Labdarúgó NB I: Még tíz emberrel is nyerhettünk volna - Morales

Vágólapra másolva!
2010.08.07. 20:28
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójában az MTK 2–1-es győzelmet aratott a Bozsik-stadionban a Bp. Honvéd vendégeként. Massimo Morales, a találkozót kilenc játékossal befejező kispestiek vezetőedzője a lefújást követően arról nyilatkozott: tíz emberrel játszva is megvoltak a győzelmi esélyeik.

„A korai tizenegyes és kiállítás után nehéz helyzetbe kerültünk, de a szünetig még tíz emberrel is jobban játszottunk, mint az MTK, már akkor megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre – nyilatkozta Morales az összecsapást közvetítő Sport1 Tv-nek. – A második félidőben folytattuk a jó játékunkat, akkor is megvoltak a lehetőségeink, végül úgy tudtunk egyenlíteni, hogy már csak kilencen voltunk fent a pályán. Biztos vagyok benne, ha nincs a második kiállítás, akkor tudtuk volna tartani az egyenlő állást, sőt akár nyerhettünk volna."

„A tizenegyes és a kiállítások is jogos játékvezetői ítéletek voltak – nyilatkozta ugyancsak a Sport1 Tv-nek Garami József –, a szabálykönyv világosan előírja, milyen szabálytalanságok után milyen büntetés jár. Miután gól- és emberelőnybe kerültünk, idegesen kezdtünk el játszani. Kapkodtunk tíz, majd kilenc játékos ellen is, hiába alakítottuk ki a létszámelőnyös helyzeteket, a lehetőségeinket sorra elpuskáztuk, ezért nem tudtuk már korábban eldönteni a mérkőzést."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik