Kim Ojót a csillogás nem érdekli, a csúcs viszont vonzza

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2014.09.02. 12:23
null
Ojo tudja: társak nélkül nem viheti sokra (Fotók: Mirkó István)
Első újpesti edzésén vett részt Kim Ojo a Megyeri úton: a napokban szerződtetett nigériai csatár a 2014–2015-ös szezonban a lila-fehéreket erősíti. A szurkolók és a szakmai vezetés nagy reményekkel várja az új igazolás bemutatkozását, hiszen a lilák játékából a szezonban eddig leginkább egy vérbeli befejező ember hiányzott. Ojo azon dolgozik, hogy az NB I legjobbja legyen.

 

– Már-már úgy várták, mint a Messiást...
– Örülök, hogy szeretettel fogadtak – mosolygott az első Megyeri úti edzése előtt Kim Ojo, a 2014–2015-ös szezonban a lila-fehéreket erősítő nigériai csatár. – A csapatot láttam játszani, a szurkolók szenvedélyéről pedig sokat hallottam – egyebek mellett ezért is döntöttem végül az Újpest mellett.

– És még miért?
– Visszamehettem volna Norvégiába, korábbi klubom, a Brann Bergen is csábított, de az az igazság, hogy már nem vágytam északra. Magyarország ebből a szempontból is remek hely, közel van Nyugat-Európához, az NB I-re jobban rálátnak Németországból vagy Belgiumból, mint a norvég bajnokságra.

– Miután két hete feltérképezte a terepet, néhány nap gondolkodási időt kért. Min töprengett?
– Azon, hogy a pályafutásom szempontjából mi lenne a legjobb. Nem titok, voltak más felkéréseim is, de sokat nyomott a latban, hogy úgy éreztem, Újpesten megkapom a játéklehetőséget, és arra most nagy szükségem van.

– Ezek szerint fel kell építenie magát?
– Dehogyis! Minden rendben van velem. Csak játszanom kell, és kész.

– Milyen benyomásokkal gazdagodott nálunk?
– Ha nem tetszett volna, amit láttam, nem lennék itt. A Debrecen elleni mérkőzésen kiderült, hogy jó csapatba kerülök, de ha ez nem lett volna elég, Kovács Zoltán sportigazgató meggyőző érvekkel támasztotta alá, miért érdemes idejönnöm. Hiszek benne, hogy az Újpest segítségére leszek, amiként abban is, hogy az Újpest az én segítségemre lesz.

Újpesten gólerős csatárjátékot várnak a nigériai támadótól
Újpesten gólerős csatárjátékot várnak a nigériai támadótól

– A világhálós enciklopédia arról árulkodik, hogy öt esztendővel ezelőtt, húszesztendősen érkezett Európába.
– Bocsánat, de téved a lexikon, már tizenhét évesen tagja lehettem a Hertha korosztályos együttesének. Mi több, a berlini klub szerződést kínált, ám az akkori ügynököm mohósága miatt nem jött létre a megállapodás. Később ugyanez megismétlődött a Sportingnál, ezért nem volt maradásom Lisszabonban. Végül Norvégiában kötöttem ki, a legutóbbi idényt meg a Genknél töltöttem el. Huszonöt évesen jelentős tapasztalat van mögöttem, aligha tudnak már nekem újat mutatni.

– Azért nézze meg a hétfői Nemzeti Sport ötödik oldalát, az önről szóló cikk címe így hangzik: Jöhet a csatárshow!
– Azért a show nem csupán rajtam múlik, kellenek hozzá társak is. Habár emiatt nem aggódom, utaltam már rá, hogy remek társaságba kerülök.

– Korcsmár Zsoltról mi jut eszébe?
– Egyrészt, hogy igaz barát, másrészt, hogy kiváló futballista. Nagyon jó viszonyban voltunk, amikor Bergenben együtt játszottunk, a kapcsolatot azóta is tartjuk. Tudni érdemes, a jamaicai Rodolph Austin mellett Zsolt volt az, akire mindig támaszkodhattam, mindketten a csapat vezérei közé tartoztak.

– Cimborája nemrég úgy nyilatkozott lapunknak, hogy Kim Ojo a magyar élvonal legjobb csatára lehet.
– Mondtam, hogy jó haver... Azt nem jelenthetem ki, hogy én leszek a legjobb, de hogy mindent megteszek érte, az biztos. Ahogyan a csapattól, úgy magamtól is sokat várok. Sokra vihetjük együtt.

– Jelen esetben mit jelent a sok?
– A határ a csillagos ég! A futballban az a szép, hogy ha valaki kellőképpen tehetséges és szorgalmas, sok mindent elérhet.

– Ön mire vágyik?
– Például a válogatottságra. Az U20-as együttesben már szerepeltem, de a felnőttválogatottban még nem. A legszebb álmom válna valóra, ha Nigériát képviselhetném tétmérkőzésen, tudom, hogy előbb vagy utóbb el is jön ez a nap.

– Addig is hogyan tölti a szabadidejét Budapesten?
– Csendben. Megmutatták már nekem a főváros nevezetességeit, lenyűgöztek vele, csakhogy én nem vagyok amolyan városi menő, velem nem sokszor futnak majd össze a felkapott helyeken. Gettóban nőttem fel, ma is gettógyereknek tartom magam – nem hiányzik a csillogás.

– Szerdán azért villoghat – ha pályára lép a Vasas elleni Ligakupa-meccsen.
– Ha az edzőnk számít rám, természetesen játszom. Hiszen azért jöttem, hogy futballozzak!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik