Honvéd: „Marco Rossi után olaszként itt dolgozni még nagyobb kihívást jelent”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.14. 08:16
Hivatalosan csütörtökön mutatták be Giuseppe Sanninót, a Budapest Honvéd új vezetőedzőjét. A 62 éves szakember az NSO Tv-nek elmondta, Marco Rossi után magyar csapatnál dolgozni még nagyobb kihívást jelent, de bízik benne, hogy meg tud felelni az elvárásoknak. 



„Marco Rossit már korábbról ismerem, hiszen kiváló futballista volt Olaszországban – mondta Giuseppe Sannino. – Marco Rossi után olaszként Magyarországon dolgozni még nagyobb kihívást jelent, mert nagyszerű munkát végzett itt. De bízom benne, hogy a nyomdokaiba tudok lépni, meg tudok felelni ennek az elvárásnak.”


„Marco Rossit már korábbról ismerem, hiszen kiváló futballista volt Olaszországban – mondta Giuseppe Sannino. – Marco Rossi után olaszként Magyarországon dolgozni még nagyobb kihívást jelent, mert nagyszerű munkát végzett itt. De bízom benne, hogy a nyomdokaiba tudok lépni, meg tudok felelni ennek az elvárásnak.”

Az olasz mestert Tőzsér Dániel és Windecker József is jól ismeri, előbbi a Watfordnál, utóbbi a Levadiakosznál dolgozott vele együtt.A két játékos nemrég a Nemzeti Sportnak elmondta, jó edzőnek tartják Sanninót, keménykezű és temperamentumos. A kispestiek új vezetőedzője erre így reagált.

„Mindkét játékos ragyogó srác, kitűnő karakterek. Nekem már az elismerés, ha azt mondták, hogy szerettek velem dolgozni és jó edzőnek tartanak. Innen is üdvözlöm őket!”

Videókban beszél az első edzés utáni benyomásairól, a Magyar Futball Akadémia létesítményeiről, és saját parfümmárkája is szóba kerül.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Amadou Moutari(nigeri, szabadon igazolhatóként, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők:Herjeczki Kristóf(?, Gyirmót),Kovács Nikolasz(?, Balmazújváros),LukácsDániel(?, Újpest),Raul Palmes(?, román, Kazincbarcika),Stoiacovici Dávid(?, Tiszakécske),TömösváriBálint(?, Kaposvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:Busai Attila(szabadon igazolható, legutóbb DVTK),Dombó Dávid(Mezőkövesd),Feczesin Róbert(Adanaspor – Törökország),Gosztonyi András(Kisvárda),Hangya Szilveszter(Fehérvár)
Távozók:Danilo(brazil, lejár a szerződése, DVTK?),Gróf Dávid(lejár a szerződése, FTC),HolenderFilip(magyar-szerb, FC Lugano – Svájc, szabadon igazolhatóként),Dino Skvorc(horvát, szabadon igazolható),Fousseni Bamba(guineai, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Zakaria Beglarisvili(grúz, FCFlora – Észtország),Tischler Patrik(?, Újpest)

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik