Kapaszkodás a közhelyekbe – Bodnár Zalán jegyzete

Vágólapra másolva!
2021.09.25. 22:56


Ha derbire kerül a sor a világ bármely országában, bármely csapatsportágban rendre elhangzik az a közhellyé koptatott mondat, hogy az ilyen mérkőzésen sohasem számít a tabellán elfoglalt helyezés vagy az aktuális forma, ezek a párharcok mindig kétesélyesek.

A papírformának megfelelően lapunknak adott interjújában a Ferencváros norvég csatára, Tokmac Nguen is elsüti ezt a „bölcsességet” az Újpest elleni vasárnapi derbi felvezetésében.
Közhely vagy nem közhely, attól még igaznak tetszik ez az állítás. Újpesten legalábbis ebben hisznek.
Másban ugyanis aligha bizakodhatnak a lila-fehérek, mivel minden ellenük szól, így ebbe próbálnak kapaszkodni.

Az utóbbi időszakban ugyanis meglehetősen egyoldalúvá vált a patinás párharc az immár 32-szeres bajnok Ferencváros és a 20-szoros aranyérmes Újpest között: a legutóbbi tizenhat bajnoki derbi egyikét sem tudta megnyerni az Újpest; a legutóbbi nyolc meccs mindegyike kivétel nélkül a Fradi sikerét hozta; a legutóbbi hat meccsen (tehát az elmúlt két idény összes találkozóján) még csak gólt sem szereztek a lila-fehérek.

Mi lehet ennek az oka?
Tokmac Nguen azt a választ adja, hogy ők akarták jobban a győzelmet. Nyilvánvaló, hogy ez csak részben lehet magyarázat, aligha hihető, hogy az újpestiek ne áhították volna ugyanúgy a sikert, pláne a sorozatos kudarcok után. De önmagában az sem indokolja a nagy különbséget, hogy a zöld-fehéreké most a jobb csapat, és sokkal értékesebb a keretük: a Transfermarkt adatai szerint a Fradié 40.25 millió, az Újpesté 6.50 millió eurót ér. Ha így is van, olykor azért teremhetne babér az Újpestnek is, már csak a nagy számok törvénye alapján is.

Akkor mibe kapaszkodhat még az Újpest?
Talán abba, hogy a Ferencváros jóval nagyobb terhelés alatt áll. Nemrég még Európa-liga-meccset játszott Leverkusenben, a hét közepén legnagyobb riválisa, a Mol Fehérvár otthonában lépett pályára, most pedig következik a derbi. Az ugyanakkor nem növeli az újpestiek önbizalmát, hogy hat meccs után sincs győzelmük az NB I-ben, és a kiesőzóna környékén várják a bajnok elleni mérkőzést.

Szinte minden az Újpest ellen szól tehát, mégsem javasoljuk, hogy mindenki feltegye a házát a Fradi győzelmére – mert ugye tudjuk, mi szokott ilyenkor következni a futballban.
Ugyanolyan közhely, mint amilyennel kezdtük ezt a cikket.
És sokszor éppen ugyanolyan igaz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik