Lőj egy gólt az Újpestnek – szerződtetnek!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 21:27
Honlapunk is beszámolt arról, hogy az Újpest szerdán szerződtette a Puskás Akadémia FC-től Branko Pauljevicset. A legutóbbi szezonban kölcsönben Mezőkövesden futballozó szerb labdarúgó eddig 69 bajnokin játszott az NB I-ben, s öt gólt szerzett – abból egyet éppen a lila-fehérek ellen. Nem ő az újpestiek egyetlen nyári igazolása, aki korábban betalált nekik. Filip Pajovics kapus kivételével aki az utóbbi években pályára lépett az Újpest ellen, az be is köszönt a liláknak…

Branko Pauljevics 2016. november 26-án a Mezőkövesd játékosaként szerzett gólt az Újpest ellen, a Kecskeméten lejátszott bajnokin (1–1) ő egyenlített.Branko Pauljevics 2016. november 26-án a Mezőkövesd játékosaként szerzett gólt az Újpest ellen, a Kecskeméten lejátszott bajnokin (1–1) ő egyenlített.

PAULJEVICS GÓLJA AZ ÚJPEST ELLEN

Az újpesti szurkolók jól emlékezhetnek arra a találatra is, amelynek egyik főszereplője az akkor még a PAFC-ban futballozó Pauljevics volt. 2015. augusztus 8-án az Újpest–Puskás Akadémia FC (2–2) mérkőzésen a jobb szélen játszó támadó középpályás Mohl Dávid mellett tört be a tizenhatoson belülre, és beadása után – a nyáron éppen Felcsútra szerződő – Jonathan Herisről pattant be a labda az újpesti kapuba.

PAULJEVICS „GÓLPASSZA" HERISNEK

A védelem megerősítésére Gyirmótról igazolt Mijusko Bojovicsnak nem a gólszerzés az elsődleges feladata, de a szögleteknél, szabadrúgásoknál rendre előremegy az ellenfél kapujához, és időnként eredményes is. A montenegrói labdarúgó eddig 22 bajnokin lépett pályára a magyar élvonalban, három gólt szerzett – ebből kétszer az Újpest kapuját vette be. 2016 novemberében Gyirmóton, 2017 áprilisában a Megyeri úton köszönt be a lila-fehéreknek.

MIJUSKO BOJOVICS KÉT GÓLJA AZ ÚJPEST ELLEN


Tischler Patrik szerződtetését június 15-én jelentették be a lila-fehérek. A csatár a PAFC-tól érkezett a Megyeri útra, eddigi 149 élvonalbeli bajnoki mérkőzésén 49-szer volt eredményes, ebből hétszer az Újpest ellen – az NB I-es csapatok közül bajnokin a lila-fehéreknek talált be a legtöbbször. Először még az MTK játékosaként, 2010 augusztusában bosszantotta az újpesti szimpatizánsokat, 0–0-s állásnál az utolsó percekben fejelte a labdát Balajcza Szabolcs kapujába, ezzel győzött 1–0-ra az MTK. 2013 augusztusában már a PAFC labdarúgója volt, az akkor újonc felcsútiak Székesfehérváron fogadták a lila-fehéreket, és Tischler 17. percben elért góljával megszerezték a vezetést, ám az Újpest fordított (1–2). 2015. május 23-án a PAFC–Újpest találkozón ő jegyezte a felcsútiak mind a négy találatát, ám ez is kevés volt a pontszerzéshez, az újpestiek 5–4-re győztek. Eddigi utolsó NB I-es mérkőzésén, 2016. április 30-án Tischler a Videoton labdarúgójaként a fehérváriak második találatát lőtte a Szusza Ferenc Stadionban (Újpest–Videoton 0–3).

TISCHLER PATRIK NÉGY GÓLJA A PAFC–ÚJPEST (4–5) MÉRKŐZÉSEN

TISCHLER PATRIK TOVÁBBI HÁROM TALÁLATA AZ ÚJPEST ELLEN


Novothny Somát már tavaly nyáron megszerezte volna az Újpest, ám a lila-fehéreket a FIFA kizárta az átigazolásokból (a klub nem regisztrálhatott új labdarúgót), ezért Novothny játékjogát a Duchatelet család belga klubja, a Sint-Truiden vette meg (majd onnan kölcsönbe a DVTK-hoz került), s a csatár csak ezen a nyáron jöhetett a Megyeri útra. A támadó 2015. december 5-én, a DVTK játékosaként szerzett gólt az Újpest ellen.

NOVOTHNY SOMA GÓLJA AZ ÚJPEST ELLEN

Zsótér Donát története annyiban hasonlít Novothnyéhoz, hogy őt is tavaly nyáron igazolta volna át az Újpest, ám mivel akkor nem tehette meg, a középpályás játékjoga is a Sint-Truidenhez került, s a labdarúgó onnan ment kölcsönbe Kispestre. Zsótér a korábban felsorolt játékosokhoz képest abból a szempontból „kakukktojás", hogy már azután szerzett gólt az Újpest ellen, hogy a lilák megegyeztek vele: idén márciusban, a Honvéd játékosaként bombázott Balajcza kapujába.

ZSÓTÉR DONÁT GÓLJA AZ ÚJPEST ELLEN

Az Újpest tehát ezen a nyáron eddig öt olyan labdarúgót igazolt, aki korábban gólt szerzett a lila-fehérek ellen. A többi újonnan szerződtetett labdarúgó közül a kapus Filip Pajovics nem meglepő módon még nem talált be magyar bajnokin, Obinna Nwobodo és Németh Gergő még nem is lépett pályára az NB I-ben, míg a Megyeri útra hazatérő Litauszki Róbert, Nagy Dániel és Simon Krisztián még nem játszott bajnokit az Újpest ellen, tehát nem is volt esélye arra, hogy betaláljon a lila-fehérek kapujába (Nagy Dániel a 2014–2015-ös szezonban a Ferencvárosban futballozott, de az Újpest elleni meccseken egy percet sem szerepelt).

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Nagy Dániel (Würzburger Kickers – Németország), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Filip Pajovics (szerb, FK Csukaricski – Szerbia), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia), Simon Krisztián (1860 München – Németország, szabadon igazolhatóként), Tischler Patrik (Puskás Akadémia), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Kozármisleny,?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Hajnal Balázs, Németh Árpád, Németh Kristóf
Kiszemeltek: Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Hadaró Valentin (Kaposvár, próbajáték), Iszlai Bence (Haladás), Filip Vorotovics (montenegrói, Olimpija Ljubljana – Szlovénia)
Távozók: Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros), Balajcza Szabolcs (Siófok, szabadon igazolhatóként), Balogh Balázs (Puskás Akadémia), Jonathan Heris (belga, Puskás Akadémia), Nagy Gábor (ZTE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Enisz Bardi (macedón, Heerenveen – Hollandia, Levante – Spanyolország, Dortmund és VfB Stuttgart – Németország, Dinamo Zagreb – Horvátország, Sahtar Doneck – Ukrajna, Videoton), Souleymane Diarra (mali, Sint-Truiden – Belgium), Lázok János (Kisvárda, szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik