Kleinheisler nem abban jó, amiben várnánk – nem is igazi támadó?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.20. 16:58
A Nemzeti Sport Online 2017-ben is folytatja szokását, hogy a labdarúgó NB I aktuális fordulója után visszatekint a hét legjeire, érdekességeire. Egy meccs ugyan még hátravan, így néhány összesítésre – például a nézőszámok vagy a forduló válogatottja esetében – még várni kell, de így is találni érdekes statisztikákat, kiemelésre érdemes momentumokat.

KLEINHEISLER LÁSZLÓ – A LEGNAGYOBB VÁRAKOZÁS
AZ IDÉN ÉS TAVALY IS A PANCHO ARÉNÁBAN ESETT AZ ÉV ELSŐ GÓLJA
GYŐZELEM NÉLKÜLI MAGYAR EDZŐK; A LÉGIÓSOK NYERTÉK MEG A GÓLPÁRBAJT
KÉT 0–0, EGY 5–1 – MINTHA LETT VOLNA MÁR ILYEN…
TORGHELLE, DIARRA, TÖRŐCSIK – A HÉTVÉGI KIÁLLÍTÁSOK MARGÓJÁRA
A VIGNJEVICS-ÉRÁBAN ELŐSZÖR KAPOTT TÉTMECCSEN ÖT GÓLT AZ ÚJPEST
A NAGY VERÉS UTÁN IS ZÚGOTT A „…MI MINDIG ITT LESZÜNK”
A HÉTVÉGE LEGJEIKLEINHEISLER LÁSZLÓ – A LEGNAGYOBB VÁRAKOZÁS
AZ IDÉN ÉS TAVALY IS A PANCHO ARÉNÁBAN ESETT AZ ÉV ELSŐ GÓLJA
GYŐZELEM NÉLKÜLI MAGYAR EDZŐK; A LÉGIÓSOK NYERTÉK MEG A GÓLPÁRBAJT
KÉT 0–0, EGY 5–1 – MINTHA LETT VOLNA MÁR ILYEN…
TORGHELLE, DIARRA, TÖRŐCSIK – A HÉTVÉGI KIÁLLÍTÁSOK MARGÓJÁRA
A VIGNJEVICS-ÉRÁBAN ELŐSZÖR KAPOTT TÉTMECCSEN ÖT GÓLT AZ ÚJPEST
A NAGY VERÉS UTÁN IS ZÚGOTT A „…MI MINDIG ITT LESZÜNK”
A HÉTVÉGE LEGJEI

Kleinheisler László ereje a számok alapján a visszatámadásban rejlik (Fotó: Veres Viktor)
Kleinheisler László ereje a számok alapján a visszatámadásban rejlik (Fotó: Veres Viktor)

KLEINHEISLER LÁSZLÓ – A LEGNAGYOBB VÁRAKOZÁS

Kezdjük a sort Kleinheisler Lászlóval! A téli átigazolási időszak egyik hazai szenzációja volt, hogy a magyar válogatott kulcsembere fél évre kölcsönbe hazatért a német Werder Brementől az NB I-be, a Ferencvároshoz. Az ő hétvégi pályára lépését előzte meg talán a legnagyobb várakozás. Lássuk a számok nyelvén, hogy mit mutatott az első tavaszi fordulóban Debrecenben, a 0–0-val záruló mérkőzésen!

Az InStat Football részletes statisztikáiból kiderül, hogy egyetlen lövése volt, amit a debreceniek blokkoltak, és 41 passzából 32 volt pontos, ami 78 százaléknak felel meg. Kulcspasszal (közvetlen gólhelyzetet eredményező átadás) csak kétszer kísérletezett, amiből egy volt sikeres, beadással csak egyszer próbálkozott, de labdája nem talált társat. Háromszor szabálytalankodott, és vele szemben is három szabálytalanságot követtek el. A 26 párharcából 15-öt nyert meg (58 százalék), a levegőben hatból hármat. Hétszer cselezett, amiből öt volt eredményes (71 százalék), míg az öt szerelési kísérletéből három.

Kleinheisler statisztikái és jegyzett megmozdulásai a pályán (Forrás: mlsz.hu/InStat Football)
Kleinheisler statisztikái és jegyzett megmozdulásai a pályán (Forrás: mlsz.hu/InStat Football)


Önmagában nem kiemelkedő számok, sőt egy támadó középpályástól, akitől a támadójáték szervezését, támogatását várnánk el, kimondottan gyenge mutató az egy lövési kísérlet és az egy sikeres kulcspassz.

Az összteljesítményt mutató 265-ös InStat-indexe mégis a harmadik legjobb volt a Fradiban és a teljes mezőnyben is a DVSC elleni találkozón, sőt a mezőnyjátékosok közül csak Botka Endre előzte meg (a Kleinheislerhez hasonlóan télen szerződtetett jobbhátvéd a meccs legjobbjaként 279 ponttal zárt).

Hogy ez minek köszönhető? Annak, hogy egyes számai, még ha önmagukban nem is voltak kiemelkedőek, a másik 25 mezőnyjátékoshoz mérve magasnak számítottak. Így például ő vállalta a legtöbb párharcot a meccsen, holtversenyben a DVSC középső támadó középpályásával, Holman Dáviddal. A debreceni viszont csak 44 százalékát tudta megnyerni a párharcainak, míg Kleinheisler az 58 százalékkal a Fradiban a harmadik leghatékonyabb volt ezen a téren, csak védők előzték meg. A támadók közül a teljes mezőnyben neki volt a legjobb párharcmutatója.

A másik, amiben kiemelkedett Kleinheisler, az a labdaszerzések száma. Hét labdát szerzett (ugyanannyit, mint Botka Endre), aminél többet a Fradiban csak a védő Julian Koch gyűjtött (11-et), miközben például a szűrőként, vagyis, ha úgy tetszik, labdaszerző középpályásként játszó Emir Dilaver hatig jutott. A támadójátékosokat nézve a hét labdaszerzéssel messze kiemelkedett Kleinheisler. Hogy mást nem mondjunk, a már említett debreceni poszttárs, Holman egyetlen labdát sem szerzett. Az is igaz, hogy Kleinheislernek a hét labdaszerzése mellett volt 13 labdavesztése is, de például Holman 19-szer vesztette el a labdát, míg a Fradiban Böde Dániel 16-szor.

Érdekes, hogy ha megnézzük Kleinheisler egy éven belüli egyik legjobb teljesítményét, az osztrákok elleni Eb-meccset, sokkal jobb számokat nem kapunk, mint, mondjuk, a DVSC elleni meccsen. Akkor a 35 passza 80 százalékos pontossággal párosult, lövéseinek száma kettővel, a kulcspasszoké eggyel volt több. A párharcmutatója viszont rosszabb volt (18/4, 22 százalék). De ha hisszük, ha nem, még az élete meccsének számító, norvégok elleni első találkozón sem voltak jobbak a mutatói. Csak a hatékonysága volt annyival nagyobb, hogy az osztrákok ellen az egyik kulcspasszból gólt lőttünk, Oslóban pedig a két lövéséből az egyik beakadt.

Mi ebből a tanulság? Hogy Kleinheisler László valószínűleg sem a Fradi, sem semelyik Bundesliga-csapat támadójátékát nem váltja meg, ahogy ez Debrecenben is jól látszott. Az ő igazi ereje a számok alapján nem a támadójáték felépítésében, hanem az ellenfél nyomás alá helyezésében, a visszatámadásban rejlik. Ehhez mérten lesz érdemes megtalálnia Thomas Dollnak a megfelelő pozíciót és szerepkört Kleinheisler számára.

AZ IDÉN ÉS TAVALY IS A PANCHO ARÉNÁBAN ESETT AZ ÉV ELSŐ GÓLJA

A 2017-es esztendő első NB I-es gólját az újpesti Mihailo Perovics szerezte a Videoton–Újpest mérkőzés 7. percében. A sokáig sérülés után lábadozó, az őszi szezon második felében visszatérő Perovics bajnoki mérkőzésen csaknem másfél éves szünet után volt ismét eredményes, ezt megelőzően legutóbb 2015 októberében, Békéscsabán talált be az ellenfél kapujába.

MIHAILO PEROVICS GÓLJA A VIDEOTON ELLEN

2016-ban Pekár László szerezte az év első találatát, a Puskás Akadémia FC támadója a PAFC–DVTK találkozó 3. percében értékesített egy büntetőt. Akkor is a felcsúti Pancho Arénában esett az esztendő első gólja.

A 2016-OS ESZTENDŐ ELSŐ GÓLJA PEKÁR LÁSZLÓÉ

Egy évvel korábban, 2015-ben az őszi szezon utolsó fordulójában elmaradt, tavaszra elhalasztott Paks–Nyíregyháza (1–1) találkozón esett az esztendő első gólja, amelyet a paksiak védője, Vági András szerzett a 15. percben. Emlékezetes meccs volt, hiszen a Szpariban két kapus, Volodimir Ovszijenko és a csereként beállt Hrabina Alex is mezőnyjátékosként lépett pályára. Ugyanis csak azok a labdarúgók játszhattak, akik a mérkőzés eredeti időpontjában (2014 decemberében) szerződtetett játékosai voltak a csapatoknak, csakhogy a Nyíregyháza kerete a téli átigazolási időszakban alaposan kicserélődött, így ifistákat is kellett játszani és két kapust is a mezőnyben kellett bevetni.

VÁGI ANDRÁSÉ A 2015-ÖS ÉV ELSŐ NB I-ES TALÁLATA

És menjünk vissza még egy évet az időben: 2014-ben – 2016-hoz hasonlóan – a Puskás Akadémia szerezte az esztendő első gólját: a PAFC–Paks (1–0) összecsapás 80. percében Tóth Balázs talált be Csernyánszki Norbert kapujába. Ekkor még nem volt kész a Pancho Aréna, a felcsútiak Székesfehérváron rendezték a hazai meccseiket, a Sóstói Stadionban esett ez a gól. Ez egyébként pénteki mérkőzés volt, a tavaszi nyitó forduló többi bajnokiját szombaton és vasárnap játszották.

TÓTH BALÁZS GÓLJA 2014 FEBRUÁRJÁBAN

GYŐZELEM NÉLKÜLI MAGYAR EDZŐK; A LÉGIÓSOK NYERTÉK MEG A GÓLPÁRBAJT

A 20. fordulóban eddig 12 találat esett. Bár Mezőkövesden és az MTK stadionjában is több gólt értek el a magyar, mint a külföldi játékosok (Kövesden Balogh B., Molnár G., illetve Bacelic-Grgic, míg az Új Hidegkuti Nándor Stadionban Torghelle, Eppel, illetve Lanzafame volt eredményes), nem tudták ellensúlyozni azt, hogy a Videoton–Újpest találkozó mind a hat gólját légiós szerezte: Scsepovics kétszer, Hadzic, Suljic, Stopira és Perovics egyszer volt eredményes.

A téli szünetben történt mezőkövesdi váltás (Pintér Attila helyett Tomiszlav Szivics lett a borsodiak vezetőedzője) után az NB I-ben 7:5-re módosult a külföldi és a magyar edzők aránya. Tegyük hozzá, hogy Szivicsnek magyar állampolgársága is van, de a statisztikáknál a szerb edzők között vesszük számításba. A hétvégi fordulóban egyik magyar szakember csapata sem tudott győzni, Horváth Ferenc Diósgyőre és Tamási Zsolt MTK-ja kikapott, Urbányi István Gyirmótja és Csertői Aurél Paksa döntetlent játszott egymással.

A helyzet még mind a két „fronton” változhat, hiszen a forduló elhalasztott Vasas–Haladás meccsén Mészöly Géza a hazai edzők mérlegén javíthat, míg a gólt szerző magyarok az itthoni játékosok statisztikáján módosíthatnak.

KÉT 0–0, EGY 5–1 – MINTHA LETT VOLNA MÁR ILYEN…

Az első tavaszi forduló eddigi öt mérkőzése közül kettőn (Gyirmót–Paks, DVSC–FTC) nem esett gól.

A 2016–2017-es idényben volt már egy olyan játéknap, amikor két meccs is 0–0-val ért véget: a 7. fordulóban az Újpest–MTK és a Bp. Honvéd–Gyirmót FC Győr találkozó is gól nélküli döntetlennel zárult. Szintén hasonlóság, hogy a Videoton abban a fordulóban is 5–1-es sikert aratott, a fehérváriak akkor a Debrecent ütötték ki.

TORGHELLE, DIARRA, TÖRŐCSIK – A HÉTVÉGI KIÁLLÍTÁSOK MARGÓJÁRA

Egy évvel ezelőtt, a tavaly tavaszi nyitó fordulóban egyetlen játékost sem állítottak ki az NB I 20. fordulójának hat mérkőzésén.Az idei szezonrajton három labdarúgó is piros lapot kapott– s még lehet kiállítás az elmaradt Vasas–Haladás meccsen is.

A három kiállított közül Torghelle Sándor ütésért, Ugrai Roland az ellenfél megrúgásáért, míg Souleymane Diarra reklamálásért kapott piros lapot. Torghellét (1–1) és Ugrait (0–0) döntetlen állásnál küldte le a játékvezető, Diarra kiállításánál már 3–1-re vezetett a Videoton az Újpest ellen – mindhárom labdarúgó csapata kapott legalább egy gólt emberhátrányban, és el is vesztette a mérkőzést. A DVTK például pont az Ugrai szabálytalanságáért megítélt szabadrúgásból kapta az első gólt.

Ugrai Rolandotaz NB I-benmásodszorállították ki, először 2013 júliusában, a Videoton–Haladás mérkőzésen, amelyen a szünetben csereként lépett pályára, és a 89. percben mutatta fel neki a piros lapot Andó-Szabó Sándor játékvezető.

Torghelle Sándormár jobban „hozzászokott” a piros lap látványához,hetedszerállították ki magyar bajnoki mérkőzésen – legutóbb tavaly a Videoton–MTK Budapest találkozó (5–0) 24. percében. Szombaton a labda megszerzéséért folyó harc közben teljesen fölöslegesen ütött oda ellenfelének, akit arcon talált.

Souleymane Diarraelőször kapott piros lapot az NB I-ben.Az újpesti játékos kiállításával már korábban foglalkoztunk, néhány gondolat erejéig azonban térjünk vissza az esetére.

Akik figyelemmel kísérték az Újpest találkozóit, minden bizonnyal észrevették, hogyDiarra meglehetősen forrófejű, igen sokat reklamál, kisebbfajta csoda, hogy a múlt szombati meccsig egyszer sem állították ki.Több mérkőzésen is a társaknak kellett lefogni vagy ellökdösni őt a játékvezető közeléből, a korábbi 29 bajnokiján 12-szer kapott sárga lapot – nem egyszer szövegelésért vagy kakaskodásért. Ebben az idényben a Mezőkövesd elleni „hazai” (kecskeméti) találkozót ki is kellett hagynia a begyűjtött ötödik sárga lap miatt. Az esetek döntő többségében azért reklamál a mali labdarúgó, mert úgy érzi,nem védik meg őt a játékvezetők a szabálytalankodó ellenfelekkel szemben.Merthogy a gyors, jól cselező Diarrát rendszeresen rugdossák, „faragják” a rivális csapatok védői, mondhatni „utaznak rá” – a középpályás pedig jól láthatóan nehezen tűri ezt.

Mondhatjuk, persze, hogy „ki kellene cserélni Diarra a fejét”, meg hogy „látogasson el gyakrabban a pszichológushoz”, és kétségtelen tény,ilyen sportszerűtlenséget nem lenne szabad elkövetnie sem neki, sem másnak.Ám ezernyi példa bizonyítja, hogy a meccs hevében, a pattanásig feszült helyzetekben bizony előfordul az ilyen. Véletlenül sem szeretnénk az újpestiek egyik legendájához, Törőcsik Andráshoz hasonlítani Diarrát (olvasóink alighanem kikérnék maguknak az összevetést…), és nem is a most szombati kiállítással, hanem inkább a mali légiós korábbi eseteivel – amikor többször is közel állt ahhoz, hogy piros lappal leküldjék a pályáról –kapcsolatban hoznánk fel a párhuzamot: Törőcsiket az 1978-as világbajnokságon, az argentinok elleni meccsen addig faragták az ellenfél védői (megtehették, mert a bíró engedte), amíg a csatár elvesztette a fejét, törlesztett, és a játékvezető kiállította. Az ideges hangulatban a végén még a szabálytalankodó Nyilasit is leküldte a bíró…

Az ilyen és ehhez hasonló esetekből lehet és kell is tanulni, és törekedni arra, hogy a játékosok az egyéni sérelmeiket ne helyezzék a csapatérdek elé. Mert egy ilyen kiállítást nemcsak az egyén, hanem – sokkal inkább – a közösség, a csapat sínyli meg…

A VIGNJEVICS-ÉRÁBAN ELŐSZÖR KAPOTT TÉTMECCSEN ÖT GÓLT AZ ÚJPEST

Az NB I 20. fordulójában5–1-es vereséget szenvedett az Újpest a felcsúti Pancho Arénában a Videoton vendégeként. Tétmeccsen legalább öt gólt legutóbb 2013. március 2-án kaptak a lila-fehérek, amikor a Szusza Ferenc Stadionban 6–0-ra alulmaradtak a Pakssal szemben.Az is egy tavaszi nyitó mérkőzés volt...

Akkor még a belga Jos Daerden irányította az Újpestet, akit éppen e méretes zakó után menesztettek a Megyeri útról. A négy évvel ezelőtti meccsen pályára lépő 14 újpesti labdarúgóból mára csak Balajcza Szabolcs maradt meg „hírmondónak”, ő védett szombaton Felcsúton is. (A paksiak hat góljából négyet Lázok János vállalt, ő is – immár újpestiként – pályára lépett a szombat délutáni Videoton–Újpest találkozón.) Érdekeség, hogy azt a mérkőzést is tíz emberrel fejezték be a fővárosiak, de akkor jóval több időt játszottak emberhátrányban, hiszen Antónt a 14. percben állították ki, míg a hétvégén Diarra a 65. percben kapott a piros lapot.

Nebojsa Vignjevics2013 októberében vette át az Újpest irányítását, s bár csapata a szakember második bajnokiján kapott egy négyest a Debrecentől (1–4),tétmérkőzésen– legyen az NB I-es, Magyar Kupa- vagy Ligakupa-találkozó –négynél több gólt egyszer sem rámoltak be tanítványainak.Egészen a múlt szombatig. Négygólos vereséget amúgy már máskor is szenvedett a csapat, ennél nagyobbat nem, viszont az mostfordult elő először, hogy a négygólos különbség öt kapott góllal társult.

A Videoton és az Újpest közelmúltbeli csatározásairól, gól gazdag meccseiről itt olvashat részletesebben!

A NAGY VERÉS UTÁN IS ZÚGOTT A „…MI MINDIG ITT LESZÜNK”

Nagyot fordult a világ – fogalmaztunk néhány sorral feljebb, és ez igaz az Újpest-szurkolók lefújás utáni reakciójára is.

Egy-két évvel ezelőtt egy ekkora zakót követően ment volna a „k...vagyengézés”, felhangzott volna az „XY takaradj!”, s az újpesti játékosok villámgyorsan eltűntek volna a játékoskijáróban. Ám a Videoton elleni 5–1-es vereség után a csapat drukkerei odahívták magukhoz a futballistákat, megtapsolták őket, és rázendítettek az „Akárhogy volt, s akárhogy lesz, mi mindig itt leszünk, lila-fehérbe öltözve, éljük le életünk” kezdetű nótára. A lelátóról úgy tűnt, több játékos is meghatódott a szurkolók reakciójától.

A HÉTVÉGE LEGJEI

A hét kihagyott helyzete (0:45), a hét gólpassza (3:35) és gólja (4:05). Mind a három kategóriát a Videotonnak ítéljük. A kihagyott helyzet Asmir Suljicé, aki az első félidőben már a kapus mellett is elvitte a labdát, de az öt és feles vonalról a kapu mellé gurított. A gólpassz a negyedik Videoton-találat előtt sarkazó Danko Lazovicsé, a legszebb gól Stopiráé, aki egy látványos támadás végén a csereként beálló, első labdaérintéséből ugyancsak sarkazós gólpasszt adó Mirko Maric átadásából talált az Újpest kapujába.

Maradva a Videoton–Újpest meccsnél, kiosztanánk a hét legjobbja címet is a két gólt és két gólpasszt jegyző szerb Marko Scsepovicsnak, az InStatnál 479 pontot kapott teljesítményére, ami összességében az egész szezon eddigi legjobb egyéni produkciója volt.

A hét játékvezetői tévedése is ehhez a meccshez kötődött. A Videoton–Újpest mérkőzés 64. percében történt az eset. A fehérváriak 2–1-re vezettek, és a kontratámadásuknál Marko Scsepovics passzolt Danko Lazovicshoz, aki visszatette a labdát Scsepovicsnak, és az ő átadása után talált az újpestiek kapujába Asmir Suljic. Közben Souleymane Diarra a földre került, az ismétlésből tökéletesen látszik, hogy Lazovics hátulról, a vállánál-mezénél fogva lerántotta a vendégek mali labdarúgóját. Emiatt reklamált aztán hevesen Diarra, amiért egyébként jogosan kiállította őt Solymosi Péter, viszont a játékvezetőnek a gólt eredményező akciót meg kellett volna szakítania.

LAZOVICS VISSZARÁNTJA DIARRÁT, UTÓBBI VÉGÜL PIROS LAPOT KAP

És a hét képét is megválasztottuk. A kakukktojást keressük!

Melyik a kakukktojás? Délszláv parádé a Vidi–Újpest meccsen (Fotó: Szabó Miklós)
Melyik a kakukktojás? Délszláv parádé a Vidi–Újpest meccsen (Fotó: Szabó Miklós)

A hét butasága a DVTK-s Ugrai Rolandé, aki egy sárga lap birtokában nyújtott lábbal rátartott az ellenfele lábára, így a második sárga után mehetett zuhanyozni. A kiállítás után közvetlenül csapata gólt kapott, és 3–0-s vereséget szenvedett. A kategória 2. helyezettje pedig a ferencvárosi Oliver Hüsing, aki becserélésekor a játékvezető engedélye nélkül a pályára lépett, így azonnal sárga lapot kapott.

UGRAI KIÁLLÍTÁSA

Az év első ollózása. Ez a Gyirmót–Paks (0–0) meccsen az NB I-be a télen visszatérő szenegáli Bebeto nevéhez köthető. Még ha gól nem is született belőle, szép mozdulat volt.

A hét nézőszáma. Az első tavaszi fordulóban a DVSC–FTC találkozóra látogattak ki a legtöbben, ez egyúttal a szezon leglátogatottabb meccse is lett Debrecenben 7138 nézővel. A hazaiak vezetőedzője, Leonel Pontes a meccs után köszönetet is mondott a drukkereknek a remek hangulatért. A találkozót sok ferencvárosi szurkoló is megtekintette a helyszínen. A Fradi hazai meccseit bojkottálók egy csoportja Debrecenben a hazai szektorokba, a vendégszektor közelébe váltott belépőjegyet.

Dibusz  Dénes a ferencvárosi szurkolók gyűrűjében melegíthetett be (mögötte, a  vendégszektorban és oldalt, a hazai szektorokban is fővárosi  szimpatizánsok foglaltak helyet, fotó: Veres Viktor)
Dibusz Dénes a ferencvárosi szurkolók gyűrűjében melegíthetett be (mögötte, a vendégszektorban és oldalt, a hazai szektorokban is fővárosi szimpatizánsok foglaltak helyet, fotó: Veres Viktor)

A hét debütánsa a Fradi ellen a hajrában beálló, 17 éves Kóródi Nándor, aki ezzel az NB I második legfiatalabb játékosa lett ebben az idényben. Nem mellesleg alig 24 órával később a DVSC NB III-as csapatában is bemutatkozott, vagyis egy nap alatt két osztályban is debütált.

A hét gesztusa. A debreceni ultrák a Ferencváros elleni bajnoki nyitány előtt avatták fel a Nagyerdei Stadionban, a szektoruk felett a 2015 júniusában tragikus autóbalesetben elhunyt vezérszurkoló, Komáromi Gábor emléktábláját.

(Fotó: dvsc.hu)
(Fotó: dvsc.hu)

A hét üzenete. „Gyógyulj meg, Doki!” feliratú pólóban vonultak a gyepre a hazai labdarúgók a DVSC–FTC NB I-es futballmeccsen szombaton, az üzenet a debreceniek játékosának, a téli szünetben szívműtéten áteső Horváth Zsoltnak szólt. A gyors, technikás, játékügyes szélső 119-szer szerepelt az NB I-ben, és miután őt segítették az orvosok, maga is segíteni igyekszik. Mezét árverésre bocsátja, a befolyt összeget a debreceni gyermekkardiológia javára ajánlja fel.

Ezzel a pólóval üzentek a társak Horváth Zsoltnak (Fotó: dvsc.hu)
Ezzel a pólóval üzentek a társak Horváth Zsoltnak (Fotó: dvsc.hu)

NB I, 2016–2017, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁMOK

Videoton FC–Újpest FC 5–1

Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter2179

Gyirmót FC Győr–Paksi FC 0–0

Győr, Alcufer Stadion

Berke Balázs764

Mezőkövesd–Diósgyőri VTK 3–0

Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István3325
MTK Budapest–Bp. Honvéd 1–2

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

Pintér Csaba
2706

Debreceni VSC–Ferencváros 0–0

Debrecen, Nagyerdei Stadion
Farkas Ádám
7138
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
A Vasas–Haladás mérkőzést a Szusza-stadion talajának rossz állapota miatt elhalasztották.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 20 11 4 5 44–20 +24 37
2. Budapest Honvéd 20 11 4 5 34–18 +16 37
3. Vasas FC 19 10 4 5 30–18 +12 34
4. Ferencvárosi TC 20 8 7 5 34–27 +7 31
5. Mezőkövesd Zsóry FC 20 8 6 6 24–22 +2 30
6. Újpest FC 20 6 9 5 31–31 0 27
7. Szombathelyi Haladás 19 7 5 7 22–23 –1 26
8. Paksi FC 20 5 9 6 18–24 –6 24
9. Diósgyőri VTK 20 6 3 11 24–39 –15 21
10. Debreceni VSC 20 5 6 9 20–26 –6 21
11. MTK Budapest 20 4 8 8 13–23 –10 20
12. Gyirmót FC Győr 20 3 5 12 8–31 –23 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik