Honvéd: Megtisztelő Puskás helyén játszani - Bonazzoli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.18. 09:48
Emiliano Bonazzoli, a Bp. Honvéd pénteken szerződtetett olasz válogatott csatára a klub honlapjának adott interjújában elmondta, nagy szerepet játszott a döntésében, hogy az edzője és több játékostársa is a honfitársa. Marco Rossival először akkor találkozott, amikor a vezetőedző is játszott még.

„Új klubom az egyik legfontosabb, legismertebb magyar csapat, nagyon szép történelemmel. Hazámban különösen nagy figyelem irányul manapság a gárdára, hiszen sok honfitársam is alkalmazott Kispesten – idézte az egyszeres olasz válogatott csatárt a Honvéd honlapja. – Számomra külön megtiszteltetés, hogy szerződtettek, és azon a poszton, csatárként játszhatok majd, mint egykoron Puskás."a Honvéd honlapja. – Számomra külön megtiszteltetés, hogy szerződtettek, és azon a poszton, csatárként játszhatok majd, mint egykoron Puskás."

A 34 éves támadó nem tagadta, elsősorban azért döntött a Honvéd mellett, mert Kispesten több honfitársával is együtt dolgozhat.

„Sokat segít a beilleszkedésben, hogy olyan csapathoz kerültem, ahol vannak honfitársaim. Emiatt vettem komolyan végig azt, hogy a Honvédhoz kerülhetek. Bárki, aki légiósnak áll, fontos, hogy otthonosan érezhesse magát az új állomáshelyén, hogy egyből meg tudja magát értetni a környezetével. Éppen ezért mondhatom el: biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam" – fogalmazott Bonazzoli, aki elmondta, fél évtizede a Sampdoriában megismerte Koman Vladimirt, majd Kovácsik Ádámmal a Regginánál találkozott.

Marco Rossival is játszott, még tizenévesen.

„Marco Rossi ellen tizennyolc-tizenkilenc éves koromban futballoztam. Ő volt az, aki fogott azon a mérkőzésen, nagyon kemény, határozott védő volt, kaptam is szépen medvepuszikat. Már akkor is csak a győzelem, a siker érdekelte" – mondta Bonazzoli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik