– Vége?
– A paksi fejezetnek igen – felelte Lisztes Krisztián.
– És a pályafutásának?
– Annak nem! Érzek magamban annyi erőt, hogy folytathassam.
– Zárjuk le teljesen a múltat: ki kezdeményezte a szerződésbontást?
– Én. S nem hirtelen felindulásból. Noha a csapat remeklésének nagyon örültem, nem tagadom, bántott, hogy kevés lehetőséget kaptam. Ezért néhány hete felkerestem Haraszti Zsoltot, és jeleztem neki, nem vagyok elégedett a sorsommal. Az ügyvezetőnk rendkívül korrekt volt, tudatta velem, bárhogy döntök, támogat, ha távozni szeretnék, nem gördít akadályt elé. Hozzátette azt is, hogy a szakmai döntésekbe nem szól bele, hiszen azok Kis Károlyra tartoznak.
– Feltételezem, ezt követően a vezetőedzővel is értekezett.
– A szombati évzárón újfent jeleztem Haraszti Zsoltnak, hogy tavasszal máshol szeretnék futballozni, egyúttal kértem, hozzuk nyilvánosságra a hírt. Miután ez megtörtént, Kis Károly felhívott, ám a lényegen ez nem változtatott. Én sok sikert kívántam neki, ő pedig megköszönte a munkámat.
– Azon labdarúgók közé tartozik, akik mindig reálisan látták a helyzetüket. Ha ön ül a kispadon, többet szerepeltette volna Lisztes Krisztiánt?
– Maradjunk annyiban, a jó nyári felkészülés után nem hittem volna, hogy nem lesz helyem a csapatban. Aláírom, az a rendszer, amiben a Paks játszott, nem feltétlenül kedvezett nekem, olykor mégis úgy éreztem, mintha kicsit el lennék hagyatva. Kis Károly alig számolt velem, és ezt tudomásul kellett vennem.
– A tizenhat őszi bajnokiból mindössze haton jutott szóhoz. Netán azért, mert a lába már nem bírja a terhelést?
– Hála Istennek, szó sincs erről! Lekopogom, minden rendben van a térdemmel, ezt jelzi, hogy a testi épségemet veszélyeztető rosszabb talajon vagy a műfüvön rendezett Ligakupa-meccsek után sem volt okom panaszra.
A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!