Honvéd: szerződtették a szlovák védőt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.02. 13:33
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján közölte: másfél éves szerződést kötött Tomás Kosúttal.

A 28 éves, 189 cm magas belső védő Nyitrán nevelkedett, majd megfordult a Sparta Prahában is, legutóbb a lengyel élvonalbeli Arka Gdynia játékosa volt, amelytől 2017 decemberében távozott, így szabadon igazolható. A legtöbbet a cseh élvonalbeli Slováckóban játszotta: 158 tétmeccsen lépett pályára.

Szerdán számoltunk be róla, hogy próbajátékra érkezett Kispestre, a Honvéd pedig pénteken bejelentette, hogy szerződtették. Tomás Kosút lett a címvédő harmadik téli szerzeménye Heffler Tibor és Tonci Kuckoc után.
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Heffler Tibor (Ceglédi VSE), Tomás Kosút (szlovák, szabadon igazolhatóként, legutóbb Arka Gdynia – Lengyelország), Tonci Kukoc (horvát, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Erdélyi Botond (Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Valerij Fedorcsuk (szabadon igazolható, Veresz Rivne – Ukrajna)
Távozók: Akeem Latifu (nigériai, felmondással megszűnt a szerződése, szabadon igazolható), Villám Balázs (Gyirmót)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Laczkó Zsolt (Paksi FC, onnan Vasas, szabadon igazolhatóként)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Patrick Ikenne-King (nigériai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik