Kaposvár: „Ha tudnám, miért vagyunk ennyire rosszak, már szóltam volna”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.18. 10:33
Ülőideg-gyulladásából felépülve egy év kihagyás után játszik ismét bajnokikat Bank István. A két hete a Mezőkövesd ellen visszatérő (3 percet kapott, majd 16 percet játszott a DVTK ellen is) védő már egy megújult csapatban futballozhat, de véleménye szerint ez sem jobb, mint a régi.

A Kaposvár 30 esztendős belső védőjét tavaly áprilisban a Pécsi MFC elleni bajnokin kellett lecserélni, s kálváriája csak a napokban ért véget. Rengeteg orvosi vizsgálat, franciaországi és hazai injekciós kezelés, illetve gyógytornász segítsége szükségeltetett, hogy a Rákócziban futballozó hátvéd újra játszhasson. Időközben a keret kicserélődött, a tavalyi 11. hely elérésére esélye sincs, a klub a szezon végén vélhetően búcsúzik az élvonaltól.

„Nehéz helyzetben vagyunk, mert a tavaszi idény elején játszottunk a közvetlen riválisainkkal, mégsem sikerült felzárkóznunk – jelentette ki Bank István, aki két hete, a Mezőkövesd elleni bajnoki (1–0) hajrájában kapott három perc játéklehetőséget. – Ha tudnám, miért vagyunk ennyire rosszak, már szóltam volna az edzőnek, hátha azzal is segítek. Rengeteg az új csapattárs, különösen a külföldiek, de hát azért jönnek, hogy játsszanak. A vezetők így döntöttek a rosszul sikerült ősz után, de egyre inkább látszik, a számítás nem jött be. A hátralévő mérkőzéseken az élmezőnyhöz tartozó együttesek ellen kellene pontokat szereznünk s legalább két riválist megelőznünk.”

A Rákóczi a hét végén a Haladást fogadja, márpedig Artner Tamás együttese legutóbbi öt bajnokijából négyet megnyert, egyszer pedig döntetlent ért el, sőt a tavasszal csupán a listavezető Debrecentől kapott ki. Igaz ugyanakkor, hogy a Haladás legutóbb 2009 áprilisában nyert bajnokit a Rákóczi-stadionban.

LABDARÚGÓ NB I, 25. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 18., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC (Duna)
Farkas Ádám
Április 19., szombat
14.00
Lombard Pápa–Győri ETO FC (M1)
Iványi Zoltán
16.00KTE-Phoenix Mecano–MTK Budapest Andó-Szabó Sándor
16.00
MVM-Paks– Debreceni VSC-Teva (Sport1)
Szabó Zsolt
18.00Újpest FC–Videoton (Sport1)
Erdős József
20.00Kaposvári Rákóczi–Szombathelyi Haladás (Sport1)
Solymosi Péter
Április 20., vasárnap
16.30Budapest Honvéd–Ferencváros (M1)
Kassai Viktor
18.30
Mezőkövesd–Diósgyőri VTK (Sport2)
Vad II István
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik