd (szabadon igazolható, legutóbb Újpest), Jagodics Bence (Haladás), Kulcsár Kornél (Haladás – kölcsönbe, az ősszel a ZTE FC-nél szerepelt kölcsönben)
Távozott/távozhat: Dóczi Krisztián (FC Ajka?), Ivancsics Gellért (Siófok), Novica Makszimovics (szerb, ?), Jaszmin Mecinovics (macedón, ? – az MLSZ felfüggesztette a játékjogát), César Quintero (kolumbiai, Atlético Nacional – Kolumbia), Rodenbücher István (MTK Budapest), Zoran Supics (szerb, ? – az MLSZ felfüggesztette a játékjogát), Tóth Bence (Paksi FC)
Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik