Honvéd: hosszabbítottak a második számú kapussal

Vágólapra másolva!
2017.12.11. 20:10
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján jelentette be, hogy Horváth András 2020 nyaráig meghosszabbította szerződését.

A kapus 2014-ben igazolt Kispestre, 2015 májusában mutatkozott be a csapatban, azóta összesen 24 bajnokin védte a címvédő kapuját. Ebben a szezonban az NB I-ben mind a 19 fordulóban a kispadon ült, hiszen Gróf Dávid az első számú kapuvédő. A Magyar Kupában három mérkőzésen, az NB III-ban, a Honvéd második csapatában pedig négy találkozón kapott lehetőséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik