Kenesei Krisztián: Nincs gödörben a csapat

Vágólapra másolva!
2012.09.21. 11:47
null
Kenesei (elöl) győzelemre vezetné a Haladást (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
Noha a bajnokság egyedüli veretlen csapata érkezik Szombathelyre, Kenesei Krisztián amondó, a Haladásnak pénteken győznie kell az MTK ellen. A harmincöt esztendős csatár egyébként kalapot emel Garami József munkája, az ellenfél eddigi teljesítménye előtt, ráadásul azt sem feledi, melyik klubnál lett belőle NB I-es futballista...

Remekül indult a bajnokságban a Haladás, négy fordulót követően éppen annyi pontja volt, mint soros riválisának, az MTK Budapestnek, a pénteki párharc előtt mégis kilenc egység a különbség a két csapat között – a vendégek javára. Nincs szükség különösebb matematikai tudásra ahhoz, hogy ebből kiderüljön: amíg a Hungária körúti együttes az utóbbi három fellépésén kilenc ponttal gazdagodott, a Hali háromszor is vereséget szenvedett.

RUDOLF BEMUTATKOZÁSÁRA MÉG VÁRNI KELL

Rudolf Gergely bemutatkozására vélhetően ma, az MVM Paks elleni bajnokin sem kerül sor, az élvonalbeli DVTK frissen szerződtetett válogatott támadója ugyanis saját maga kérte arra Sisa Tibor vezetőedzőt, hogy a pénteki játékától még tekintsen el. Erről a szakember a boon.hu oldalnak nyilatkozott.

 

„Rossz hírem van azoknak, akik arra számítottak, hogy a támadó már ott lesz a pályán – utalt a Paks elleni hazai találkozóra Sisa Tibor. – Rudolf maga kérte ugyanis, hogy még ne jelöljem se a kezdőbe, se a cserék közé. Elmondása szerint utol akarja érni magát, s úgy gondolja, hogy a jövő hétre kerül olyan állapotba, amikor már tud segíteni a csapaton. Kérését természetesen tiszteletben tartom, és abban bízom, hogy a kilencedik fordulóban már szerepeltethetem."

„Való igaz, a Videoton, a Paks és a Ferencváros ellen is pont nélkül maradtunk, mégsem mondanám, hogy gödörben vagyunk – mondta a Haladás 29-szeres válogatottja, Kenesei Krisztián. – Egymás után háromszor kaptunk ki kettő egyre, azonban aki látta a meccseket, tanúsíthatja: nem lett volna meglepetés, ha Székesfehérváron döntetlennel zárul a párharc, a Paks és a Fradi elleni mérkőzésben pedig jóval több volt, mint ami kijött belőle. Nincs olyan csapat, amelyet ne vetne vissza, ha sorozatban három pont nélküli találkozót produkál, de erőt meríthetünk abból, hogy a párharcok zömén domináltunk és helyzetek sokaságát dolgoztuk ki. Hazai pályán senkitől sem kell félnünk, és ez még akkor is igaz, ha legutóbb a Paks ellen botlottunk. Ha kijavítjuk a hibáinkat, a szurkolóink támogatásával a veretlen MTK-t is legyőzzük."

Kenesei Krisztián tehát MTK elleni sikert remél, ám nem mindig volt ez így. Lassan már két évtizede, hogy „Kenő" 1993 augusztusában (tizenhat és fél évesen) a Hungária körúti együttesben lejátszotta az első élvonalbeli meccsét, és ma is büszke arra, hogy tudásának alapjait a kék-fehéreknél szerezte meg. Garami József volt az az edző, akinek az irányításával először lett bajnok és Magyar Kupa-győztes, a közelmúltban pedig a fővárosiak utánpótlás-válogatott csatára, Tischler Patrik mondta róla (valamint Tököli Attiláról), hogy példaképének tartja. Ilyen múlttal aligha kell magyarázkodnia bárkinek is, ha esetleg azt mondja, szívében mindig van hely az MTK-nak – ő sem teszi.

„Ezerkilencszázkilencvenháromban, Gellei Imrénél mutatkoztam be az NB I-ben, és olykor eszembe jut, hogy akad olyan csapattársam, mint például Radó Andris, aki akkor még nem is élt... – folytatta Kenesei Krisztián. – Az MTK-ban nevelkedtem, az alapokat ott kaptam meg, a klubnál lettem felnőtt futballista, arról nem is beszélve, hogy Garami József volt az edző, amikor a bajnokságban és a Magyar Kupában is először lettem aranyérmes. Józsi bácsi akkor is bízott bennem, amikor olyan támadók voltak a riválisaim, mint Orosz Ferenc, Preisinger Sándor, Hamar István, Füle Antal és Csertői Aurél, ráadásul amikor Győrbe került, az ETO-hoz hívott. Az MTK simán lett bajnok az NB II-ben, hét mérkőzés óta veretlen az élvonalban, ez a teljesítmény nem szorul magyarázatra.

A csapat játssza a futballt, fiatalos lendület jellemzi, arról nem is beszélve, hogy olyan remek játékosai vannak, mint Kanta József vagy Tischler Patrik. Patrik azt mondta néhány napja, a példaképének tekint – hihetetlenül jólestek a szavai. Örülök, hogy Tököli Attilát és engem is elismer, ez nyilván annak is szól, hogy mindketten száznyolcvan gól felett járunk már az NB I-ben. Noha kevesebb játéklehetőséget kapott az utóbbi időben, amikor pályára küldték, vágott három gólt, ez is a tehetségét mutatja. Remélem, ellenünk nem talál a kapuba, és jó játékkal otthon tartjuk a pontokat."

 

 

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 7 5 2 13–4 +9 17
2. DVSC-Teva 7 5 1 1 14–6 +8 16
3. Győri ETO 7 5 1 1 16–9 +7 16
4. Videoton FC 7 4 2 1 9–5 +4 14
5. Budapest Honvéd 7 4 1 2 11–10 +1 13
6. Diósgyőri VTK 7 3 2 2 6–7 –1 11
7. MVM Paks 7 2 3 2 13–11 +2 9
8. Ferencváros 7 2 3 2 10–9 +1 9
9. Haladás 7 2 2 3 11–9 +2 8
10. Lombard Pápa FC 7 2 2 3 7–9 –2 8
11. Kaposvári Rákóczi 7 2 2 3 5–9 –4 8
12. Újpest FC 7 1 3 3 6–8 –2 6
13. Pécsi MFC 7 1 3 3 5–7 –2 6
14. Egri FC 7 1 2 4 7–13 –6 5
14. Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 7 1 2 4 7–13 –6 5
16. Siófok 7 1 6 6–17 –11 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik