Későn ébredő csapatok az MTK-DVSC-n

Vágólapra másolva!
2010.10.16. 17:13
null
Nem hozott gólt a gyürkőzés (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Nem született gól az MTK Budapest–DVSC-TEVA mérkőzésen a labdarúgó NB I 10. fordulójában. Sokat mondó adat, hogy az első félidőben egyik csapatnak sem volt kapura tartó lövése, a második játékrészben jobb volt a Debrecen, de nem tudta kihasználni a mezőnyfölényét.

Két tizennégy pontos csapat csatáját, két többre vágyó együttes mérkőzését hozta a MTK–Debrecen találkozó, amelyre ellentétes előjelekkel készültek a csapatok, hiszen a hazaiak jó bajnoki kezdés után utóbbi két meccsükön vereséget szenvedtek, míg a vendégek több meglepő kudarc után előzőleg a Vasas ellen újra győzelmet könyvelhettek el.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NB I 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az első játékrész ennek ellenére némileg csalódást okozott, hiszen a két együttesnek együtt sem sikerült összehozni legalább egy kaput eltaláló lövést. Átlövésekkel ugyan próbálkoztak mindkét oldalon a csapatok, de ezek után egyszer sem kellett a kapusoknak közbeavatkozni.

A Debrecen némileg aktívabb volt, de a hajdúságiaknak is csak ritkán sikerült a széleken megbontani a kék-fehérek védekezését. Az első ilyen esetben, a 24. percben Laczkó Zsolt ugrott ki a balösszekötő helyén, bepasszolt labdája Szakály Pétert kereste, de Vadnai Dániel a kapu torkából kivágta a labdát.

A 31. percben Nagy Zoltán szerzett labdát, majd jól játszott Szakályhoz, aki azonban lövés helyett passzolni próbált, ám pontatlanul tette, így mindössze szöglet lett a helyzetből.

A szünetben kettőt is cserélt Herczeg András – beküldte Kulcsár Tamást és Kabát Pétert –, fel is pörgött a Loki játéka, de Szatmári Zoltán a helyén volt a távoli lövéseknél, igazán nagy ziccert pedig a 73. percig nem sikerült kialakítani.

Igaz, akkor előbb kellett Szatmári hibája, ugyanis Nagy Zoltán beadása után a kapus rosszul ütötte el a labdát, épp Czvitkovics Péter elé, aki hat méterről vehette célba az üres kapu, ám a kapus visszaért, és a gólvonal előtt óriási bravúrral elcsípte a labdát.

A hajrára felpörögtek a csapatok, mindkét oldalon több helyzet is kialakult, de az agilisan játszó Tischler Patrik előtt nem adódott lehetőség, Pátkai Máté lövését fogta Mindaugas Malinauskas, és a Debrecen sem jutott előrébb a mezőnyfölényével, így maradt a 0–0.

 MESTERMÉRLEG
 „Küzdelmes mérkőzés volt, amelyen mindkét csapat a legnagyobb gondot arra fordította, hogy az ellenfele ne kerüljön helyzetbe" – nyilatkozta Garami József a találkozót közvetítő Sport Tv-nek. – Ilyen jó erőkből álló csapat ellen, mint a Debrecen, megbecsüljük az egy pontot."

„A második félidőben egyértelműen többet támadtunk, veszélyesebbek voltunk, a meccs helyzete is a miénk volt – mondta Herczeg András. – Ha a kapu előtt határozottabbak vagyunk, meg lehetett volna a három pont is."
 LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ
MTK Budapest–DVSC-TEVA 0–0

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/10,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik