Kisvárda: Nem vagyok ijedős alkat – Dajka László

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 10:30
null
Dajka László mutathat új irány Kisvárdán (Fotó: Szabó Miklós)
A játékosként a Honvéddal ötszörös bajnok, 24-szeres válogatott Dajka László lesz az OTP Bank Liga abszolút újonca, a szezont három vereséggel kezdő Kisvárda új vezetőedzője. A legutóbb a megyei rivális Nyíregyházánál dolgozó szakember már nyilatkozott is a Nemzeti Sportnak az új feladatáról.

 

„Hazatértem” – ez volt az első mondata, amikor lapunk megkereste az 59 éves szakembert, akinek pályája a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városból indult, Kisvárdán volt ifi játékos 1975 és 1978 között.

A legutóbb a Nyíregyházát irányító edző kinevezését így indokolta Révész Attila sportigazgató: „Úgy ítélem meg, ezen a poszton különösen fontos a kötődés a városhoz és a csapathoz, hogy ne az egyéni érdek érvényesülése legyen az első. Ennek mér- legelése alapján került képbe Dajka László, aki Kisvárdán járt gimnáziumba és felnőtt futballistaként itt mutatkozott be a csapatban. Ráadásul edzőként az utánpótlás terén is szerzett tapasztalatot, ami azért fontos, mert az akadémiánkon is lenne számára feladat. Szóbeli megállapodást kötöttünk vele, már a helyszínen látta az Újpest elleni meccsünket, de a korábbi két találkozónk felvételét is elemezte. A héten megismerkedik klubunk felépítésével, a klubfilozófiával és a Ferencváros elleni mérkőzés után a felnőttcsapat vezetőedzői szerepkörét ő látja el."

Az ötödik fordulóban tehát már a harmadik vezetőedzőt láthatjuk a Kisvárda kispadján, hiszen a csapatot története során először az élvonalba juttató Kondás Elemért a Mol Vidi FC-től és a Honvédtól elszenvedett, egyaránt 4–0-s vereség után menesztették, utódja, Kocsis János megbízatása pedig eleve csak két mérkőzésre szólt. Mivel a csapatnak egyelőre sem pontja, sem szerzett gólja nincs, a hétvégén pedig az éllovas Ferencvárost fogadja, minden bizonnyal sereghajtó együttest vesz át Dajka László, aki tisztában van vele, hogy a feladat szép, de nem könnyű.

„Mindannyian tudjuk, hogy borzasztóan nehéz dolgunk lesz – mondta a szakember. – Nem sziporkázott az együttes az eddigi meccseken, az tény. Sok külföldi játékos érkezett a nyáron, csapattá kell őket gyúrni. Nincs sok extra képességű futballistánk, inkább melós együttes a miénk, de a játékosok hozzáállása megfelelő, ez pedig nagyon sokat számít. Nem vagyok ijedős alkat, a kihívás elébe nézek. Ha tetőfedéssel bíztak volna meg, most bajban lennék, de a futballpályákon már sok mindent láttam. Hosszú távon gondolkodom, de hosszú távú célokat egyelőre nem érdemes kitűzni, csak a következő mérkőzésre szabad gondolni, el kell kezdeni gyűjteni a pontokat.”

Noha még néhány hét hátravan a nyári átigazolási időszakból, Dajka László úgy számol, számottevő változás már nem lesz a keretben.

„Már jó sok játékos érkezett, késznek tekinthető a keret, és abban is bízom, hogy az öt-hat sérültünk mihamarabb felépül, mert ők is nagy segítségünkre lehetnek. A koncepcióm megvan, de a személyes benyomásaim, tapasztalataim természetesen még formálhatják, hogy milyen taktikával, milyen felállásban küldöm pályára a csapatot. Kemény harc elé nézünk ebben az idényben, de fontos, hogy a klubnak van jövőképe, formálódik az akadémia is, bizakodva nézünk előre.”

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 3 3 11–3 +8 9
2. Budapest Honvéd 3 3 8–2 +6 9
3. Debreceni VSC 3 2 1 4–1 +3 7
4. MTK Budapest 3 2 1 5–5 0 6
5. Mol Vidi FC 2 1 1 5–1 +4 4
6. Mezőkövesd Zsóry FC 2 1 1 4–2 +2 4
7. Újpest FC 3 1 1 1 3–4 –1 4
8. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–5 –2 1
9. Szombathelyi Haladás 3 1 2 5–8 –3 1
10. Paksi FC 3 1 2 2–5 –3 1
11. Diósgyőri VTK 3 1 2 3–8 –5 1
12. Kisvárda 3 3 0–9 –9 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik