Honvéd–Videoton: „A magyar futballnak szurkolok”

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.05.26. 10:51
null
KATTINTSON A KÉPRE, ÉS NAGYOBB MÉRETBEN IS TANULMÁNYOZHATJA AZ INFOGRAFIKÁT!
Szombaton ki-ki mérkőzést játszik a labdarúgó NB I bajnoki címéért a Honvéd és a Videoton. A tét óriási, tudja ezt a fővárosiak játékosa, Dusan Vasziljevics is, aki a szombati ellenféllel már ünnepelhetett bajnoki címet – alább ezúttal sem adná...
KISPESTI VETÍTÉS

A hivatalos adatok szerint 8516 szerencsés nézheti meg a bajnoki „döntőt” a helyszínen. Az utolsó jegyek hétfőn fogytak el, igaz, sokan azóta is próbálnak belépőhöz jutni – esélytelenül. Nekik jó hír, hogy csütörtökön kiderült, a Bozsik-stadionhoz közeli, a Katona József utca 3. alatt található Kispesti Atlétikai Club pályáján kivetítőn megnézhetik a meccset. A sporttelep kapuit 18 órakor nyitják meg, a belépés díjtalan.

– Hú, nagy meccs lesz! Nagyon nagy… – sóhajtott fel a Bp. Honvéd csütörtök délutáni edzése előtt a szót nyomban magához ragadó Dusan Vasziljevics, a kispestiek középpályása. – Nem is tudom, pályafutásom során játszottam-e ennyire fontos mérkőzésen. Azt hiszem, nem. Sőt biztosan nem! Bár amikor Cottbusban szerepeltem, a Bundesliga utolsó előtti fordulójában abban a tudatban fogadtuk az európai kupaszereplésért küzdő Hamburgot, hogy ha nyerünk, bent maradunk. Kettő-nullára győztünk, holott előzetesen nem sok esélyt adtak nekünk.

– Hogy érzi, most melyik gárda az esélyesebb?
– Egy-két hónappal ezelőtt feltehetőleg a Videotonra fogadott volna a többség, szerintem sokan úgy gondolták, előbb vagy utóbb, de kipukkad a Honvéd. Hát nem pukkadtunk ki. Ugyanannyi ponttal várjuk a befejező kört, mint a fehérváriak, mi több, az eddig elért több győzelmünknek köszönhetően nekünk a döntetlen is elég a bajnoki címhez.

HULLÁMHEGY, HULLÁMVÖLGY

Hat éven keresztül erősítette a Videotont, aztán négy idényt futballozott a Bp. Honvédban – Csuhay Józsefet egyik klubnál sem kerülték el a sikerek. Az 59 esztendős, korábbi 11-szeres válogatott védő a fehérváriakkal UEFA-kupa döntőt játszott, a kispestiekkel kétszer lett bajnok, és annak örül, hogy a szurkolók elkapkodták a jegyeket – és mint leszögezte, tippelni nem szeretne.

„A bajnokság előtt alighanem más célt fogalmaztak meg mindkét csapatnál: a Videotonnál a bajnoki címet akarták megszerezni, a Honvédnál viszont legfeljebb olyan szereplésben reménykedtek, amely esetleg elegendő lesz a nemzetközi porondra való kilépéshez. Ha az egész évet nézzük, hullámvölgyek éppúgy voltak mindkét együttes játékában, mint hullámhegyek, ám mégis eljutottak a bajnoki siker kapujáig. Nem is tudom megszámolni a Honvéd kezdő tizenegyében hány saját nevelésű labdarúgó van, a Vidinél nem ezt az utat követik, egyértelműen más a játékospolitika. Nem tagadom, mindkét klubhoz rengeteg kellemes emlék fűz: a Videotonnál lettem NB I-es futballista, ott értem el azokat a sikereket, amelyekkel beazonosítanak, sokan talán nem is tudják, hogy négy évet játszottam a Honvédban is, és azt sem, hogy két bajnoki címet, Magyar Népköztársasági Kupát nyertem Kispesten. Fantasztikus, hogy elkapkodták a jegyeket, ezúttal nem valamelyik csapatnak, hanem a magyar futballnak szurkolok.”

– Vagyis betolják a csapatbuszt a kapu elé?
– A sofőr és a pályagondnok ezt aligha engedné… Maradjunk annyiban, úgy kell kimennünk a pályára, mint eddig, győzelemre törve. Abból még lehet döntetlen, ha viszont alapból ikszre játszunk, az könnyen vereséghez vezethet. Szóval a járt utat nem feltétlenül érdemes feladni a járatlanért.

– Ami a bajnoki aranyak számát illeti, egyről a kettőre juthat?
– Roppant módon szeretnék duplázni! Az első és eddig egyetlen bajnoki címemet a Videotonnal nyertem, nekem ezért is lesz különleges az előttünk álló találkozó. Korábban nem tapasztalt érzések kavarognak bennem, elvégre a hat évvel ezelőtti volt karrierem első nagy sikere, amiért hálával tartozom a fehérvári klubnak. A mai napig jó viszonyt ápolok a csapat több tagjával, de ha valamikor, szombat este nem lehetek tekintettel a múltra és a barátságra. Később az Újpesttel is nyertem trófeákat, boldog voltam, hogy a Magyar Kupa, illetve a Szuperkupa győztesének járó serleget is a magasba emelhettem, de ha most az élen zárnánk a Honvéddal, az más lenne… Harmincöt éves múltam, nem tudhatom, a jövőben lesz-e még lehetőségem arra, hogy bajnok legyek. Úgyhogy már csak ezért is szeretnék a hét végén az lenni!

– A kispesti keretnek három olyan tagja van, aki volt már aranyérmes – ön az egyik. Ennek hasznát veszi ezekben a napokban?
– Annyiban mindenképpen, hogy tudom kezelni a nyomást. A Videotonnal úgy végeztünk az élen, hogy mindenki elvárta tőlünk az elsőséget, de mivel nagyon erős csapatunk volt, ezt a terhet elviseltük, szinte végig vezetve nyertük meg a bajnokságot. Ezúttal sokkal szorosabb a verseny, ennél szorosabb nem is lehetne. Ezzel is magyarázható, hogy eddig nem éreztük a nyomást, a héten ellenben már igen. A helyzet azért nem vészes, pszichológusra nincs szükség, de a rutinos rókák jelenléte elkél az öltözőben. Úgy vágtunk neki az idénynek, hogy a lehető legjobbat akarjuk kihozni magunkból, ám arra senki sem számított, hogy az utolsó forduló előtt vezetjük a tabellát. S most már úgy vagyunk vele, ha már idáig eljutottunk, nem szabad kiengednünk a kezünkből az aranyérmet! Egyetlen lépés választ el minket a fantasztikus sikertől. Jóllehet tisztában vagyunk azzal, hogy mind közül ezt a lépést lesz a legnehezebb megtenni.

– Mi szól amellett, hogy megteszik?
– Az eddig bejárt út, az öltözői egység és Marco Rossi személye. Elképesztő, hogy az edzőnk mit tud kihozni a csapatból. Eddig minden pillanatát élveztük annak, hogy ekkora tétért küzdhetünk, sem a vezetőség, sem a szakmai stáb nem pakolt ránk felesleges terhet. Nem „muszájból” játszottunk, nem az volt, hogy mindenáron el kell érnünk valamit, egyszerűen élveztük a futballt. Ezért is tartunk ott, ahol.

– Van, amiben jobb a Videoton, mint a Honvéd?
– Biztosan, de ezzel nem az én tisztem foglalkozni. Sokan úgy vélik, a székesfehérváriak játékoskerete erősebb, mint a miénk, én azt mondom, nagy különbség nincs a kettő között – persze lehet, hogy kissé elfogult vagyok. Azt mindenesetre meggyőződéssel állítom, hogy nálunk futballoznak a legügyesebb fiatalok. Az Marco Rossi érdeme, hogy bátran beveti őket, az pedig az övék, hogy a bizalmat remek teljesítménnyel hálálják meg. Ja, és az a miénk, öregeké, hogy kordában tartjuk őket… Egy másodpercig sem vitatom, hogy ellenfelünk is nagyon akarja a bajnoki címet, de mi legalább annyira akarjuk! Van még kilencven percünk rá, hogy bizonyítsuk, meg is érdemeljük. Rengetegen állnak majd mögöttünk, ez esetben nem túlzás, hogy az egyedülálló szurkolótáborunk jóvoltából eggyel többen leszünk. Márpedig tizenketten jó eséllyel vesszük fel a harcot tizenegy ellen!

– Igaz, hogy a pályafutása során még nem volt ezüstérmes?
– Egyszer járt volna nekem egy ezüst, mert bár kétezertizenkettő februárjában Újpestre igazoltam, az ősszel még tizenhárom meccsen szerepeltem a végül másodikként záró Videotonban. Azt az érmet azóta sem kaptam meg, de már nem is vágyom rá. És másikra sem…

Davide Lanzafame (fehérben) lehet a Honvéd egyik nyerőembere (Fotó: Török Attila)
Davide Lanzafame (fehérben) lehet a Honvéd egyik nyerőembere (Fotó: Török Attila)
EGYSZERŰ KÉPLET

„Ugyanannyi pontot szerzett a két csapat, biztosan izgalmas, vérre menő csata lesz, végül is bajnoki döntőről beszélünk – mondta Pátkai Máté, a Videoton 29 esztendős, ötszörös válogatott középpályása. – A forgatókönyv egyszerű, nyernünk kell. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy támadjunk, de nem ész nélkül, nem fejjel a falnak menve. Van abban veszély, hogy mindenképpen három pontot kell gyűjtenünk, hiszen a kispestiek nagyon jól kontráznak, gyors, gólerős játékosok szerepelnek náluk. Ahogy telik az idő, s ne adj' ég, nem állunk győzelemre, akkor is türelmesnek kell lennünk. Tudnunk kell, lehet a nyolcvankilencedik percben is győztes gólt szerezni, úgyhogy okosan kell futballoznunk.”

A kérdés tehát az, hogy a fehérvári együttes megragadja-e a 33 százalék esélyt, vagy sem – ha nem végez az élen Henning Berg együttese, biztosan nem lesznek boldogok a fehérvári klubházban, elvégre a Vidi azzal a nem titkolt céllal vágott neki a szezonnak, hogy megkaparintja az aranyérmet.

„Bárki bármit mond, a Honvéd is ugyanannyira csalódott lenne, ha a második helyen végezne, mint mi, attól függetlenül, hogy melyik együttes mit szeretett volna elérni az idény előtt. Lehet meglepetéscsapatról, erősebb, gyengébb keretről beszélni, de felesleges. Mindkét csapat aranyérmet akar szerezni. Biztos vagyok benne, hogy egyéni villanás dönti el a meccset, és bízom benne, mi leszünk eredményesek, és aranyat akasztanak a nyakunkba. Nekem már harmadszor… Az MTK-val és a Győrrel ugyanis már NB I-es bajnoknak vallhatom magam, jó lenne, ha újra sikerülne. Zsúfolt lelátók előtt, remek hangulatban. Nagyon várom már a meccset!”

A két együttes szezonbeli korábbi összecsapásait a Videoton nyerte meg


SZERENCSEMALAC-ETETÉS

Egyre közeledik a nagy mérkőzés, a mai főszereplők mellett a csapatok korábbi labdarúgóinak véleményére is kíváncsiak voltunk: Kovács Kálmán a kapufa segítségéről, Csongrádi Ferenc a napi formáról beszél.

Kovács Kálmán, a Bp. Honvéd ötszörös bajnok, 56-szoros válogatott támadója:
„Honvéd-szurkoló vagyok, ott leszek a Bozsik József Stadionban, és természetesen örülni fogok, ha olyan eredménnyel ér véget a mérkőzés, amely elegendő lesz a bajnoki cím megszerzéséhez. Ugyanakkor azt is be kell vallanom, akkor sem leszek elkeseredve, ha a Videoton végez az első helyen, hiszen a fehérvári együttes a nemzetközi porondon nagyobb eséllyel venné fel a harcot az ellenfelekkel, márpedig a magyar futballnak ez az érdeke. Egyébként a megérzésen azt súgja, döntetlenre végződik a párharc, a Honvéd akkor kerül nagyon nehéz helyzetbe, ha esetleg hátrányban kell futballoznia. Voltak szoros, nyögvenyelős meccsei az idényben, azonban azokat »behúzta«, ráadásul nekem úgy tűnik, hogy olyan periódusban van, amikor a kapufáról befelé pattan a labda. Csakhogy a szerencsemalac már csak olyan, hogy etetni kell… A labdarúgásban sok minden megtörténhet: elegendő csak a Vasasra gondolni, amely tavaly majdnem kiesett, a mostani bajnokságban pedig sokáig az élen állt. Hétfőn jegyet akartam venni az egyik gyerekemnek, és már nem kaptam, a hangulattal, a körítéssel biztosan nem lesz gond.”

Csongrádi Ferenc, a Videoton UEFA-kupa-döntős csapatának kapitánya:
„Felfokozott légkör veszi körül a mérkőzést, és amiatt sem lehet hiányérzetünk, hogy valamelyik csapat gyengébb formát mutatna a bajnoki hajrában. A Honvéd meggyőzően futballozott Debrecenben, a Videoton nagyon jó teljesítménnyel győzte le a Ferencvárost – alighanem a napi forma dönti el a párharcot. Most jöhetnék azzal, hogy ennek vagy annak az együttesnek nagyobbak az esélyei, de az igazság az, hogy a hazai siker éppúgy elképzelhető, mint a fehérvári győzelem, esetleg a döntetlen. Valamit azért nem szabad figyelmen kívül hagyni. Egyértelmű, hogy a Videotonnak olyan a háttere, annyira erős a játékoskerete, amely alapján okkal várható el, hogy az utolsó pillanatig versenyben legyen az aranyéremért. A Honvédról senki sem gondolta volna, hogy ilyen messzire jut el, a várakozás feletti szereplésbe Marco Rossi vezetőedző éppúgy beletette a maga részét, mint a játékosok. Nem hinném, hogy a Vidi kivárásra fog játszani, sokkal inkább az első pillanattól kezdve igyekszik nyomás alá helyezni a házigazdát. Abban biztos vagyok, hogy látunk majd fehérvári gólt, a kérdés csak az, hogy az a gól mire lesz elegendő.”


NB I, 2016–2017, 33. FORDULÓ
MÁJUS 27., SZOMBAT
HELYSZÍN
19.00: Vasas FC–Mezőkövesd
(stream: m4sport.hu)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.00: Ferencváros–Újpest FC
(stream: m4sport.hu)
Budapest, Groupama Aréna
19.00: Budapest Honvéd–Videoton FC
(Tv: M4 Sport)
Budapest, Bozsik József Stadion
19.00: Diósgyőri VTK–Debreceni VSC
(stream: m4sport.hu)
Mezőkövesd, Városi Stadion
19.00: Paksi FC–MTK Budapest
(stream: m4sport.hu)
Paks, Városi Stadion
19.00: Haladás–Gyirmót FC Győr
(stream: m4sport.hu)
Sopron, Városi Stadion
Az NSO a forduló összes mérkőzéséről élő, szöveges tudósítással jelentkezik. Az m4sport.hu-n streamen követhetik nyomon a találkozókat. A Bp. Honvéd–Videoton meccs a tévében is élőben lesz látható, az M4 Sporton, míg az FTC–Újpest derbi azt követően, felvételről.
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Budapest Honvéd 32 19 5 8 54–30 +24 62
2. Videoton FC 32 18 8 6 65–27 +38 62
3. Vasas FC 32 15 6 11 49–39 +10 51
4. Ferencvárosi TC 32 13 10 9 52–44 +8 49
5. Paksi FC 32 11 11 10 40–36 +4 44
6. Szombathelyi Haladás 32 12 7 13 41–44 –3 43
7. Újpest FC 32 10 12 10 47–49 –2 42
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 10 9 13 38–53 –15 39
9. Debreceni VSC 32 10 8 14 39–45 –6 38
10. Diósgyőri VTK 32 10 7 15 38–55 –17 37
11. MTK Budapest 32 8 12 12 25–35 –10 36
12. Gyirmót FC Győr 32 4 9 19 19–50 –31 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik