Korábbi újpestiekkel tárgyalnak Kecskeméten

Vágólapra másolva!
2010.07.16. 10:32
null
Bori Gábor (jobbra) szerződtetéséről még tárgyalnak a KTE vezetői az MTK-val (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A KTE-Ereco labdarúgócsapatának keretét illetően még sok a kérdőjel, de a vezetőség a jövő hét elejére szeretné lezárni a tárgyalásokat – erről, a kerettel kapcsolatos változásokról a klub tulajdonosa, Rózsa Pál nyilatkozott a kecskemetite.hu-nak.

Bori Gábor a hét elején visszatért a holland másodosztályú Volendamtól, ahol egy hétig tesztelték, de nem kötöttek vele megállapodást. A korábban Újpesten is megforduló szélső az MTK játékosa, az előző fél évet kölcsönben töltötte Kecskeméten. A KTE vezetői szeretnék megtartani, ezért szerződtetéséről folyamatosan tárgyalnak a fővárosiakkal.

Nem Bori az egyetlen volt újpesti, akivel tárgyal a KTE: a kameruni Christian Ebalával és a jelenleg is az Újpest keretéhez tartozó közép-afrikai Foxi Kethevoamával közel a megegyezés, valamint egyeztetnek a budapesti lila-fehéreknél egykor (tíz éve) szintén megforduló Csordás Csabával is, akivel 2012-ig szeretnének hosszabbítani. Ugyancsak tárgyalnak az elefántcsontparti Sindou Dossóval, akit az elmúlt hetekben teszteltek és a jelek szerint meggyőzte a szakvezetőket.

„Biztosan a KTE-Ereco játékosa marad Gyagya Attila, akinek ugyan szerettük volna meghosszabbítani a szerződését, az egy opciós év mellett további két esztendőre ajánlottunk igen korrekt együttműködést, ő azonban ebből csak az opciós évet írta alá – nyilatkozta a KTE hivatalos honlapjának Rózsa Pál tulajdonos. – Ez nem illik bele a középtávú elképzeléseinkbe, de a jelenlegi helyzetünkben elfogadtuk.

„Külön történet Csordás Csaba esete. Vele tavaly nyáron megállapodtunk arról, hogy a 2010-ig érvényes kontraktusa helyett még két évig, 2011-ig marad a KTE-ben. Ennek aláírása azonban részben a mi hibánk miatt elmaradt, ezért a most júniusig érvényes szerződése alapján játszott. Minderre most derült fény, hogy tárgyalni kezdtem a játékossal további egy évre szóló hosszabbításról 2012-ig, javított feltételekkel. Csaba ezt nem teljesen így gondolta, ezért abban maradtunk, hogy amíg nem dől el a sorsa, addig ne edzzen, mert egy esetleges sérülés mindkét fél számára jelentős hátránnyal járna. Bízom benne, hogy a héten meglesz a döntés, mert hétfőtől csak konkrét megállapodásokkal rendelkező játékosok ülhetnek a KTE öltözőjében" – fogalmazott a sportvezető.

„Most jön az a két hét, amikor a komoly fizikai munka után a pszichés felkészülés következik, ezért lényeges, hogy aki ebben az időszakban velünk van, annak ne kelljen másra koncentrálnia. Csak így várhatjuk el a KTE játékosaitól, hogy a lehető legjobb állapotban kezdjék a KTE fennállásának 100. évét, és ennek megfelelő eredményt érjenek majd el a bajnokságban" – tette hozzá Rózsa.

A lehetséges távozókkal kapcsolatos hír, hogy Dudut több klub szeretné megszerezni, Vörös Péterrel pedig megállapodott a vezetőség arról, hogy amennyiben megfelelő ajánlatot kap, úgy távozhat. Az már korábban eldőlt, hogy Ales Kokot, Szűcs István, Dalio Memic, Robson, Montvai Tibor (Paks) és Uros Veselic távozik, míg Tököli Attila és Ribánszki László érkezett, Francis Litsingi pedig végleg Kecskemétre került Újpestről.

A klub ma 17.30-kor felkészülési mérkőzést játszik a másodosztályban szereplő PMFC-vel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-NÉL

Érkezett: Tököli Attila (Paks), Francis Litsingi (kongói, Újpest – kölcsön után végleg), Ribánszki László (szlovákiai, Spartak Trnava – Szlovákia)

 

Távozott: Ales Kokot (szlovén, ?), Szűcs István (DVSC, k. v.), Dalio Memic (bosnyák, ?), Robson (brazil, szabadon igazolható), Montvai Tibor (Paks), Uros Veselic (szlovén, ?)

 

Akivel tárgyalnak: Christian Ebala (kameruni, Kazincbarcika), Bori Gábor (MTK), Sindou Dosso (elefántcsontparti, Nyíregyháza Spartacus), Ivan Cuncic (horvát, NK Zagreb – Horvátország), Emilko Jankovic (bosnyák, Inter Zapresic – Horvátország), Foxi Kethevoama (közép-afrikai, Újpest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik