Koronavírus: törölték a magyar U21-es válogatott edzőtáborát

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.03.11. 10:51
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) törölte az U21-es válogatott spanyolországi edzőtáborát – tudtuk meg a Kisvárda honlapjáról, amelynek játékosa, Kovácsréti Márk is utazott volna.

A koronavírus terjedésének következtében a sporttal kapcsolatos első rendelkezések egyike, hogy az U21-es labdarúgó-válogatott elővigyázatosságból törli a március 22. és 31. között Spanyolországba tervezett edzőtáborozását – írja a kisvardafc.hu.kisvardafc.hu.

A magyar korosztályos válogatott és a Kisvárda futballistája, Kovácsréti Márk ott lett volna az edzőtáborban, s az orosz és a finn csapat elleni felkészülési mérkőzésen. A Magyar Labdarúgó-szövetség közleményében az is áll, hogy ebben az időpontban itthon sem tartanak edzőtábort a koronavírusra való tekintettel.

További intézkedések a magyar kormány szerdai ülésén várhatóak, amely során a hírek szerint vészhelyzetet rendelhetnek el, és ez a sportesemények megrendezését is befolyásolhatja.

Az MLSZ Budapesti Igazgatósága kedden e-mailben adott tájékoztatást a koronavírus-járványról, a kisvárdaiak pedig elővigyázatosságból már több intézkedést hoztak.

A koronavírussal kapcsolatos további híreinket IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik