Jó ez így… – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2017.11.19. 00:35

Jó – kiáltotta az egyik újpesti játékos, és ezt még én is hallottam, pedig a meccs idején a Váci úti bevásárlóközpont parkolójában tartózkodtam.

Ez persze nem teljesen igaz, de nagy kérdés, a fekete pénteken induló akciók miatt túlzsúfolt üzletben nyomakodni lehangolóbb vagy zárt kapus futballmeccset nézni.

Miközben évek óta súlyos nézőhiánytól szenved a magyar bajnokság, Újpesten immár az a különleges, ha bemehetnek a nézők. Rendben, legyen rend, a szurkáló szurkolókat, a huhogókat ki kell szűrni, el kell tiltani, de ez ne legyen akkora feladat, amikor több őr van némelyik meccsen, mint drukker. Legyen szektorbezárás, növeljék a biztonságiak számát, írják elő, hogy kötelező sapkában megjelenni, büntessenek akárhogyan – csak a meccstől ne tiltsanak el olyanokat, akik semmi rosszat sem csináltak. Ne tiltsanak el általános iskolásokat, akik még hinni akarnak a magyar futballban! Nem a klubot, őket büntetik ezzel.

Emlékszünk még Luxemburgra? Vagy Andorrára?

Ha igen, tegyük össze a két kezünket, adjunk egy nagy puszit mindenkinek, aki hajlandó NB I-es focimeccsért 2017 őszén pénzt fizetni, becsüljünk meg nagyon, de nagyon mindenkit, akinek még mindig a magyar futball jelenti a szombat délutáni programját. Pluszajándékkal, akciókkal, ingyen osztogatott forró teával vagy igény szerint sörrel, borral, szendviccsel járjunk a néző kedvében, hogy ne menjen el a kedve a jelenléttől… Ehhez képest változatos akadályok elé állítják a megmaradtakat: ilyen regisztráció, olyan ellenőrzés, amolyan motozás, vonzónak, csábítónak semmiképp ne nevezzük, ami zajlik.

Ami az újpesti meccset illeti: nem a lila-fehérek tulajdonosa az első, aki azért fizet, mert őt és édesanyját szidalmazzák klubja rajongói – abszurd, ugye? Miközben nyilvánvaló, hogy más stadionokban sokkal elnézőbbek az ellenőrök, a Megyeri úti ősz azt sugallja, mindenkinek jobb így, ha nincsenek nézők – mármint a szurkolók kivételével, ők meg ugye kit érdekelnek?

Ránézésre meccs ez is, az eredmény ott a hírekben, a tabella megfelelően módosul, csak éppen így tényleg a világon semmi értelme az egésznek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik