Kispesten őrizné tovább veretlenségét a DVSC-Teva

Frissítve: 2013.03.02 01:34

Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában vasárnap rendhagyó módon öt mérkőzést rendeznek. Pályára lép már bajnokként a DVSC-Teva, valamint a Videoton, amely a Lombard Pápa elleni hazai sikerével elméletben már bajnoki ezüstérmesnek lenne tekinthető. A matematika még veszélyes lehet a fehérváriakra, a Győr és a realitás már aligha.

Ősszel a Honvéd pontot szerzett Debrecenben (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)

A debreceniek Kispestre, a Bp. Honvédhoz látogatnak. Kondás Elemér az előzetes hírek szerint nem rotál, vagy éppen ad lehetőséget a fiataloknak, esetleg azoknak, akiknek kevesebb szerep jutott a bajnoki cím megszerzésében, hanem a lehető legerősebb alapcsapatát küldi csatába, a védelemben Mészárossal, a középpályán Vargával, Szakállyal és Bouadlával, a támadósorban Coulibalyval. Ennek oka nem más, minthogy a hajdúságiak megőrizzék bajnoki veretlenségüket, eddig ugyanis sikerült (húsz győzelem és nyolc döntetlen).

De nem tartalékolhat a kispestieket trenírozó Supka Attila sem (egyedül az öt sárga lapja miatt eltiltott, legutóbb egyébként is fegyelmezetlensége miatt a szakembernél a gyufát kihúzó Tchami a hiányzó), a biztató ősz után vesszőfutásba hajló tavasz megmentése lehet – speciel hasonló ívet bemutatott még pár együttes a Kispesten kívül –, ha a Honvéd meg tudná őrizni negyedik helyét, amely jelen állás szerint, a Győri ETO eltiltása miatt, Európa-ligát ér.

Utóbbiért még versenyben lévő gárdák közül ma lép pályára az MVM Paks és a Diósgyőri VTK, mindkettő idegenben: a diósgyőriek Szombathelyen, a paksiak a már kieső Zalaegerszeg otthonában.

Elméletben eldőlhet a bajnoki ezüstérem sorsa is, a második helyen álló Videoton a Lombard Pápát fogadja. A székesfehérváriak győzelmük esetén megtartanák hárompontos előnyüket a győriekkel szemben, amelynek így már csak matematikai esélye maradna fellépni a dobogó második fokára.

 A VASÁRNAPI PROGRAM
NB I
29. FORDULÓ
 
Vasas–Kaposvári Rákóczi 15 óra
Haladás–Diósgyőri VTK 15
Zalaegerszegi TE FC–MVM Paks 15
Bp. Honvéd–DVSC-Teva 16 (Tv: m1)
Videoton–Lombard Pápa  18 (Tv: Sport2)
AZ ÁLLÁS
  1. Debreceni VSC-Teva 28 20   8   – 59–18 +41  68
  2. Videoton FC 28 19   3   6 54–19 +35  60
  3. Győri ETO FC
29 19   3   7 54–31 +23  60
  4. Budapest Honvéd FC
28 12   7   9 44–34 +10  43
  5. Kecskeméti TE 29 12   6 11 46–38   +8  42
  6. MVM Paks 28 11   8   9 42–48   –6  41
  7. Diósgyőri VTK 28 12   4 12 38–39   –1  40
  8. Siófok 29   9   9 11 30–39   –9  36
  9. Haladás 28   8 11   9 37–34   +3  35
10. Ferencváros 29   9   7 13 29–32   –3  34
11. Pécsi MFC 29   8 10 11 33–46 –13  34
12. Újpest FC 29   8   8 13 34–44 –10  32
13. Lombard Pápa TFC 28   8   6 14 26–36 –10  30
14. Kaposvári Rákóczi FC
28   5 14 9 31–41 –10  29
15. Vasas FC 28   5   9 14 27–47 –20  22*
16. Zalaegerszegi TE FC
28   1   9 18 23–61 –38  12
*A Vasastól két pont levonva.