Honvéd: Marco Rossi bocsánatot kért a kirohanásáért

Vágólapra másolva!
2014.04.07. 15:56
Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője a labdarúgóklub honlapján hétfőn megjelent nyílt levélben bocsánatot kért a csapat szurkolóitól a DVTK ellen hazai pályán elveszített (1–2) NB I-es bajnoki mérkőzés utáni kirohanásáért.

„Szeretnék elnézést kérni minden egyes szurkolónktól a DVTK-mérkőzés utáni kirohanásom miatt – áll a honvedfc.hu-n olvasható nyílt levélben. – Ami ekkor történt, nem történhet meg. Egy szurkoló vagy lelátón tartózkodó személy szabadon nyilváníthat véleményt, lényegében joga van bármit mondani, de én ezt nem tehetem meg. Egy profi szakembernek tartom magam, és ennek megfelelően kell viselkednem is. Tudom, hogy edzőként én vagyok az egyetlen, aki felelősséggel tartozik a csapat eredményességért. Még egyszer megkövetem szurkolóinkat, és ígérem, nem fogom hagyni többet, hogy a túlságos győzni akarás és a felfokozott idegállapotból eredő indulatok elragadjanak. Üdvözlettel, Marco Rossi."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik