KTE: Laczkó Olaszországba is szerződhetett volna

Vágólapra másolva!
2014.10.01. 10:18
Laczkó Zsolt, a labdarúgó NB I-ben 12. helyen álló Kecskeméti TE új igazolása boldog, hogy ismét egy csapat tagjának vallhatja magát. A válogatott játékos elmondta, külföldre is szerződhetett volna, azonban a több játéklehetőség érdekében itthon maradt.

„Nagyon boldog vagyok, hogy újra csapatban érezhetem magam, hosszú időszak áll mögöttem – idézi a KTE hivatalos honlapja Laczkó Zsoltot. – Nehéz volt fejben és fizikálisan is, hiszen nem egyszerű úgy készülni, hogy nincs csapatod. Szeretném azonban megköszönni a Puskás Akadémiának, hogy náluk edzhettem, nagyon korrektül álltak hozzám. Szintén köszönettel tartozom a Vasasnak, ahol az utolsó héten tréningeztem, ez szép gesztus volt, hiszen minden szolgáltatást igénybe vehettem.”

„Tény, külföldi szerződéssel próbálkoztam, lett volna lehetőségem az olasz harmadosztályba, vagy más országokba igazolni. Az volt a fontos azonban jelen pillanatban, hogy hol tudok futballozni, minél több játéklehetőséget kapni, nem a pénzt néztem. Életem egyik legnehezebb időszaka volt a mostani, ilyen helyzetben még nem voltam, hogy ennyi ideig ne legyen klubom. Óriási dolog számomra, hogy a KTE segített és szükség van rám, ezt ezúton is köszönöm, nagyon korrekt volt a klub! Hétvégén már láttam is a csapatot, szimpatikus az az agresszív játék, amit Bekő Balázs preferál, ez áll közelebb hozzám is” – tette hozzá a balhátvéd.

Laczkó Zsolt idén tavasszal tért vissza Magyarországra Olaszországból, és korábbi együtteséhez, a Ferencvároshoz írt alá. A 27 éves, bal oldali védőként és középpályásként bevethető labdarúgó – többek között egy sérülés miatt – nem tudott magának helyet szerezni Thomas Doll csapatában, így szerződése lejárta után szabadon igazolhatóvá vált.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik