Honvéd: a Chelsea is figyelni fogja tavasszal a fiatal védőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.01. 15:31
Ahogy mi is beszámoltunk, Temesvári Attila, az NB I-es Budapest Honvéd labdarúgója az együttes törökországi edzőtáborából hamarabb távozott, mivel a 18 éves hátvéd az angol élvonalbeli Fulhamhez ment próbajátékra. A játékos három edzésen és egy felkészülési meccsen vett részt az angoloknál, és végül a Chelsea utánpótláscsapatánál is tett egy látogatást. A kalandról a Honvéd hivatalos honlapjának számolt be.

„Fantasztikus élmény volt az egész. A Fulham U23-as együttesénél kezdtem, ott három edzésen és egy edzőmeccsen vettem részt, és azt a visszajelzést kaptam, hogy maximálisan elégedettek voltak a teljesítményemmel. Az egyik gyakorlás után megkeresett minket a Chelsea, hogy látták a rólam készült videót, ismerik a paramétereimet, és szívesen megnéznének élőben is. Múlt pénteken érkeztem a Chelsea-hez, rögtön az első napon felkészülési mérkőzést játszott az U23-as csapat a QPR hasonló korosztályú gárdájával, az ötödik percben gólt fejeltem és végigjátszottam a találkozót. Hétfőn és kedden további edzéseken, illetve felméréseken vettem részt, szerdán pedig egy egymás közötti edzőmérkőzés várt még rám, de ott is meccsszerelésben voltunk, s vérre ment a játék. A Chelsea-nél is dicsértek, abszolút elégedettek voltak velem, és azzal búcsúztunk, hogy figyelni fognak tavasszal, próbáljak bekerülni a felnőttcsapatba, aztán majd nyáron folytatjuk az egyeztetéseket."„Fantasztikus élmény volt az egész. A Fulham U23-as együttesénél kezdtem, ott három edzésen és egy edzőmeccsen vettem részt, és azt a visszajelzést kaptam, hogy maximálisan elégedettek voltak a teljesítményemmel. Az egyik gyakorlás után megkeresett minket a Chelsea, hogy látták a rólam készült videót, ismerik a paramétereimet, és szívesen megnéznének élőben is. Múlt pénteken érkeztem a Chelsea-hez, rögtön az első napon felkészülési mérkőzést játszott az U23-as csapat a QPR hasonló korosztályú gárdájával, az ötödik percben gólt fejeltem és végigjátszottam a találkozót. Hétfőn és kedden további edzéseken, illetve felméréseken vettem részt, szerdán pedig egy egymás közötti edzőmérkőzés várt még rám, de ott is meccsszerelésben voltunk, s vérre ment a játék. A Chelsea-nél is dicsértek, abszolút elégedettek voltak velem, és azzal búcsúztunk, hogy figyelni fognak tavasszal, próbáljak bekerülni a felnőttcsapatba, aztán majd nyáron folytatjuk az egyeztetéseket."

Temesvári Attila még azt is elmondta aklub honlapjának, hogy a Chelsea–QPR összecsapást követően az ellenfél is bejelentkezett érte, így tavasszal ők is figyelik a fiatal játékost, viszont egyúttal kiemelte, most már a Honvédra fókuszál, sikeres tavaszt szeretne.

„Sokat segített az is, hogy nyár óta a felnőttcsapattal készülök, ha maradok az U19-ben, akkor lehet, hogy kapkodom a fejem az iramot illetően, és azt sem tudom, merre van előre, de így, hogy fél évet már a felnőttek között edződtem, nem volt akkora a differencia. Az ottani 18-19 évesek nagyjából hasonló iramban játszanak, mint nálunk a felnőttek."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik