Kondás: Ha Pölöskey belövi... és még büntetőt sem kaptunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.11. 10:56
null
Kondás Elemér szerint Szakály és Szűcs ütközését követően Oláh Gábor játékvezetőnek büntetőt kellett volna ítélnie, a pápai kapust pedig ki kellett volna állítani (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I-ben tegnap a Lombard Pápa a Debrecent, a Videoton pedig a Haladást verte meg 1–0-ra. A debreceniek mestere, Kondás Elemér elmaradt kiállításról, illetve büntetőről, valamint Pölöskey Péter nagy helyzetéről beszélt a lefújást követően, míg a szombathelyiek vezetőedzője, Artner Tamás a gólerős csatárokat hiányolta csapatából a Videoton elleni találkozón. 
TÖBB MINT 10 ÉVES MÉLYPONT

– Kondás Elemér alakulata a legutóbbi két vereségekor 1–0-ra kapott ki, öngóllal. Az Újpest ellen Simacról, most Szakályról került rossz helyre a labda.
– A mostani volt a bajnok kilencedik bajnoki veresége az idényben. A Loki legutóbb a 2001–2002-es idényben kapott ki kilencszer (33 forduló alatt 11-szer).
– Legutóbb egyébként a 2008–2009-es szezonban gyűjtött a címvédő legalább kilenc vereséget. (Akkor az MTK a teljes idényben 11-szer kapott ki).
– A Pápa története során először nyert a Debreceni VSC ellen NB I-es mérkőzést.
– A DVSC a legutóbbi 11 bajnoki mérkőzéséből csak kettőt nyert meg.
– A DVSC legutóbbi 8 bajnokijából csak három meccsen tudott gólt szerezni.
(Forrás: mlsz.hu/nso.hu)

HA PÖLÖSKEY BELÖVI... – LOMBARD PÁPA–DVSC-TEVA 1–0

A DVSC-Teva meglehetősen rossz sorozatba került bele. A tegnap Pápán vereséget szenvedő debreceniek tíz nap leforgása alatt három bajnokin mindössze egy pontot szereztek. Az Újpesttől hazai pályán kaptak ki 1–0-ra még március 31-én, majd következett a múlt vasárnapi Honvéd elleni döntetlen, aztán a tegnapi Lombard elleni, szintén 1–0-s fiaskó.

„Gyenge teljesítmény volt"; „Debreceni bukás" – ilyen és ehhez hasonló címekkel számoltak be a tegnapi fiaskóról hajdúsági hírforrások. De vajon hogy látta a találkozót Kondás Elemér vezetőedző.

„Az első félidőben ott volt Pölöskey Péter óriási helyzete. Ha belövi, alighanem másként alakul a mérkőzés. Nem beszélve egy szituációról, amelyről kevés szó esett, holott szerintem Szűcs Lajos az első félidőben kiállítást érően buktatta a tizenhatoson belül Szakály Pétert. Többet kellett volna tennünk a győzelemért, több helyzetet kellett volna kidolgoznunk. Betaláltunk, csakhogy a saját kapunkba, s bár ezután mentünk előre, támadtunk, a sikerhez többször oda kellett volna kerülnünk az ellenfelünk kapuja elé. Helyzetek és gólok kellenek, ezek nagyon hiányoztak" – fogalmazott a DVSC-Teva vezetőedzője, aki hozzátette, jelenlegi helyzetükben csak a győzelem lehet a gyógyír. A következő fordulóban, szombaton hazai pályán az idén még nyeretlen Eger lesz Szakály Péterék ellenfele.

kerdes=Egyetért abban Kondás Elemérrel, hogy a DVSC javára büntetőt kellett volna ítélni Szakály és Szűcs ütközésénél?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
nso_uj_valaszto_szavazas
Szavazás

Egyetért abban Kondás Elemérrel, hogy a DVSC javára büntetőt kellett volna ítélni Szakály és Szűcs ütközésénél?

Igen Nem

mceBlockPasteEnd

A Debrecent legyőző Lombard Pápa éppen tegnap szerezte meg idei első bajnoki sikerét.

„A csapatnak szólt a taps a meccs után, elvégre megverte a bajnoki címvédő Debrecent. Sokat dolgozott, sok rosszat élt meg az utóbbi időszakban, ezúttal azonban óriásit küzdött, és talán még az égiek is bennünket segítettek" – nyilatkozta a pápaiak szakvezetője, Zsivóczky Gyula.

A szakember ugyanakkor hangsúlyozta „természetesen nem nyugodhatunk meg egy pillanatra sem, és ugyanezzel a hozzáállással kell továbbra is tennünk a dolgunkat.”


A MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK



A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA

NB I, 20. FORDULÓ
LOMBARD PÁPADVSC-TEVA 1–0 (Szakály P. 65. – öngól)

„NINCSENEK OLYAN CSATÁRAINK, AKIKBEN BENNE VAN A GÓL" – HALADÁS–VIDEOTON 0–1

„Gratulálnom illik az ellenfélnek, a Videoton nagyon jó csapat. Az első félidőben elkövettük azt a hibát, hogy megbontottuk korábbi egységünket, két támadóval többet jelöltünk a kezdőcsapatba, mint korábban, így a pálya közepén gondjaink voltak. Emiatt voltak a Videotonnak lehetőségei, és az egyik helyzetéből gólt szerzett" – nyilatkozta a Videoton elleni 1–0-s vereséget követően a Haladás vezetőedzője, Artner Tamás.

„A srácok mindent megtettek, nem tehetek szemrehányást nekik. Talán az a baj, hogy nincsenek olyan csatáraink, akikben benne van a gól, olyan azonban van, akiben benne lehet. Ugrai Rolandnak, Radó Andrásnak is voltak lehetőségei, ha majd több rutinjuk lesz, gólt szereznek ilyen helyzetekből" – tette hozzá a szakember, miután megszakadt csapata nyolcmeccses veretlenségi sorozata.

A fehérváriakat irányító José Gomes a győzelem ellenére elismerte, nagyon megnezezítette a dolgukat a Haladás.

„Nagyon nehéz találkozó volt. Tudtuk, hogy a Haladás erős, különösen hazai pályán, és nem véletlen, hogy mi vagyunk a második csapat, amelyik Szombathelyen győzni tudott. Próbáltuk a saját játékunkat játszani, igaz, ezt a pálya nem mindig tette lehetővé – mondta a Videoton portugál mestere. – Nem udvariasságból, hanem őszintén mondom, a Haladás jó úton jár, ha így folytatja, még sok örömöt szerezhet szurkolóinak. Úgy láttam, az első félidőben nagyobb különbséggel is vezethettünk volna, ha Nikolics Nemanja gólt szerez az első nagy helyzetünkből."

A szakember arról is beszélt, mennyire volt nehéz talpra állni csapatának a vasárnapi, diósgyőri vereséget követően: „Nem történt semmi különös, az a mérkőzés már a múltat jelenti, mint ahogy tulajdonképpen ez az összecsapás is. Igyekeztünk gyorsan feldolgozni, elfelejteni a történteket, és nagyon örülök, hogy játékosaim hatalmas odaadással küzdöttek a három pontért.”


A MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK



A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ, ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

HALADÁS–VIDEOTON 0–1 (A. Álvarez 33.)

NB I, 20. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-KÖZVETÍTÉSEK
Időpont
MérkőzésJátékvezető
Április 9., kedd
16.00
Egri FC–MVM Paks 2–2
Erdős József
16.00
Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi 0–2
Vad II István
Április 10., szerda
16.00
Szombathelyi Haladás–Videoton FC 0–1
Solymosi Péter
18.00
Lombard Pápa–Debreceni VSC-Teva 1–0Oláh Gábor
Április 16., kedd
16.00
Siófok FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport1)
20.30
Bp. Honvéd–Ferencváros (Tv: MTVA)
Április 23., kedd
18.00
KTE-Phoenix Mecano–Győri ETO FC (Tv: Sport1)
Április 30., kedd
18.00
Újpest FC–MTK Budapest (Tv: Sport1)
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC
21 15 5 1 43–17 +26 50
2. MTK Budapest 21 12 5 4 35–20 +15 41
3. Videoton FC 22 11 5 6 37–17 +20 38
4. Ferencváros 21 9 8 4 35–24 +11 35
5. Debreceni VSC-Teva 22 10 3 9 30–23 +7 33
6. Diósgyőri VTK 21 8 7 6 21–23 –2 31
7. Budapest Honvéd 21 8 5 8 32–32 0 29
8. Kaposvári Rákóczi 22 8 5 9 25–26 –1 29
9. MVM Paks 22 6 11 5 33–25 +8 29
10. Újpest FC 21 7 7 7 28–30 –2 28
11. KTE-Phoenix Mecano 21 7 6 8 26–30 –4 27
12. Haladás 22 6 9 7 25–21 +4 27
13. Pécsi MFC 22 6 7 9 22–30 –8 25
14. Lombard Pápa FC 22 6 5 11 17–35 –18 23
15. Egri FC 22 2 6 14 17–44 –27 12
16. Siófok 21 2 4 15 18–47 –29 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik