Ligakupa: a helyzetkihasználás javulását reméli José Gomes

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 20:35
A Videoton 1–0-ra legyőzte a DVSC-Tevát a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A fehérváriakat irányító José Gomes elégedett, de jobb helyzetkihasználást vár csapatától, míg a Loki vezetőedzője, Kondás Elemér szerint Adamo Coulibaly lábában maradt az egyenlítő gól.

José Gomes: „A helyzetek kihasználása tekintetében kevesebbet kaptam a csapattól, mint amennyit vártam. Nagyon sok ziccert kialakítottunk a DVSC kapuja előtt, legalább négy alkalommal egy az egyben vezette játékosunk a labdát a kapusra. Ha csak egy gólt lőttünk volna ezekből a lehetőségekből, már elégedettebb lennék. A csapat játékát illetően viszont nincs okom panaszra. Már akkor is voltak komoly helyzeteink, amikor egyenlő létszámban voltak a pályán a csapatok, a kiállítást követően azonban érthető módon megváltozott a DVSC játéka, sokkal zártabban védekeztek, lezárták a területet. Úgy érzem, azzal a mentalitással amivel ma is játszottunk, idegenben is képesek leszünk gólt szerezni, és kivívni a továbbjutást" – olvasható a portugál szakember nyilatkozata a vidi.hu-n.José Gomes: „A helyzetek kihasználása tekintetében kevesebbet kaptam a csapattól, mint amennyit vártam. Nagyon sok ziccert kialakítottunk a DVSC kapuja előtt, legalább négy alkalommal egy az egyben vezette játékosunk a labdát a kapusra. Ha csak egy gólt lőttünk volna ezekből a lehetőségekből, már elégedettebb lennék. A csapat játékát illetően viszont nincs okom panaszra. Már akkor is voltak komoly helyzeteink, amikor egyenlő létszámban voltak a pályán a csapatok, a kiállítást követően azonban érthető módon megváltozott a DVSC játéka, sokkal zártabban védekeztek, lezárták a területet. Úgy érzem, azzal a mentalitással amivel ma is játszottunk, idegenben is képesek leszünk gólt szerezni, és kivívni a továbbjutást" – olvasható a portugál szakember nyilatkozata a vidi.hu-n.

Kondás Elemér: „Nem egyszerű erről a mérkőzésről beszélni, mert nem erre számítottam. Első félidőben mindkét csapat előtt adódtak gólhelyzetek. A kiállítás viszont nagy mértékben befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. A második játékrészben úgy küldtem ki a fiúkat a pályára, hogy masszív védekezésből próbáljanak meg minél több veszélyes kontratámadást kialakítani. Kapusunknak több nagy bravúrt is be kellett ma mutatnia. A találkozó végén Coulibaly lábában volt az egyenlítést jelentő gól, igaz egy perccel később Verpecznek is nagyot kellett védenie. Az egygólos vereség azt jelenti, hogy minden esélyünk megvan arra, hogy a visszavágón kiharcoljuk a továbbjutást."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik