KTE: Vladan Szavics magyar állampolgár lehet

2013.05.23. 17:03
A két hete szerződést hosszabbító csapatkapitány, a 33 éves Vladan Szavics a KTE-Phoenix Mecano hivatalos honlapjának adott interjúban beszélt eddigi kecskeméti pályafutásáról, illetve a jövőre is kitért.

„Hat éve futballozom Kecskeméten, ezalatt már többször is hosszabbítottunk, de ez a mostani áll a legközelebb hozzám. Mindig nagyon könnyen mentek ezek tárgyalások, amiket akár beszélgetésnek is nevezhetnék, gond nélkül egymás tenyerébe csaptunk. Elsősorban azért is örömteli a dolog, mert a klub is nagyon ragaszkodott hozzám, és én is itt képzeltem el a folytatást. A szurkolók fantasztikusak voltak, leírhatatlan boldogság számomra, hogy ennyire sokat jelentek nekik" – nyilatkozta klubja honlapjának a KTE-Phoenix Mecano csapatkapitánya, Vladan Szavics, aki két hete hosszabbított szerződést a kecskeméti csapattal.Vladan Szavics, aki két hete hosszabbított szerződést a kecskeméti csapattal.

„Beszélgettünk arról is Rózsa Pállal, hogy a jövőben akár más pozícióban is segíthetem a KTE-t. Ennyi itt töltött év után nyugodtan mondhatom, hogy Kecskemét a második otthonom lett. Megszerettem a klubot, a szurkolókat, a várost, és valóban tervezem a magyar állampolgárság megszerzését is, de ez még a jövő zenéje. Ameddig csak bírom, csak futballozni szeretnék, így ha minden jól megy, és az egészségem is engedi, akkor továbbra is a pályán segíthetem a klubot" – tette hozzá a montenegrói középpályás, aki a szezon utolsó két meccsére is kitért.

„Mindkettő nehéz lesz, erős csapatokkal találkozunk majd. Ha olyan játékot tudunk nyújtani, ami a tavasszal jellemző volt ránk, akkor jó eredményeket érhetünk el. Jól dolgozik a csapat, nagyon együtt van a társaság, így mindenképpen bizakodó vagyok" – mondta Szavics a Videoton (otthon) és a Paks (idegenben) elleni utolsó két bajnoki kapcsán.

NB I, 29. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 24., péntek
17.00 Újpest FC–Szombathelyi Haladás
Erdős József
19.00 Lombard Pápa–Siófok
Vad II István
Május 25., szombat
14.00 Kaposvári Rákóczi–MVM Paks
Fábián Mihály
16.00 Budapest Honvéd–Egri FC
Becséri Dániel
16.00
Győri ETO–MTK Budapest
Szabó Zsolt
Május 26., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–FerencvárosBognár Tamás
18.30 KTE-Phoenix Mecano–Videoton Oláh Gábor
Május 27., hétfő
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK
Berger József
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
18 órája

KTE: a tízgólos csatárról már megegyeztek és a Vasastól is igazolhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 10:34

NB II: korábbi U-válogatott játékost igazolt a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 11:00

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Háromgólos sikerrel fejezte be az idényt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 17:52

NS-infó: 55 millió forintba kerülhet az NB II leendő gólkirálya

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 16:11

Három magyar iskola képviseli hazánkat az iskolai futsal Európa-bajnokságon

Minden más foci
2026.05.13. 10:15
Ezek is érdekelhetik